Tinicsoda és hibátlan kardmérleg

2019. 07. 16. 13:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budapesten hétfőn megkezdődött a vívó-világbajnokság, a BOK-csarnokban kilenc napon keresztül rekordot jelentően 118 ország pengeforgatói tusakodnak, ám azt is tapasztaljuk, hogy milyen kicsi a világ. Ecuador részvétele például női tőrözőink korábbi szakvezetőjének, Bernát Zoltánnak köszönhető, fővárosunkban ő készítette fel a dél-amerikai ország egyetlen reprezentánsát.

Hétfőn pedig a női párbajtőrözők selejtezőjében találkozhattunk a külhonba szakadt, évek óta spanyol színekben vívó Kiskapusi Dórával, valamint Szidiropulosz Nikével is, aki zuglói lakos, ugyanakkor a görög hadsereg őrnagya. A 64-es főtáblára nem jutottak fel, miként sajnos Budai Dorina és Kun Anna sem, Nagy Kinga és Muhari Eszter viszont sikerrel vette az akadályt. Utóbbi, a Honvéd mindössze 16 éves (!) versenyzője egészen zseniális vívást produkált, a csoportjában mind a hat asszóját megnyerte, legyőzte a londoni egyéni olimpiai bajnok ukrán Semjakinát is, és a 172 fős mezőnyben a harmadik legjobb mutatóval egyből felkerült a főtáblára. Gyorsan el is csíptük egy nyilatkozatra.

– Este a szállásunkon nem nagyon tudtam elaludni, eléggé stresszeltem, és a tévében a vizes vb-ről műugrást néztem, hogy eltereljem a gondolataimat a vívó-vb-ről. Reggel is izgultam a bemelegítésnél, utána elmentem kicsit sétálni, ami megnyugtatott, ám azt nem hittem volna, hogy a londoni olimpiai bajnokot is legyőzöm. A 2013-as budapesti vb-n ugyanitt, a BOK-csarnokban még önkéntes voltam a zászlóvivőknél, én vittem az azerbajdzsáni zászlót, de már akkor az járt a fejemben, milyen király lenne egyszer majd a páston lenni egy vb-n. Hát most minden nagyon király! – hallhattunk Muhari Esztertől egy hamisítatlan tinédzseres nyilatkozatot. S azt már mindenki tudja, hogy ezt a tinit a nagyoknak is felnőttként kell kezelniük.

A Honvéd 16 éves versenyzője remekelt a selejtezőben
Fotó: Mirkó István

Férfi kardozóink is odacsaptak a világnak. Szatmári András, Decsi Tamás és Gémesi Csanád egyaránt mind a hat asszóját megnyerte (!), míg kétszeres olimpiai bajnokunknak, a világranglista negyedik helyét elfoglaló Szilágyi Áronnak a tizenhat kiemelt versenyző egyikeként nem kellett vívnia a selejtezőben.

– A mai nap számomra inkább küzdés volt, mint vívás, de most ez kellett ahhoz, hogy megnyerjem az összes asszómat. Amikor eldőlt, nem leszek kiemelt, úgy álltam a selejtezőhöz, hogy ez a bemelegítés – jegyezte meg a 2017-es egyéni világbajnok Szatmári, a világranglista 21. helyezettje, akinek erőt adhatott menyasszonya, a korábbi párbajtőröző Mészáros Nóra hangos buzdítása is. (Mint megtudtuk tőle egy nagy mosoly kíséretében, vőlegénye kissé megcsúszott a leánykéréssel, így az esküvővel most már megvárják a tokiói olimpiát.) Decsi esetében is megvolt tegnap a motiváció.

– Igazából 2000 óta vagyok a felnőttválogatott tagja, és 2005 óta minden vb-n szerepeltem, egy kivétellel. Éppen a 2013-as budapesti vb-n nem kerültem be a válogatottba, hat éve azt mondták, hogy túl öreg vagyok – jegyezte meg a Kertváros vesrenyzője.

Nos, tegnap 36 esztendősen egészen fiatalos hévvel aprította az ellenfeleit.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.