idezojelek

Megint jönnek, próbálkoznak

Noha hosszú pereskedés után végre eltakarodott a Politikatörténeti (korábban Párttörténeti) Intézet a Kossuth téri műemlék palotából, az elvtársak továbbra is feszegetik a bicepszüket.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Noha hosszú pereskedés után végre eltakarodott a Politikatörténeti (korábban Párttörténeti) Intézet a Kossuth téri műemlék palotából, a hajdani Kúriából, az elkeseredett elvtársak továbbra is feszegetik a bicepszüket. Most azzal álltak elő, hogy irattárolási és egyéb költségek címén fizessen nekik 565 millió forintot az Állami Vagyonkezelő Zrt. Utóbbi arcátlannak tartja a követelést, mondván, a 2015 előtti igények már elévültek, arról nem beszélve, hogy az intézetet már 2012-ben rosszhiszemű, jogcím nélküli birtokosnak mondta ki a bíróság. Ráadásul előtte ingyen kapták kölcsönbe az ingatlant. Álljon már meg a menet! (Érdekesség: a Fővárosi Ítélőtábla elsőre az intézetnek adott igazat – ugyanez a brigád mentette fel korábban a 2006-os szemkilövető rendőrtábornokokat, valamint a Szilvásy, Galambos, Laborc kémtriót és a tömeggyilkos Biszkut is.) Végül a Kúria mondta ki a jogerős ítéletet: fel is út, le is út! Az MSZP semmiféle „használati jogot” nem adhatott át az intézetnek, azok az elvtársi idők már elmúltak. (Völner Pál igazságügyi államtitkár szerint a bánatos eltanácsoltak valósággal lerabolták az épületet, csillárokat, burkolatokat, bútorokat vittek magukkal. Mindent, ami mozdítható.)

Ismeretes, a hajdani Kúriának 1952-ben, Rákosi Mátyás születésnapján a vezér személyes bosszúja miatt kellett kiköltöznie a Hauszmann Alajos építette műemlék palotából. (A vezért itt ítélte életfogytiglanra 1935-ben a Budapesti Királyi Ítélőtábla.) A patinás épület egy részébe csakhamar betelepedett a Párttörténeti Intézet. Nagyjából ugyanúgy, ahogyan annak idején Apró Anti bácsiék a Szemlő-hegyi lenyúlt villába. Megtetszett nekik.

Borítókép: A hajdani Kúria épülete (Fotó: Wikipedia)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.