Huszonöt év után ismét a slágerlisták élére ugrott a Queen

Visszatért 25 év után a brit slágerlisták élére a Queen, az együttes Live Around The World című koncertalbuma a tizedik, amely az első helyet szerezte meg.

Forrás: MW2020. 10. 12. 15:54
null
Először a Magic turnén lépett fel a világ élvonalába tartozó rockzenekar a vasfüggöny mögött Fotó: Pannónia Entertainment
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az albumon, amelynek dalait a januárban Sydney-ben kényszerűen befejeződött világturnéjuk helyszínein rögzítették, olyan slágereik szerepelnek, mint a Don’t Stop Me Now, Radio Ga Ga, We Will Rock You és We Are The Champions. Sydneyben a Queen előadta egykori fellépését a Live Aid-koncerten, az ausztráliai pusztító bozóttüzek okozta válság leküzdését segítő adománygyűjtő rendezvény részeként.

A koronavírus-járvány miatt az együttes 2020-ban nem folytathatta a koncertkörutat, ezért adták ki az albumot egyfajta köszönetképpen a rajongóknak – olvasható a BBC News honlapján.

„Az egyes a kedvenc számom. Még mindig szívet melengető érzés” – mondta Roger Taylor, az együttes dobosa.

Először a Magic turnén lépett fel a világ élvonalába tartozó rockzenekar a vasfüggöny mögött
Fotó: Pannónia Entertainment

„Nagyon örülök, hogy az emberek ennyire kedvelik ez az albumot. Hihetetlen, hogy még ilyen sok év elmúltával is ünnepelhetjük a Queen ikonikus zenéjét” – tette hozzá Adam Lambert amerikai énekes, aki 2011-ben csatlakozott az együtteshez.

A Live Around the World a Queen nyolcadik élő albuma, de az első, amelyet alapítótagjuk, az 1991-ben meghalt Freddie Mercury nélkül készítettek.

Megtörtént katasztrófák, amiket később filmre vittek

A katasztrófafilm és a túlélőthriller töretlenül népszerű hollywoodi műfajok: érkezett egy a magyar mozikba a héten is, ez a Greenland – Az utolsó menedék Gerard Butler és Morena Baccarin főszereplésével. Ebben a filmben egy üstökös fenyegeti pusztulással a bolygót és az emberiséget, de Hollywoodban nem csak katasztrófák kerülnek vászonra, számos földhözragadtabb, sőt igaz történetből is készült hasonló műfajú film, ezekből válogattunk össze tízet.

Életben maradtak (1993)

Frank Marshall rendező (Arachnophobia – Pókiszony, Kongó) Ethan Hawke főszereplésével készült filmje egy 1972-ben történt tragédiát elevenít fel: az uruguayi rögbicsapat repülőgépe 45 fővel ütközött egy hófödte hegyoldalnak az Andokban. A zuhanást 27 ember élte túl, végül 72 nap után találtak meg 16 túlélőt, akik halott társaikból is ettek.

Apollo 13 (1995)

Az űrben játszódó túlélőfilm annyira népszerű műfajnak bizonyult, hogy még két nagyon sikeres installációja is készült az elmúlt években, a hétszeres Oscar-díjas Gravitáció és a Matt Damon nevével fémjelzett Mentőexpedíció.

Tovább...

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.