Új pályán a magyar tenisz

A tavaly decemberben született kormányhatározat értelmében a Vasas SC elnöke, Markovits László Fürjes Balázs kormánybiztossal és az emberi erőforrások miniszterével együtt dolgozhatja ki az új teniszközpont szakmai koncepcióját. A kormányhatározat nem rendelkezik arról, hogy a teniszszövetség jelenlegi vezetésének milyen szerepe lenne az együttműködésben. Utóbb kiderült, nem sok; a sportkormányzat Markovitsra számít, a Vasas elnöke hosszas egyeztetés után 12 oldalas dokumentummal jelentkezett.

2019. 02. 19. 7:06
Bogdán István; Bóka Bálint
Az új központban kifogástalan feltételek lesznek Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utóbbi években a Davis-kupa-válogatott a Városligeti Műjégpálya mellett a Kopaszi-gáton, valamint a Lurdy Ház parkolójában felállított ideiglenes helyszíneken játszott aktuális ellenfeleivel, ezért a kritikák kereszttüzébe került az elnökség. Egyebek mellett ez vezetett az élversenyzők és a szövetség közötti, máig feloldhatatlan és egyre hevesebb ellentétek kialakulásához.

Az állami sportirányítás vezetője, Szabó Tünde sportügyekért felelős államtitkár több alkalommal egyeztetett a felek között, ennek ellenére nem közeledtek egymáshoz az álláspontok.

Az új központban kifogástalan feltételek lesznek
Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc

A decemberi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat soraiból többen arra következtettek, hogy teniszügyekben a Szűcs Lajos vezette elnökség ellenzékének meghatározó szereplője, a Vasas SC elnöke, Markovits László élvezi a kormányzat bizalmát. A lapunk birtokába került dokumentumok alapján Markovits felkérte a teniszszövetség vezetését, hogy ossza meg észrevételeit az új teniszközpont szakmai koncepciójával kapcsolatban, de január 31-ig nem érkezett érdemi válasz.

A Vasas SC elnöke a magyar tenisztársadalom minél szélesebb körű bevonásával tervezte megalkotni a szakmai koncepciót. Ennek érdekében négy munkacsoportot állított fel: jelenlegi és korábbi top 100-as teniszezők (Babos Tímea, Kapros Anikó, Noszály Sándor, Sávolt Attila, Taró­czy Balázs, Temesvári Andrea), egykori eredményes játékosok, akik jelenleg sikeres cégvezetők (Kerekes Péter, a Coca-Cola Company magyarországi ügyvezetője, Lányi András, az UFS Group Kft. alapító-tulajdonosa, jelenleg a cég igazgatóságának elnöke, a Magyar Tenisz Szövetség korábbi alelnöke, illetve a Magyar Triatlon Szövetség korábbi elnöke, Nagy Zsolt Csaba, az Unilever, a Red Bull, a Pepsi és az LG korábbi felsővezetője, jelenleg saját marketingkommunikációs cégét vezeti, Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője, Patay László, a Thyssenkrupp, az E.ON és az MVM korábbi felsővezetője, illetve az MTSZ korábbi elnöke, Vágó László, a Magyar Telekom korábbi ingatlanigazgatója, jelenleg a Strabag PFS vezérigazgatója), a magyar tenisztörténelmet leginkább ismerők (Árvay Sándor, Gáspár Balázs, ifj. Körmöczy Zsuzsa, Pintér András), valamint fővárosi és vidéki klubok képviselői vettek részt a közös munkában.

Markovits László elmondása szerint nemcsak a munkacsoportok tagjaitól érkeztek értékes észrevételek, hanem a teniszsportág más szereplői is megtisztelték véleményükkel, így a sportszakmai koncepció közös gondolkodás eredményeként született meg.

A Vasas SC elnöke közölte, a 12 oldalas anyagban kiemelt szempont volt a fenntarthatóság és a további bővítés lehetősége. A minden igényt kielégítő leen­dő helyszínre multifunkcionális arénát terveznek, amely rendezvénycsarnokként funkcionálna. A koncepció része a klubházként is működő fedett pályás csarnok, amelyben kemény- és salakborítású pályák állnának rendelkezésre.

Markovits kijelentette, nem teniszközpontot, annál többet, sok zöldterülettel borított, könnyen átjárható mini sport- és rendezvényváros teniszparkot szeretnének létrehozni.

Áprilisban dönthet a kormány az új teniszközpont (teniszpark) helyszínéről és a költségvetési irányszámokról, de ha a mostani koncepció valósul meg, akkor minimum 12 hektáros terület lehet a befutó.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.