Visszavonul a világkupagyőztes magyar hódeszkás, Gyarmati Panka

Bejelentette visszavonulását Gyarmati Panka világkupagyőztes, junior világbajnok szabadstílusú hódeszkázó.

Forrás: MTI2019. 05. 10. 15:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Snowboard Szövetség pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a 25 éves sportoló könnyeivel küszködve elmondta: bár a 2018-as olimpiai kvalifikációs időszak elején elszenvedett sípcsonttörése után még sikerült elérnie egy vk hetedik helyezést, már nem volt elég verseny hátra ahhoz, hogy megvalósíthassa nagy álmát, a részvételt a phjongcshangi ötkarikás játékokon.

„Visszajutottam ugyan arra a szintre, ahol a sípcsonttörésem előtt voltam, de a test nem felejt, erős fájdalmaim voltak és vannak azóta is. Úgy érzem, eljött az a pont, hogy ezt a hosszú szakaszt lezárjam és egy új fejezetet kezdjek az életemben” – fogalmazott Gyarmati Panka, aki hozzátette: azt is érezte, hogy egyre nehezebb felvennie a versenyt a fiatalabbakkal. – „Eredetileg úgy gondoltam, hogy kijutok Pjonghcshangba, és utána hagyom abba a versenyzést. Ez adott volna méltó keretet a pályafutásomnak.”

A havas sportok első magyar világkupagyőztese hozzátette: az olimpiai részvétel kivételével tulajdonképpen mindent sikerült elérnie a sportágban, amit annak idején álmában sem gondolt volna.

A jövőjét illetően elárulta: főállásban már jelenleg is egy reklámügynökségnél dolgozik, de a sporttól sem szakad el. Fricz Botonddal snowboard-táborokat szervez fiataloknak, emellett a Budapest Európa Sportfővárosa 2019 rendezvénysorozat sportolói nagykövete.

Bordács Miklós, a szövetség ügyvezető elnöke a sajtótájékoztatón az elmúlt idényt értékelte. Beszámolt arról, hogy több éves szünet után a szövetség idén hazahozta a szabadstílusú bajnokságot, mert a külföldön rendezettek iránt kevés volt az érdeklődő.

„A mátraszentistváni síparkban közel hatvan résztvevővel sikerült egy hangulatos és színvonalas versenyt rendeznünk” – emlékeztetett rá az ügyvezető, majd arról beszélt, hogy megvan a sportágban az átmenet, hiszen a 18 éves Fricz Botond lehet a visszavonult Gyarmati Panka utódja. A fiatal hódeszkás slopestyle-ban harmadik lett az Észak-amerikai Kupán, (North American Cup), majd mindössze három vk-versennyel a háta mögött sikerült 30. helyet elérnie az egyesült államokbeli Park Cityben rendezett vb-n.

Fricz Botond elmondta, hogy Gyarmati Pankához hasonló utat járt be eddig: ő is az ausztriai schladmingi sporttagozatos iskolába járt, melyet kiemelten a téli sportolók számára hoztak létre, és ott jó alapokat szerzett. Az elmúlt évben pedig két és fél hónapra kiment Gyarmati korábbi edzőjéhez, Ian Kirkhöz, nála bevallása szerint rengeteg trükköt tanult, valamint megismerte az amerikai mentalitást is. Távlati célja, hogy kvótát szerezzen a 2022-es pekingi téli olimpiára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.