Tiszta fejjel, tiszta szívvel

Eb-re vb, vb-re Eb, bajnoki és kupa­mérkőzések, aztán díszelőadások a csúcsszínpadon, a Bajnokok Ligájában — nincs idő sebeket nyalogatni, de még a mámort kiélvezni sem a nemzetközi, benne a magyar labdarúgás szüntelen körforgásában. Mégis jól tesszük, ha most mély levegőt veszünk, mert a magyar futball a jelenét, sőt közeljövőjét meghatározó sorozat előtt áll, de akkor sem túlozunk, ha ennek tétjét egyetlen meccsre, a csütörtöki Szlovákia—Magyarország Európa-bajnoki selejtezőre hegyezzük ki.

Szalai Ádám az Európa-bajnoki szereplés érdekében térne haza Fotó: Mirkó István

All in. A póker nyelvén lehet a legképletesebben kifejezni, mit is jelent a magyar futballnak a 2020-as Európa-bajnokság. A labdarúgás történetében Magyarország először lesz házigazdája világméretű eseménynek, s ez akkor is dicsőség és felelősség, ha csupán az egyik a tizenkettő közül. Az épülő új nemzeti arénában, a Puskás Ferenc Stadionban négy mérkőzést rendeznek, a befektetett munka csak akkor térül meg, az áldozat csak akkor nyeri el értelmét, ha ebből a négyből hármat – de a kiírás részleteit mellőzve legalább kettőt – a magyar válogatott részvételével játszanak benne. Az ügyes marketingstratégiának, jegyértékesítési procedúrának köszönhe­tően persze a Koszovó–Fehéroroszország találkozóra is elkelhet minden belépő, de az Eb csak akkor lesz a „miénk”, ha a magyar csapatnak drukkolhatunk.

Egy fő- és egy mellékút vezet az Eb-re. Előbbi a csütörtökön kezdődő „klasszikus” selejtezősorozat, ahonnan minden csoportból két együttes jut tovább. Horvátország, Szlovákia, Wales és Azerbajdzsán ellenfeleként kellene az első kettőbe kerülnünk. Nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat. A rajt mindig, minden versenyben, de ezúttal különösen fontos.

S az első etapban az első két meccs – csütörtökön Szlovákia vendégeként, vasárnap Horvátország ellen idehaza – közül is az előbbi hangsúlyosabb. Egyrészt mert annak eredménye meghatározza a folytatás hangulatát, másrészt mert Horvátország – így kalkulálhatunk – így is, úgy is ott lesz az első kettőben, tehát a többi vetélytárs elleni pontok számítanak igazán.

harcossága az Eb-selejtezőkön is sokat érhet
Fotó: Mirkó István

Legutóbb húsz éve játszottunk tétmeccset a szlovákokkal. Talán nem áltatjuk magunkat, akkor még esélyesként. Ehhez képest Pozsonyban 0-0 lett a végeredmény, Győrben pedig kikaptunk 1-0-ra. Azóta sok minden megváltozott. Szlovákia kijutott a 2010-es világ- és a 2016-os Európa-bajnokságra, több játékosa európai élcsapatban szerepel, a szlovák futballt ma már magasabban jegyzik, mint a magyart, amit az aktuális világranglista is kifejez (28., illetve 52. helyezés).

Változott más is. A két ország politikailag ellenfélből szövetségessé lett, s a felvidéki magyarok egyre nagyobb számban sajátjukénak érzik mindkét nemzetet. Zsigeri ellenérzések persze ma is munkálkodnak. Februárban volt szerencsém egy magyar és egy szlovák utánpótláscsapat felkészülési (!) mérkőzését végignézni. Olyan izzó tekinteteket, kötekedést és rugdosódást régen láttam futballmeccsen, mint akkor. Ha kívánatos, ha nem, csütörtökön is felfokozott hangulatra számíthatunk.

Eme – és hát a többi – találkozó jelentőségét egyedül mintha az európai szövetség bagatellizálná. Megnehezíti és már-már komolytalanná teszi a felkészülést, hogy a magyar válogatott keretéből vasárnap még heten is pályára léptek bajnoki mérkőzésen. Ebből is az következik, a közös munka szakmai oldala másodlagos, a fejeket és a lelkeket kell csúcsformába hozni.