Újabb kvótát kapott Magyarország a jövő évi tokiói olimpiára

Forrás: MTI2019. 08. 30. 15:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) újabb női kajakos kvótát adott Magyarországnak a jövő évi, tokiói olimpiára.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke pénteken az MTI-nek azt mondta: az ICF értesítette a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy a múlt heti, szegedi világbajnokság után újraosztott indulási jogok közül egy Magyarországot illeti – ezt Lucz Dóra szerezte a K-1 200 méteren elért hatodik helyével.

„Bár ebben a számban az első öt szerzett kvótát, a Dóri előtt végzők közül volt olyan, aki más hajóosztályban is indulási jogot gyűjtött, ezért végül a hatodik hely is kvótát ért” – magyarázta az MKKSZ elnöke.

Ezzel a magyar válogatottnak összesen már 13 indulási joga – hat női kajakos, öt férfi kajakos és két női kenus – van Tokióra. Női kajakban a maximális számú hat kvótával rendelkezik, azaz a jövő évi pótkvalifikációs viadalokon ebben a szakágban már nem kell vízre szállnia. A jövő évi olimpián újdonság lesz, hogy az egyes és páros számokban egy nemzetet két egység is képviselhet.

Férfi kajakban és női kenuban még egy-egy, férfi kenuban pedig három indulási jog szerezhető – egy válogatott maximum 18 fős lehet az ötkarikás játékokon.

A kvóta az országé, nem a sportolóé, a magyar olimpiai kajak-kenu csapat összetétele a jövő évi válogatókon alakul majd ki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.