Vörös szőnyeg a Puskás Arénában

Újabb Bajnokok Ligája nyolcaddöntőt rendeznek ma este a Puskás Arénában, ahol a Manchester City és a Mönchengladbach visszavágójára kerül sor. Pep Guardiola korábban szép szavakkal dicsérte a budapesti körülményeket, s vélhetően az első meccs eredményével most is elégedett lenne. A másik mai BL-visszavágó izgalmasabbnak tűnik, a Real Madrid ugyanis az első találkozón is megszenvedett az Atalanta ellen.

Magyar Nemzet
2021. 03. 16. 7:28
null
20210224 labdarúgás Bajnokok Ligaja BL Mönchengladbach Manchester City Fotó Török Attila Nemzeti Sport VALENTINO LAZARO Phil Foden Fotó: Török Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elégedettek az angol sztárcsapatok a Puskás Arénával, amely a koronavírus-járvány miatt ideiglenes otthonuk lett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Múlt héten a Liverpool kettős győzelemmel ejtette ki Budapesten az RB Leipziget, és a klub korábbi legendás védője, Jamie Carragher poénból petíciót indított, hogy legyen a magyar stadion a vörösök új hazai pályája az idény végéig, mivel 2021-ben sikeresebb a csapat a Puskás Arénában, mint az Anfield Roadon. Aztán a másik Budapestre költöző angol együttes, a Manchester City edzője dicsérte az itteni körülményeket.

Valentino Lazaro és Phil Foden újra összecsaphatnak a Puskás Arénában Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

– Amikor Budapesten játszottunk, elképesztő volt a gyep, mintha vörös szőnyeget terítettek volna le elénk – fogalmazott Pep Guardiola, akinek a csapata a nyolcaddöntő első meccsét 2-0-ra nyerte meg a német Mönchengladbach ellen a Puskás Arénában. Ma ugyanitt kerül sor a visszavágóra, ezúttal a manchesteriek pályaválasztása mellett, s óriási meglepetés lenne, ha gondot okozna a továbbjutás nekik.

Egyrészt a Mönchengladbach pocsék formában van: amióta bejelentették, hogy Marco Rose edző a nyártól átveszi a Dortmund irányítását, mind a hat tétmeccsét elveszítette a gárda. Másrészt a Manchester City a legutóbbi 24 mérkőzéséből 23-at megnyert, a BL-ben ráadásul már 616 perce nem kapott gólt. Ha a mai találkozón sem kapitulál Guardiola csapata, akkor a BL második leghosszabb, kapott gól nélküli szériáját tudná a magáénak. A Juventusnak volt egy 690 perces sorozata, míg a rekordot az Arsenal tartja, amely a 2005/2006-os idényben 995 percen át őrizte sikeresen a kapuját.

A másik mai nyolcaddöntőn a Real Madrid 1-0-s sikerrel a tarsolyában fogadja az Atalantát. Az idegenbeli győzelem ellenére Zinedine Zidane csapata nem lehet nyugodt a visszavágó előtt, hiszen Bergamóban közel nyolcvan percig emberelőnyben futballozva is csak sovány előnyt tudott kiharcolni, ráadásul a legutóbbi kilenc hazai BL-mérkőzéséből csak hármat nyert meg a királyi gárda. A Real az elmúlt két idényben egyaránt a nyolcaddöntőben esett ki, két évvel ezelőtt az Ajax a mostanihoz hasonló helyzetből, 2-1-es hazai vereség után fordította meg a párharcot Spanyolországban. Az volt a madridiak történetében mindössze a második alkalom a 35 európai kupapárharcból, amikor az idegenbeli siker ellenére nem tudtak továbbjutni. Biztos nem ma szeretnék bemutatni a harmadik példát erre.

Nem újdonság, hogy a Real Madridnak nélkül kell pályára lépnie az Atalanta ellen. A belga klasszis az első meccsről izomsérülés miatt maradt távol, majd az elmúlt hétvégén visszatért a pályára, de rögtön újra csípősérülést szenvedett. Hazard 2019-ben szerződött a Realba, s azóta ötven mérkőzést hagyott ki egészségügyi gondok miatt, miközben csupán 36-szor játszott.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók, keddi meccsek: Manchester City–Borussia Mönchengladbach 21.00 (tv.: Spíler 2), Real Madrid–Atalanta 21.00 (tv.: M4 Sport).

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.