Trombózis, Covid, embólia – túl a nehezén az OSC pólósa

Hazaengedték a kórházból Tóth Kristófot, az OSC-Újbuda 24 éves centerét, akit a koronavírus szövődményeként kétoldali tüdőembóliával és tüdőgyulladással kezeltek, s másfél hétig mesterségesen kellett segíteni a légzését. A vízilabdás szervezete szerencsére nem várt gyorsasággal épült fel a betegségből. Szeretné folytatni a pályafutását, de az erősen kérdéses, mikor kezdheti meg az edzéseket, s még inkább, mikor kerül olyan állapotba, hogy újra mérkőzést játszhasson.

Magyar Nemzet
Forrás: Vlv.hu2020. 10. 15. 11:01
null
Tóth Kristóf másfél hétig válságos állapotban volt Forrás: vlv.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Kristóf a Vlv.hu vízilabdás portálnak mesélt a kálváriájáról:

– Egyszerre többen fertőződtünk meg augusztus végén, tizennégy játékos közül tízünk tesztje lett pozitív. Én is otthoni karanténban vártam, hogy végre negatív tesztet produkáljak. Kicsit fájt a mellkasom, de ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Egy szerdai napon nagyon elkezdett szúrni a jobb mellem alatt és a hátamon is, olyasmi volt, mint amikor a levegő beszorul. Nem tudtam aludni, nem találtam olyan pozíciót, amelyben jól éreztem volna magam, az ülés, állás sem segített. Hajnali egy körül felhívtam egy mentőszolgálatot, és megkérdeztem, mit tegyek. Azt tanácsolták, hogy vegyek be két Algopyrint, és próbáljak aludni. Így is tettem, és valóban elmúlt a fájdalom, de másnap kezdődött ­megint, s a délutáni, esti órákra tovább erősödött. A csapatorvossal és a családom tagjaival konzultálva arra jutottunk, hogy pénteken reggel bemegyek a Szent László Kórházba, nézzék meg, hogy mi van velem.

Tóth Kristóf másfél hétig válságos állapotban volt
Fotó: Vlv.hu

A vizsgálatok után felállították a diagnózist: kétoldali masszív tüdőembólia, egészen pontosan a Covid-vírus, a tüdőembólia és a tüdőgyulladás hármas hatása alatt van a pólós. Súlyos állapotának a fertőzésen felül az az előzménye, hogy két évvel ezelőtt trombózis volt a lábában. Annyira elhatalmasodott rajta a betegség, hogy elkezdett fulladni, orrszondával adagolták belé az oxigént.

Gyógyszeres kezelést kapott, s véralvadásgátlóval mosták át az érrendszerét, hogy a tüdőembóliát, a vér rögösödését megszüntessék.

– Másfél hét után érkezett el az a pillanat, hogy a légzésemet már nem kellett segíteni, a harmadik héten megszűntek a tüneteim, gyógyszereket sem kaptam már. A tesztjeim nagyon ­sokáig pozitívak maradtak, két hét után viszont már ki lehetett jelenteni, hogy felszívódott az embólia, és a tüdőgyulladás is megszűnt, vagy legalábbis jelentősen javult az állapotom – elevenítette fel a háromhetes kórházi kezelés, a gyógyulás stációit.

A medencébe azonban még valószínűleg hetekig nem térhet vissza. Először is tüzetes sportorvosi vizsgálaton kell majd átesnie, hogy megkapja az engedélyt a sportoláshoz. Szombaton az OSC–Vasas presztízsmérkőzésen szurkolóként azonban szeretne jelen lenni.

Túl a nehezén

Az OSC lassan talpra áll a sokkból, már újra játszik mérkőzéseket, s miként lapunknak elmondta, Varga Dániel vezetőedző bizakodó, hogy amikor igazán fontos lesz, az idény hajrájára, addigra csúcsformába lendül a csapata.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.