Tokió 2020 – Átadták az evezősközpontot

Elkészült a jövő nyári tokiói olimpiára épült, Sea Forest Waterway elnevezésű evezősközpont, amelyet vasárnap adtak át.

Forrás: MTI2019. 06. 16. 19:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tokiói-öbölben található létesítmény nyitóünnepségének egyik fénypontja az Oxford-Cambridge evezősverseny volt, amelyet ezúttal az oxfordiak nyertek.

Az evezősközpontban rendezik a gyorsasági kajak-kenu olimpiai versenyeit is. A lelátó befogadóképessége kétezer fő, de az ideiglenes ülő- és állóhelyeknek köszönhetően az olimpián 16 ezren nézhetik majd a futamokat. A 2300 méter hosszú pálya egy korábbi hulladéklerakó mellett épült, amit az ötkarikás játékok miatt megszüntettek, és erdővé alakítottak.

A Nemzetközi Evezős Szövetség elnöke, Jean-Christophe Rolland úgy fogalmazott, nagyon örül, hogy több mint egy évvel az olimpia előtt elkészült a létesítmény.

„Még mindig van néhány apróság, amin javítani kell, de alapvetően kijelenthetem, megkönnyebbülhetünk, mert jövő nyárra minden rendben lesz” – nyilatkozta a sydneyi olimpia aranyérmese.

A szakértők szerint a szél jelentősen befolyásolhatja az eredményeket, mert semmi nem védi tőle a pályát.

A jövő nyári ötkarikás játékoknak és a paralimpiának további 25 állandó és tíz ideiglenes helyszíne lesz, ezek közül jó néhány már szintén elkészült, az új nemzeti stadiont és a központi uszodát azonban még építik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.