Marton Éva: A hang központját megtalálni a legnehezebb

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas operaénekesnővel a Szabad Föld készített interjút.

Forrás: szabadfold.hu2021. 01. 11. 15:46
Marton va; Heinrich va
Marton Éva (született Heinrich Éva), a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas operaénekesnő, drámai szoprán, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje a Hogy volt?! címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának SZOP stúdiójában. A mûsorban a meghívott vendégek a mûvésznõ munkásságát és életpályáját elevenítik fel. Fotó: Zih Zsolt Forrás: MTVA/Zih Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Christoph von Dohnányi 1972-ben hívta a frankfurti operába; zsebében 50 márkával kelt útra, abból 30 márka volt a taxiköltség. Elkezdődött diadalmas nemzetközi pályafutása: a világ legnagyobb operaszínpadain lépett fel a világ legnagyobb operacsillagaival. Marton Éva Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas operaénekesnővel a Szabad Föld készített interjút.

– Erőteljes drámai szoprán hangja Isten ajándéka vagy megszerezhető képesség?

– A tehetség nem szerezhető meg, az bizony Isten ajándéka, ahogyan ön mondja. Abban is van igazság, hogy egy rendkívüli képességet lehet polírozni, tanulással magasabb szintre emelni. Sokat számít a személyiség, hogy nyitott legyen valaki a fejlődésre. Én mindig szerettem megfigyelni az embereket, a helyzeteket, s gyerekkoromtól kezdve rengeteget olvastam.

– Hogyan készült a legnagyobb operaszerepeire?

– Állandó tanulással és ismétléssel. A ze­nét könnyebb befogadni, mint a szöveget, főleg eredeti nyelven. Mondtam, mondtam a szerepemet, a férjem (Marton Zoltán – A szerk.) meg követte a kottát, adta a prózai végszavakat. Sokszor az éjszaka kellős közepén is felébredtem, és addig nem tudtam elaludni, amíg át nem vettem a szövegemet. A zenét illetően nekem kellett tudni, hol kell belépnem. Már csak azért is, mert ahogy 1972-ben Frankfurtba szerződtem, többé nem volt korrepetitorom.

Persze kellett, aki kontrollál, s ebben Zolira számíthattam. Megbíztam benne, mert tudtam, ő megmondja az igazat. Nem durván, de néha így is fájt. Viszont annyira rögződött bennem, hogy még előadás közben is eszembe jutottak a megjegyzései. Mindig hallgattam rá, és legközelebb másképp csináltam.

– Megtörtént vagy csak legenda, hogy a Puerto Ricó-i operaházban erőteljes hangjával két villanykörtét is „kilőtt”?

– Igen, ez így volt! Hosszan kitartottam egy magas hangot, melynek rezgése „eltalálta” a nézőtér feletti villanyégők egyikét, s egy nagy puffanással kiégett. Nem álltam le, kicsit változtattam a fejtartásomon, és a mellette lévő villanyégő is szétpattant. Na, ezt már nem bírták ki nevetés nélkül a zenészek, kénytelenek voltunk megszakítani a próbát. Mintha ördög bújt volna belém! Tudja, mi a legnehezebb? Megtalálni a hang központját, fókuszát. Márpedig azt meg kell találni!

Marton Éva (született Heinrich Éva) a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén. A műsorban a művésznõ munkásságát és életpályáját elevenítették fel
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

– Elárulja, mi a titok?

– Nálam a szájpadlás íve. A hátul képződő hangot a lehető leggyorsabban előre kell vetítenem. Amennyiben az arc-, az orr- és a homloküregemben lévő rezonanciahelyeket megfelelő módon használom, akkor a hangom négyszer-ötször erősebbé válik. Erre rá kell jönni, és persze ez adottság kérdése is, úgyhogy ne reménykedjen, önnél nem fog működni. Vastag hangszalagok is kellenek hozzá.

Amikor egy magas hangot képezek, a szájpadlásom állapotából pontosan megmondom, hogy hol van az a pont az arcom két oldalán, ahol a hang megszólal. Ezt egy hamburgi gégésztől tudom. Azért mentem el hozzá, mert náthás lettem és gyors segítségre volt szükségem. Belenézett a számba, mindent rendben talált. Viszont a szájpadlásom láttán alaposan elcsodálkozott, ő ilyet még nem látott. Azt mondta: olyan, mint egy gótikus katedrális. Gömbölyű és egyenletes.

Elgondolkoztam rajta, hogy ez is segít-e az éneklésben. És igen, segít! Énektanárként is tanítom, hogy a hangnak fent és lent gömbölyűnek kell lennie. Ha felfelé megyek, ott legyen minél nagyobb a boltozata, lefelé pedig pont ellenkezőleg. Látványban úgy képzelje el, mintha két tojást összeillesztenénk. Nekem nincs kézzel fogható hangszerem, zongora vagy hegedű, a képzeleten múlik, milyen formában teszem láthatóvá a hangot.

– A gótikus katedrálisnak van jelentősége a színpadon is?

– Ezt a belső teret mindenhová vihetem magammal. Erre akartam kilyukadni. Magas hangokat fejrezonanciával, középhangokat mellrezonanciával lehet elérni. A levegővétel is számít, én orron-szájon vettem egyszerre, sóhajtásszerűen, hogy pillanatok alatt megteljen a tüdőm levegővel. A torokban a szájpadlásról lelógó nyelvcsap megemelkedése kell ahhoz, hogy az ember minél szabadabban és könnyedebben énekeljen, pláne magas hangokat. Komplikált dolog az éneklés, ugye?

A teljes interjú ITT olvasható el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.