Tokiói kvalifikáció: úszásban már megvan a nagy csapat

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nem módosított a célkitűzésén: a jövő nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokon változatlanul 150-160 fős csapattal kalkulál. A MOB honlapján azt láthatjuk, hogy a már megszerzett kvóták, a teljesített nevezési szintek és a nevezhető tartalékok alapján jelen állás szerint 85 versenyzőnk utazhatna az olimpiára.

2020. 07. 24. 17:00
RASOVSZKY Kristóf
Rasovszky Kristófnak már megvan a kvótája Fotó: Gerry Penny
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kérdés, hogy tokiói delegációnk derékhadát úszóink teszik majd ki: huszonnégy versenyzőnk rendelkezik A szinttel (Hosszú Katinka nyolc számban is), indulhat négy váltónk, nyílt vízi úszásban pedig Rasovszky Kristófnak is megvan a kvótája. Az persze csak később dől el, hogy ki milyen számban méreti meg magát, és hogyan állnak össze a váltók. Kajak-kenuban a megszerezhető 18 kvótából eddig 13-at gyűjtöttünk be. Tokióban újdonság lesz, hogy az egyes és páros számokban egy nemzetet két egység is képviselhet, ezért jó lenne az összes kvótára lecsapni, hogy a szakvezetésnek legyen lehetősége sakkozni a versenyzőkkel. Férfikenuban a begyűjthető három kvótából nekünk még egy sincs, ne szépítsük, ez meglehetősen kellemetlen.

Rasovszky Kristófnak már megvan a kvótája

Vívásban férfi kard- és női tőrcsapatunk már révbe ért, a női kardozók ettől hajszálra vannak, férfi párbajtőrözőinktől azonban a kvalifikációban még hátralevő utolsó világkupán bravúr kell a kvótához. A sportágban a csapatkvóta automatikusan három helyet jelent az egyéni versenyben, ezért is mindenkinek ez lebeg a szeme előtt. Igaz, egyéniben is ki lehet jutni az olimpiára, de nemzetenként és szakáganként legfeljebb egy főnek. Atlétikában egyelőre öt versenyzőnk teljesítette az A szintet, a birkózók, a sportlövők és a vitorlázók eddig négy-négy, az öttusázók kettő, a kerékpárosok, az ökölvívók és a tornászok egy-egy kvótával rendelkeznek. Asztaliteniszben női csapatunk nagy bravúrral jutott ki az olimpiára, s erre még vegyes párosban is jók az esélyeink.

Több sportágban a kvalifikációs rangsorok alapján osztják a kvótákat, s számunkra cselgáncsban a legjobbak a kilátások. Ha ma húznák meg a vonalat, hét dzsúdósunk mehetne az olimpiára – ők nincsenek benne az írásunk elején említett 85 fős csapatban. Miként és sem, akik a teniszezők világranglistájáról kvalifikálhatják magukat.

A csapatsportágak közül vízilabdában férfiválogatottunk már kijutott az olimpiára, ezt várjuk a nőktől, valamint kézilabdában ugyancsak női csapatunktól is. De az ötkarikás játékokon kosárlabdában most debütáló 3×3-as műfaj női szakágában akár a tavalyi vb-n ezüstérmes együttesünk is ott lehet Tokióban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.