Készül a nagy sikerű kínai sci-fi film folytatása

Folytatás készül a tavaly bemutatott, A vándorló Föld című nagy sikerű kínai sci-fihez. A közösségi médiában olvasható bejelentés szerint 2023-ban, a kínai holdújév napján debütál az új produkció – írja az Origó.

Forrás: origo.hu2020. 12. 01. 11:22
null
Újabb résznek örülhetnek a rajongók Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A film folytatását is Kuo Fan rendezi, akárcsak ez eredeti filmet, amely Liu Cehszin azonos címmel megjelent Hugo-díjas regénye nyomán született. Az író executive producerként működik közre a folytatás elkészítésében.

Újabb résznek örülhetnek a rajongók
Fotó: Pexels

A vándorló Föld a jövőben játszódik, és a Föld megmentéséről szól, amelyet a Nap pusztulással fenyeget. A 2019 februárjában bemutatott produkció 4,68 milliárd jüanos (214 milliárd forintos) jegybevételt hozott.

A vándorló Föld-et, amely több kínai filmdíjat is elnyert, a múlt hét végén ismét forgalomba hozták a kínai mozikban egy 11 perccel hosszabb, bővített változattal, aminek címe A vándorló Föld: 2020-as külön kiadás.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

A legszigorúbb feltételek mellett dolgoznak a magyar filmesek

A forgatási terület manapság egyike a legszigorúbb járványügyi szabályoknak alárendelt munkakörnyezetnek, nemcsak a színészeket és a stáb valamennyi tagját, a magyar sajtónak meghirdetett nyílt napon pedig az odaérkező újságírókat is komoly feltételekkel engedik be. Nyár közepén kényszerleállás után kezdték ismét forgatni Madarász Isti (Hurok, A fekete múmia átka) új nagyjátékfilmjét, mára pedig az utómunkáknál tart az Átjáróház című munka.

Már június végén éltek a szabályok, amely szerint csak vérvizsgálat után juthattak be a területre az újságírók.pedig a felvételek szabadban zajlottak, és a tesztelők elmondása szerint akkoriban több ezer ember között sem találtak fertőzöttet.Madarász készülő egészesetés filmje egy szürreális szerelmes történet, amelyben a fiú, halott szerelmével „randevúzik„, közben a valóság és a szellemvilág határmezsgyéjén létezik.

A stábokat egyre szigorúbb szabályok kötik, rendszeresen tesztelnek a koronavírusra a filmesek, aki pozitív eredményt mutat, annak azonnal ki kell állnia a forgatásból, de az sem mehet a kamera közelébe, akinek a családjában felbukkant a vírus.

Már az utómunkáknál tart A játszma című film is, Fazakas Péter rendezése, amelynek januárban a stúdió jeleneteit veszik fel, a bemutatót pedig jövő év végére tervezik. Néhány napra le kellett állniuk az egyik szereplő pozitív tesztje miatt, a gyártásnak extra feladatot jelentett az ezzel járó átszervezés. A történet, amelynek forgatókönyvét Köbli Norbert írta, a hatvanas évek hidegháborús éveibe vezet és egy állambiztonsági játszmát tár fel.

Tovább

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.