Vezetőként is egyre feljebb

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Kézilabda-szövetség. A küldöttek újabb négy évre egyhangú döntéssel bizalmat szavaztak a Kocsis Máté által vezetett elnökségnek. Fontos pozíciót kapott Nagy László: a pályafutását e nyáron valószínűleg lezáró 38 éves veszprémi játékost, eddigi elnökségi tagot a férfiszakágért felelős alelnöknek választották. A női szakág felelőse, szintén alelnökként, Pálinger Katalin lett, az elnökségben helyet kapott többek között Görbicz Anita, Marosi László és Radulovics Bojana is.

2019. 04. 18. 12:51
null
Készül a civil életre Fotó: Katona Vanda
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) eddig sem csinált titkot abból, hogy számít a pályafutása végéhez közeledő, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes jobbátlövő, tapasztalatára. A Telekom Veszprém 38 éves játékosát tavaly októberben elnökségi tagnak, az MKSZ tegnapi közgyűlésén pedig a férfiszakágért felelős alelnöknek választották.

„A poszt másodlagos, sokkal fontosabb a vele járó felelősség és persze az, hogy ilyen magas szinten számítanak a véleményemre. Eddig a pályán, mostantól a pályán kívül próbálom segíteni a válogatottat” – mondta lapunknak a Telekom Veszprém csapatkapitánya, aki januárban szerepelt a német–dán közös rendezésű világbajnokságon, és immár tény, hogy a Norvégia elleni január 23-án lejátszott mérkőzésen szerepelt utoljára címeres mezben. „Én már nem játszom többet a magyar válogatottban. Igen, ezt mondtam már korábban is, de most tényleg vége. A jobbátlövő poszton vannak megnyugtató megoldások Bartók Donát, Balogh Zsolt, és Ancsin Gábor személyében” – jegyezte meg érdeklődésünkre a kétszeres olim­piai negyedik helyezett játékos.

Készül a civil életre
Fotó: Katona Vanda

Az új, felelősségteljes pozíciójával kapcsolatban Nagy László először meghallgatja a kollégái véleményét, utána dönti el, hogy a húszéves profipályafutása során felhalmozott tapasztalatot miként fogja a magyar férfikézilabda szolgálatába állítani. A válogatott felkészülésének kérdésében már most határozott álláspontot képvisel. „Jó lenne kialakítanunk egy olyan rendszert, amelyben minél több összetartás szerepel. Ez sarkalatos pont. Nem nehéz belátni: minél többet gyakorol a válogatott, annál hatékonyabb lehet a játéka, és ne feledkezzünk meg arról, hogy 2022-ben Európa-bajnokság lesz Magyarországon” – fogalmazott a tapasztalt kézilabdázó.

A szezon végéig szóló szerződése lejártához közeledve Nagy László az ígéretéhez híven hamarosan bejelenti, miként határoz a jövőjéről. „A szövetségi és az – egyelőre még nem kikristályosodott – veszprémi munka akár együtt is végezhető. A kettő nem üti egymást, sőt! Szeretnék nyártól is szerepet vállalni Veszprémben, de még csak körvonalazódik, hogy milyen szerepkörben”– mondta a kiváló jobbátlövő, akit természetesen a klubja is szeretne a vezetői vagy igazgatói között tudni. Az lenne a meglepő, ha nem így lenne.

Világklasszisok az elnökségben

A tisztújítás során az MKSZ elnöke, Kocsis Máté további négy évre kapott bizalmat, két alelnöke férfi-, illetve női szakágfelelősként Nagy László és Pálinger Katalin lett. Az elnökségben már öt volt és jelenlegi kézilabdázó-klasszis tevékenykedik: a 2005-ben a világ legjobb kézilabdázójának választott Görbicz Anita, Györfi János, Kirsner Erika, Marosi László, valamint a 2000-ben, majd 2003-ban is a földkerekség legjobbjának választott Radulovics Bojana. Az elnökség további tagjai: Csermely Péter, Oláh Sándor és Tállay András.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.