Csak nyoma ne maradjon!

Márki-Zay Péter szerint leghelyesebben akkor cselekszik a gyermekes szülő, ha mielőbb tekintélyt szerez csemetéje előtt. Ő például a testi fenyítést is helyénvalónak tartja.

2019. 06. 26. 5:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ideális gyermeknevelésről is beszélt nemrég a hódmezővásárhelyi Radio Color városi csatorna Kilincs című családi magazinműsorának nyilatkozó Márki-Zay Péter. A sokoldalú polgármester azt mondta, leghelyesebben akkor cselekszik a gyermekes szülő, ha mielőbb tekintélyt szerez csemetéje előtt. Ő például a testi fenyítést is helyénvalónak tartja, amennyiben a gyermek rászolgál arra. Szerinte a jelenlegi hazai szabályozás túlságosan szigorú, eljárt fölötte az idő. Követendő gyakorlatként a rugalmas kanadai példát említette, ahol minden további nélkül el lehet páholni a gyermeket, igaz, csak úgy, hogy semmilyen külsérelmi nyom ne maradjon rajta. (Fontosak a részletek. Ilyen például, hogy nyitott kézfejjel kell adni a visszakézből pofont, akárcsak a jobb- és balcsapottat, valamint a lengőt és a brusztflekket… Első a humánum.) „Azt gondolom, hogy ez a helyes út” – nyilatkozta a hétgyermekes idomár, igaz, gyorsan hozzátette: ahogy a gyermekek nőnek, ezek a harcos elemek szép lassan kikopnak a nevelési repertoárból. (De az is lehet – ezt már én teszem hozzá –, hogy az egyoldalú „majd adok én neked!” fellépésből bizonyos kor után szülő–gyermek adok-kapok pankráció alakul ki, amikorra pedig felnőtté válik a gyermek, már ő fogja eltángálni a nyugdíjas fatert, ha, mondjuk, az beszól neki…)

Sajnos arról nem esett szó, hogy polgármester urat is elgyepálta-e annak idején a kedves papa, s ha igen, akkor most hálával gondol-e arra, hogy ilyen polkorrekt européerre pofozták. És vajon a házasságba is ezzel a hévvel vágott-e bele anno: ásó, kapa, bikacsök?

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.