Tragikus következményei lettek az Atlético vendégjátékának

Az rögtön látszott, hogy nehezen kiheverhető csapást mér a Liverpool FC-re az Atlético Madrid március 11-én. Jürgen Klopp menedzseri időszakában először veszített el oda-visszavágós párharcot a csapat. Akkor azonban még senki sem gondolta, hogy az Anfield nézőterén szurkoló háromezer madridi rajongó látogatása halottak százaiban mérhető katasztrófát okoz a Mersey partján.

Ch. Gáll András
2020. 04. 21. 10:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most, hat héttel a Vörösök BL-címvédését megakadályozó Atlético-győzelem után már erősen valószínűsíthető, hogy a madridi szurkolók részvétele a március 11-i visszavágón jelentősen hozzájárult a koronavírus liverpooli elterjedéséhez.

Tudni kell, hogy március 11-én a spanyol főváros már részlegesen le volt zárva a járvány erősödése miatt, ennek ellenére senki sem akadályozta meg, hogy háromezer drukker repülőre szálljon, és elutazzon Liverpoolba a BL-nyolcaddöntő visszavágójára.

Matthew Ashton, a liverpooli városi tanács egészségügyi igazgatója ma már úgy véli, hogy nem lett volna szabad engedélyezni a mérkőzés lebonyolítását, José Luis Martínez-Almeida madridi polgármester szerint pedig hiba volt megengedni az Atlético-drukkerek utazását. Angela McLean, a brit kormány járványügyi tanácsadója is úgy véli, figyelemre méltó „hipotézis”, hogy összefüggés lehet a két város, Madrid és Liverpool koronavírus-statisztikája között.

Ami tény: eddig 246-an haltak meg a járvány következtében a Mersey-parti városban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.