Váratlan lejtmenet: kikapott a Fradi az Esbjergtől

Nem játszott jól, nem érdemelt győzelmet a Ferencváros az Esbjerg ellen a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A 28-24-es vereség sokat jelenthet a dánoknak, az Esbjerg otthonában „csak” három góllal nyert a Fradi, hazai pályán néggyel kikapott. Az Esbjerg maradt a hatodik helyen, a Fradi visszacsúszott a csoportban az ötödik pozícióba.

Magyar Nemzet
2021. 01. 16. 17:34
null
Klujber (42) formája ingadozott Fotó: Dömötör Csaba Forrás: Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavaly októberi dániai bravúr után hazai pályán, az Elek Gyula Arénában is megmérkőzött egymással a Ferencváros és az Esbjerg a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Mindkét csapat egy-egy BL-meccset játszott az idén, egy hete a Fradi a CSM Bucureştit győzte le, az Esbjerg döntetlent ért el a Vipers ellen.

A Ferencváros a harmadik, dán ellenfele a hetedik helyen várta a játéknapot. Remekül kezdett a Fradi, főleg Bíró Blanka kapta el a szálat: halmozta a bravúrokat a kapuban, de a támadójáték igencsak akadozott. Az ellenoldal főleg a szélső, Sanna Solberg révén szerzett fontos gólokat. Szűk tizenöt perc után egygólos vendégelőnynél kért először időt Elek Gábor, a Ferencváros edzője.

Bölk elől és hátul is remekül játszott
Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba

A rövid szünet hatott: a hazaiaknál a múlt héten is remek formát futó Emily Bölk parádézott, Bíró továbbra is halmozta a bravúrokat. Fej-fej mellett haladtak a csapatok. Főleg a szélről voltak eredményesek a dánok, a Fradi pedig a belső embereit mobilizálta. Bölk mellett Klujber volt aktív. Sonja Frey hetes góljával megint az Esbjerg ragadta magához a vezetést, Háfra, a Bölk helyére érkező, a nyáron Győrbe távozó átlövő góllal és kiharcolt hetessel kezdett. Azonnal visszavette a vezetést a Fradi, aztán újra fordult kocka. 13-12-es vendégelőnnyel zárult az első félidő.

nem tudott húzóember lenni
Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba

A folytatásban sajnos visszaesett a Ferencváros, a 40. percben a meccs során először három góllal vezetett az Esbjerg, ki más, mint Solberg szerezte a gólt a szélről. Bölk tartotta a lelket a Fradiban támadásban, de a védekezés továbbra sem állt össze. Úgy tűnt ekkor, hogy állandósul a vendégek háromgólos előnye. Elek Gábor kapust váltott az utolsó negyedórára, a meccset kirobbanó formában kezdő Bírót Janurik Kinga váltotta a kapuban. Az Esbjerget ez nem hatotta meg, tovább növelte az előnyt. S ha nincs Bölk, akkor elég korán eldőlt volna a meccs.

A négygólos előnyért támadott az Esbjert, amikor Janurik elkezdte halmozni a bravúrokat; majd Márton, Bölk és Klujber révén feljött mínusz egyre a Fradi, de egyenlíteni nem tudott. Négy perccel a vége előtt megint elhúzott hárommal a dán csapat, Elek Gábor bő három perccel a vége előtt időt kért, de nem változott a különbség a két csapat között. Az Esbjerg 28-24-re győzött, a kilencgólos Emily Bölk egyedül kevés volt a dánok ellen, a csapattársai nem tudtak felnőni a német idegenlégiós mellé. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tizedik perc után a pályáról lekéredzkedő, nem teljesen egészséges irányító, Kovacsics Anikó hiányát is megérezte a Fradi. Szucsánszki Zita nagyot küzdött, de „váltótárs” nélkül borzasztóan elfáradt a meccs végére.

Győzelmével az Esbjerg a hatodik helyre lépett fel a csoportban, a Fradi visszacsúszott az ötödik helyre. A zöld-fehérek szerdán a Metz ellen folytatják a szerepésüket a Bajnokok Ligájában.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport: FTC-Rail Cargo Hungaria–Esbjerg 24-28.

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.