Nézze meg az év dala videóklipjét!

A győztes dal videóklipjét már elkészítették, de a mostani nyereménnyel készíthetnek klipet egy másik dalhoz is.

Forrás: origo.hu2021. 03. 14. 11:51
null
Nézze meg a Kaukázus győztes dalának videóklipjét! Tekerjen lejjebb! Fotó: Origo
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év dala az Egyetlen szó, a Kaukázus együttes nyereménye tízmillió forint, klipet készíthet és nagylemezt adhat ki az MTVA támogatásával. A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé kerülő másik három produkció öt-ötmillió forinttal gazdagodott, de a döntő másik négy előadója is kapott egy-egymillió forintot. Az online akusztik verseny győztese – kizárólag a nézői voksok alapján – Andelic Jonathan lett – olvasható az Origón.

A nemzeti dalválasztó műsorban idén 40 új szerzemény indult a tévézők és a zsűri szavazataiért, a műsor döntőjére már csak nyolcan maradtak. A 2021-es, jubileumi szériában Vincze Lilla, EMeRTon-díjas énekesnő, szövegíró, a Napoleon Boulevard énekesnője, Ferenczi György, Artisjus- és kétszeres EMeRTon-díjas zenész, a Rackajam zenekar frontembere, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa és Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere véleményezte a produkciókat szombat esténként, és a döntőben is ők mondták el szakmai véleményüket.

A döntő estét a Swing á la Django, Herrer Sára és Sárközi Lajos kezdték a Maradok című dallal. Mező Misi szerint a műsor missziója, hogy ezt a fajta zeneiséget is bemutassa. „Maradjon együtt ez a formáció, gratulálok„ – jegyezte meg. Nagy Feró azzal viccelődött, hogy beszállna a bandába, Ferenczi György is szívből gratulált, a pesti éjszakai bárzenét vélte felfedezni, Vincze Lilla pedig különleges lénynek aposztrofálta az énekesnőt.

A Viszlát múlt volt a második dal ezen az estén, az előadó Katona Petra. Ferenczi úgy vélte, ez a legegyénibb dal a műsorban, Mező örült, hogy a vokalistalány előrelépett, és már látja az arcát a plakátokon. „Hihetetlenül tehetséges vagy” – dicsérte. Andelic Jonathan érkezett eztán az Áldom című nótával, őt a Beatrice frontembere rendkívül bátornak tartotta, mert őszintén mer vallásos témát feldolgozni. Mező is azt emelte ki, hogy Jézusról énekelt, megköszönte neki az élményt.

Barilaci volt soron a Féltelek című dallal, Vicze Lilla szerint önálló és tudatos előadóról van szó, akinek egyensúlyban van a lelke. Ferenczi úgy vélte, hogy szép hangokat hallottunk: „Ez Produkció volt, gratulálok„ – mondta a szép előadás után. Rácz Gergő és Orsovai Reni nagyszerű produkciója zárta az első etapot.

Radics Gigi nyitotta a műsor második részét, Ferenczi György kiemelte, hogy a dala folyamatosan fejlődött, a hangszerelés is különböző volt, négy különböző verziót hallott belőle a hetek során. Lilla hihetetlen alázatot érzett, generációja egyik legnagyobb énekesnőjének nevezte a Megasztár egykori győztesét. „Ha énekverseny lenne, ez ott van a győztesek között, de dalverseny van. Értékes és szép produkciót hallottunk” – lelkesedett. Feró kislányként ismerte meg, de már dívát lát a színpadon.

A Nincsen szerencsém jött a Mudfieldtől, a rock felől érkezett Ferónak persze tetszett: „Ez az igazi műfaj, oda kell csapni! Jöjjenek a magyar rockzenekarok! Jövőre, ha jöttök, én megint beszavazlak titeket!„- ígérte. Mező megjegyezte, hogy a zsűri beszélhet bármit, de a legfontosabb, hogy a közönség beszavazta a bandát.

Süle Zsolt érkezett a Befúj című dallal. Mező szerint az előadó minden szavának, mondatának súlya van, őt meghatotta a múltkor, hogy látta gyerekként izgulni a középkorú előadót. „Örülök, hogy itt vagy. Jót tettél magadnak, a közönségednek és nekünk is” – magyarázta. Ferenczi a hangszerelést dicsérte, szép, tiszta muzsikát emlegetett.

Nézze meg a Kaukázus győztes dalának videóklipjét! Tekerjen lejjebb!
Fotó: Origo

„Aktuális, korszerű, hiteles, laza, ettől szép. Szabadságot, szeretet, békét érzek. Ez a legjobb dalszöveg, nagyon harmonikus„ – dicsérte Vincze Lilla a Kaukázus zenekart, amely zárta a versenydalok sorát. Feró szerint a Kaukázus az alternatív együttesek közé sorolható, több ilyet szeretne látni jövőre a műsorban.

A legjobb négyre lehetett voksolni

Az online akusztik verseny győztese – kizárólag a nézői voksok alapján – Andelic Jonathan lett. A négybe bejutott a Kaukákus, Barilaci, Süle Zsolt és Radics Gigi. A jubileumi verseny újdonsága volt, hogy a döntőbe jutott mind a nyolc dal előadója részesült zenei produkciójának fejlesztésére fordítható támogatásban, nem csak a végső győztes, így a négy zenekar vagy szólista, aki búcsúzott, az sem maradt üres zsebbel, mert 1-1 millió forintot kapott.

Azt lehetett tudni, hogy az év dala énekesének nyereménye tízmillió forint lesz. A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé kerülő másik három produkció öt-öt millió forinttal gazdagodik, így mindenki izgatottan várta a közönség szavazását.

Nyert a Kaukázus, az Egyetlen szó, itt a hivatalos klip:

Az eredeti cikket IDE KATTINTVA olvashatja.

Vámosi Jánosnál tizenegy évre megállt az idő

Nagyon sokan úgy emlékeznek vissza a rockzenekarok közül, hogy meglehetősen nehéz volt bejutni a Kádár-rendszerben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) berkein belülre, és talán még nehezebb volt ott maradni tartósan, mert a Bors Jenő–Erdős Péter-tandem igencsak megválogatta, kikkel áll szóba, és kiknek adja ki a nagylemezét. Így fordulhatott elő, hogy Vámosi Jánosnak az 1966-os nagylemeze után tizenegy évet (!) kellett várnia, hogy újra nagylemeze lehessen, akkor is feleségével, Záray Mártával kellett osztoznia a korongon.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.