idezojelek

Ülepében zabszem

„Orbán ügyészsége tovább fenyeget a börtönnel” – nyüszít közösségi oldalán Fekete-Győr András.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Havran Zoltán

„Orbán ügyészsége tovább fenyeget a börtönnel” – nyüszít közösségi oldalán Fekete-Győr András, és hogy nagyobbat szóljon a bejegyzése, úgy fogalmaz, Polt Péter kérte rá a másfél éves felfüggesztett kaptárt. Maga a legfőbb ügyész… Majd jön a mosakodás, hallgatni is kínos: „Senkit sem akartam bántani, nem is bántottam” –hebegi –, nem követtem el semmilyen bűncselekményt. […] A rendőrökért is tüntettünk.”

Lovas szobrot egész biztosan nem fog kapni a Momentum betoji miniszterelnök-jelöltje, akinek azért kellett bíróság elé állnia, mert egy 2018-as tüntetésen füstbombát dobott – vagy ahogyan ő fogalmaz: „ejtett” – a rendőrsorfal közé. Szánalmas, ahogyan a nyilatkozataiban, posztjaiban oly kevély pártvezér magyarázza a történteket. Ám még eközben, zabszemmel az ülepében is támad, mint a sarokba szorított patkány: ő nem követett el hivatalos személy elleni erőszakot, dehogy, ellenben a rendőrök jogszabályt sértettek a tömegoszlatással! Az, hogy ellene eljárás folyik, önmagában is bizonyítéka a rendőrállamnak. Vagyis rendőrállam, ahol az embernek viselnie kell tettei következményeit. Hűha!

Nem könnyű követni a zavaros füstbombaejtőt, aki pár hónapja a Partizán című műsorban hebegve csinált komplett hülyét magából, egy ideje pedig azt is kénytelen tudomásul venni, hogy a Láriferi-kabaréban mindössze röhejes statisztaszerepet kapott. „Se mondanivalód, se ötleted nincs – írja egy kommentelő –, évek óta csak a levegőt kaszálod a pókkarjaiddal. Vállald egyszer végre tetteidért a felelősséget! Egy éticsigában több a gerinc.” Innen is ezt látni.

Borítókép forrása: Havran Zoltán

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.