A medencén kívül már megvívták a harcot a zöld-fehérek

A hét végén lezárul a férfivízilabda-ob I alapszakasza, de addig még két rangadót kell lejátszania az FTC-Telekom Waterpolo csapatának: csütörtök este az éllovas Szolnoki Dózsával, vasárnap pedig a harmadik helyezett OSC-vel küzd meg. A zöld-fehéreknek a rájátszásban a bajnoki cím megvédése lesz a céljuk, állítja Vámos Márton, aki a Magyar Nemzetnek nyilatkozott az együttest ért megpróbáltatásokról.

2021. 04. 29. 9:11
Vámos Márton
Vámos Márton nagy esélyt lát a hazai címvédésre Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ritkán látott sikerszériában volt az idény kezdetén a Ferencváros férfi-vízilabdacsapata, ugyanis november végéig 619 napon keresztül veretlen volt az országos bajnokságban. Akkor jött a Szolnok, majd röviddel később az OSC elleni vereség, de aligha ez jelentette a mélypontot a zöld-fehérek idényében. Talán inkább az, hogy a teljes játékoskeret szinte soha nem állt vezetőedző rendelkezésére. A koronavírussal is megküzdöttek, emellett a kulcsemberek közül és is súlyos sérülés után tért vissza, majd próbált formába lendülni, de is kihagyott egy hónapot, amikor ősszel a vállával bajlódott. Utóbbi mesélt a Magyar Nemzetnek az idényben tapasztalt megpróbáltatásokról.

– Nehézkes év volt ez számunkra. Nyáron és szeptemberben a keretből többen is megsérültek, utána jött a koronavírus, és lassan az egész csapat átesett rajta. Gyakorlatilag sosem tudtunk a teljes kerettel kiállni az idényben, mindig volt legalább kettő–öt hiányzó, sőt olyan is megesett, hogy a szegediek ellen összesen hat felnőtt játékos szerepelt, a többieket ifikkel és serdülőkkel kellett pótolni. A hektikus évünk ellenére úgy gondolom, hogy nem várjuk rossz pozícióból a rájátszást.

A Vámos által említett nem rossz pozíció a második helyet jelenti az országos bajnokságban. A címvédő öt ponttal marad el a veretlen Szolnok mögött és hárommal előzi meg a harmadik OSC-t, ráadásul az FTC a két fő riválisa ellen fejezi be az alapszakaszt: csütörtökön a Tisza partján (19.15), vasárnap pedig Újbudán (14.05) lesz jelenése.

– A szolnoki mérkőzés presztízs szempontjából fontos, majd egy élet-halál meccs következik az OSC ellen, ha ezt megnyerjük, akkor kedvezőbb pozícióba kerülünk a döntőbe jutásért való harc előtt. Végig tudtunk csinálni egy öthetes, komoly fizikai felkészülést, így most kell megmutatkoznia a jó formánknak, amelyen már csak csiszolgatni kell. Érzem a csapatban, hogy minden fronton esélyesek vagyunk.

Vámos Márton nagy esélyt lát a hazai címvédésre
Fotó: Mirkó István

A nehézségek ellenére a Fradi nemcsak az országos bajnokságban, hanem a Bajnokok Ligájában is helytállt. A kupasorozatban a múlt héten zárult le a csoportkör, és bár eleinte akadozott a gépezet, végül az első helyen zárta az első szakaszt a magyar együttes, és önbizalommal telve készülhet a június eleji nyolcas döntőre. A világ- és Európa-bajnok pólós erre számított, nem ingott meg bizalma a csapatban.

– Nem voltak kétségeim, mert a BL-csoportban az első négy hely valamelyikén kellett végezni, és ez egy percig sem forgott veszélyben. A bajnoki kiírásban ugyan összeszedtünk két vereséget, de tudtuk, hogy a legvégén fog eldőlni minden. Úgyhogy a kötelező, kisebb csapatok elleni meccseket kellett megnyerni és túlélni a nehéz időszakokat. A végére pedig szerencsére sikerült jó formába lendülnünk – vélekedett Vámos Márton, majd saját helyzetéről is beszélt. – Jól érzem magam, sikerült teljesítenem a kitűzött céljaimat. Fizikailag és az önbizalom terén is jól állok.

Utóbbira szükségük is lesz a zöld-fehéreknek, hiszen a bajnokságban zsinórban a harmadik, a Bajnokok Ligájában pedig sorban a második elsőségükért szállnak harcba.

– Nagy esélyt látok rá, hogy itthon ismét címet védjünk. A BL más tészta, ott egy-egy meccsen dől el minden, a szerencsére is szükség van.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.