idezojelek

Egyenes mellébeszéd

Kibillenni látszott megszokott kevélységéből Kálmán Olga DK-s honanya, amikor a minapi pikírt kijelentésére – „A magyar kormány Vlagyimir Putyin alárendeltje” – válaszoló Dömötör Csabát hallgatta.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Kibillenni látszott megszokott kevélységéből Kálmán Olga DK-s honanya, amikor a minapi pikírt kijelentésére – „A magyar kormány Vlagyimir Putyin alárendeltje” – válaszoló Dömötör Csabát hallgatta. Egy savanyú ábrázatú, ritmusából kizökkent asszonykát mutatott a kamera; nyomokban sem hasonlított az ATV egykori kihallgatótisztjére. A rajtakapottak lapításával fogadta az államtitkár tételes ellenérveit, miszerint éppen a fordítottja igaz.

– Nem ez a kormány dobta oda a Molt, hanem önök dobták oda – közölte Dömötör, majd hosszan sorolta a Gyurcsány-kormányzat energetikai „érdemeit”. 

– Önök semmilyen gázvezetéket nem építettek annak érdekében, hogy máshonnan is érkezhessen gáz Magyarországra. Ez a kormány épített, nem is egyet. Nem önök voltak, hanem ez a kormány volt az, amelyik lehetővé tette, hogy cseppfolyós gáz is érkezzen Magyarországra. Nem ez a kormány volt az, hanem a baloldali kormány, az a baloldal, amelyhez ön csatlakozott, amelyik eladta, elkótyavetyélte a gáztárolókat, amelyeket ez a kormány szerzett vissza.

Mit is lehetne erre mondani?

Máig előttem, amint Dobrev Klára egy lakossági fórumon az uniós akcióhős Sargentinihez hasonlította a politikusi pályára lépő Kálmán Olgát, mondván, az extévés ugyanolyan büszke és határozott, mint a kevély holland delnő, aki „a magyarokért harcolt Orbán Viktor diktatúrájával szemben”. Gyurcsányné azt is hozzátette, „Olga nem keveset kockáztatott, amikor huszonöt év televíziózást, a karrierjét hagyta maga mögött azért, hogy a politikába is egyenes beszédet vigyen”.

Eddig nem sikerült neki.

Borítókép: Kálmán Olga (Forrás: YouTube)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.