A kispadost küldték

Kicsit nagy volt a kabát Varga képviselőre. Talán szerencsésebb lett volna, ha teszem azt, az orvosdoktor László Imre áll ki a sajtó elé aggodalmaskodni.

2020. 02. 25. 5:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogyan azt várni lehetett, a Demokratikus Koalíció a minap bejelentette: kevesli a magyar kormányzat felkészültségét a koronavírus-fertőzés kapcsán, az egész egy nulla. A párt aggodalmát Varga Zoltán országgyűlési képviselő, a népjóléti bizottság tagja osztotta meg a médiu­mokkal – a Belügyminisztérium hétfői tájékoztatója után, egy sebtében szervezett sajtókonferencián esett kétségbe. Miközben örömét fejezte ki, hogy az Olaszországból érkezőkre is kiterjesztették a repülőtéri testhőmérséklet-ellenőrzést, nyugtalanítónak nevezte, hogy nem derült ki, mi lesz azokkal, akik közúton érkeznek a fertőzött régiókból. Mindjárt be is jelentette, kezdeményezi, hallgassák meg Kásler Miklós tárcavezetőt, akitől nemcsak erre, hanem az esztendők óta tartó példátlan kormányzati felelőtlenségre is magyarázatot vár.

Kicsit nagy volt a kabát Varga képviselőre. Talán szerencsésebb lett volna, ha teszem azt, az orvosdoktor László Imre (momentán Újbuda DK-s polgármestere) áll ki a sajtó elé aggodalmaskodni, elvégre ez mégiscsak az ő területe. Esetleg maga a túlmozgásos pártvezér. Csakhogy ők nem estek a fejükre. Hiányzik is László Imrének, hogy valamelyik újságíró megkérdezze tőle: aztán mi a helyzet, doktor úr, azzal a megfúrt szuperkórházzal ott a kerületben? Láriferi is kígyózni kezdett volna zavarában, ha arról faggatják, mit szólna, ha őt is meghőmérőznék (megszondáztatnák), merthogy gyanúsan piros a feje.

Így hát aztán maradt ez a Varga Zoli (szegény a kispadról került be nemrég a parlamentbe a nagytermészetű Gréczy Zsolt helyén), neki kellett „kiosztania” a kormányt. Nagyon gáz volt, csórikám.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.