Van egy befejezetlen ügye a Mercedesnek Spában

Legutóbb kivételesen szabad hétvége volt a Formula–1-ben, ma azonban a Belga Nagydíjjal folytatódik a világbajnokság. S a helyszín, Spa-Francorchamps, éppenséggel adhatna fogódzót arra nézve, hogy az idei sorozatban is domináló Mercedes itt legyőzhető.

2020. 08. 28. 7:13
HAMILTON, Lewis
Silverstone, 2020. augusztus 2. Lewis Hamilton, a Mercedes brit címvédõje vezet a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Brit Nagydíjának kezdetén az angliai Silverstone-ban 2020. augusztus 2-án. MTI/AP pool/Frank Augstein Fotó: Frank Augstein
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Spában tavaly Charles Leclercet, két éve Sebastian Vettelt intették le elsőként, vagyis a legutóbbi két versenyt a Ferrari húzta be, ám a maranellóiak nyomaikban sem emlékeztetnek egykori önmagukra. Az idei hat versenyből négyet nyert, egy trófeát Valtteri Bottas szállított a Mercedesnek, csak a silverstone-i 70. évforduló nagydíját vitte el más csapat, ezen győzött a Red Bull-lal. A holland versenyző azonban most nem igazán derűlátó:

– Az elmúlt évek eredményei felemásak voltak számunkra, s ugyan sohasem tudhatjuk előre, hogyan alakulnak a dolgok, a pálya vonalvezetéséből és a technikai csomagunkból kiindulva aligha ez lesz a legjobb versenyünk. Ugyanakkor a Mercedeseknek a gyors egyenesekben érvényesülhet a motorerőben meglevő előnyük. Mindenesetre a vb-n mi állunk a második helyen, és keményen nyomni fogjuk a tempót – ígérte meg Verstappen, aki az elmúlt három évben egy harmadik helyet és két kiesést könyvelhetett el Spában.

A Red Bull pilótája tavaly rögtön a rajt után ütközött Kimi Räikkönennel, majd a hírhedt Eau Rouge kanyarban beleállt a gumifalba. Gyorsan véget ért neki a verseny, alig néhány méterre a következő kanyartól, a Raidillontól, ahol egy nappal korábban a Formula–2-es futamon a második körben tragikus baleset történt, a gumifalnak csapódó Anthoine Hubert az életét vesztette, de Juan Manuel Correa is – aki nagy sebességgel belehajtott Hubert visszapattanó autójába – súlyos sérüléseket szenvedett. A 22 évesen elhunyt francia pilótáról a hét végén az F1-ben is megemlékeznek, a vasárnapi rajt előtt, egyperces tiszteletadással. Továbbá különleges logó kerül az összes formulaautóra, Hubert csillagba zárt monogramjával és a 19-es rajtszámával, amit a Formula–2-ben tegnap visszavontak, senki sem kapja meg többet. A veszélyes kanyarban egyébként az eddig részben kétsoros gumifalat a szakasz teljes hosszán négysorossá bővítették. (Az Alpha Tauri pilótája, Pierre Gasly már csütörtökön szívszorítóan emlékezett elhunyt barátjára.)

Bár három éve a Belga Nagydíjat Hamilton nyerte meg, a Mercedesnél úgy gondolják, hogy ez már nagyon régen volt, és Spában is ideje lenne begyűjteni a győztest megillető trófeát.

– Nem győztünk ezen a pályán 2017 óta, van egy befejezetlen ügyünk Spában, amely egy ikonikus pálya. A változatos karakterisztikája miatt azonban nehéz eltalálni az autók helyes beállításait, ráadásul a meteorológiai előrejelzések esőt ígérnek, ez sem könnyíti meg a helyzetünket – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

Ha nem tévednek az időjósok, nem is kis eső várható, már szombaton megérkeznek a sötét felhők, vasárnap pedig egész nap zuhogni fog a pálya felett, nyolc milliméter csapadékra lehet számítani. Idén először viszont a pilóták, amikor nem kell kimenniük a pályára, a jól megszokott kuckóikban ejtőzhetnek. Spában ugyanis a szezonban először a bokszutca mögött felépítették az istállók csillogó-villogó üvegpalotáit, a motorhome-okat. Mivel a koronavírus-járvány miatt a futamokon nem lehetnek VIP-vendégek sem, a csapatoknak eddig minden helyszínen puritán konténereket húztak fel. Ám kiderült, hogy ezek bérlése többe kerül, mint a saját építmények szállítása és összeszerelése, így a Formula–1-ben ebben a vonatkozásban visszatért a régi világ.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.