Tetőt húztak az istállók fölé

Évek óta tartó huzavona végére került pont hétfő este a Formula–1-ben.

2020. 05. 05. 20:51
HAMILTON, Lewis
Montmelo, 2020. február 20. Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzõje teszteli versenyautóját a Barcelona melletti montmelói pályán 2020. február 20-án. A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság szezonnyitó nagydíját március 15-én rendezik Melbourne-ben. MTI/EPA/EFE/Alejandro Garcia Fotó: Alejandro Garcia
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Évek óta tartó huzavona végére került pont hétfő este a Formula-1-ben: Ross Brawn, a világbajnokság sportigazgatója (képünkön) bejelentette, hogy a csapatok megállapodásával 145 millió dollár (47 milliárd forint) lesz számukra az éves költségvetési plafon. Tegyük hozzá, hogy ebbe a versenyzők és a kulcspozícióban lévő vezetők fizetése, valamint a marketingköltségek nem számítanának bele. Ha nem így lenne, a Mercedesnél bizony a szerelőket són, kenyéren és vízen kellene tartani, hiszen a hatszoros világbajnok bére önmagában meghaladja az ötvenmillió dollárt.

A költségvetési plafon így is mérföldkő az autósport elitkategóriájában, mert a fejlesztési lehetőségeket korlátok közé szorítja, így a csapatok között kisebbek lesznek a különbségek és izgalmasabbak futamok elé nézhetünk, ami az alapvető cél. Az F1 jobban eladható lehet, ami nemcsak a jogtulajdonos Liberty Media érdeke, hanem a csapatoké is, mert a több bevételből nekik is több jut. Abba pedig már a Mercedesnél is kissé belefásultak, hogy évek óta uralják a mezőnyt.

Sajtóhírek szerint a topcsapatok közül a Ferrari és a Mercedes 420-430 millió dollárt költ évente, utánuk a Red Bull jön 330 millióval, majd a McLaren 250-nel, de ebben már minden kiadás benne van. A Liberty Media már tavaly kidolgozott egy tervezetet, miszerint 2021-től bevezetnék a költségvetési plafont a csúcsgázsik és a marketingkiadások nélkül, és 175 millió dollárban húznák meg a limitet. A koronavírus-járvány, az elmaradt futamok miatt kieső bevételek időközben nagy pofont adtak az F1-nek is, így végül még lejjebb vitték a határt.

Ami persze nem ment viták nélkül. A túlélésért küzdő kisebb csapatok százmillió dollárnál húzták volna meg a limitet, a Ferrari és a Red Bull viszont már 150 millió alá sem ment szívesen, de végül 145 milliónál megszületett a kompromisszum. Érdekesség, hogy a tárgyalásoknak volt olyan szakasza, amikor Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is belement volna a százmilliós sapkába, de aztán visszatáncolt, és ő is 145 millió dollárnál tette le a voksát. Ross Brawn mindenesetre utalt arra, hogy a költséghatárt a következő idényekben tovább csökkenthetik.

– A jelenlegi helyzetben a Formula–1 gazdasági fenntarthatósága a legfontosabb szempont – szögezte le. Hozzátette, a csapatokkal és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) abban is megállapodtak, hogy az év végéig új kereskedelmi egyezményt írnak alá. Végleges, hogy a jövőre tervezett szabálymódosításokat csak 2022-ben vezetik be, és a csapatok 2021-ben is az idei versenyautókkal állnak rajthoz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.