Egy álhírvivő

Övéit is mószerolja ám Donáth Anna, aki nemrég saját őszödi beszédének kikotyogásával mutatta be valódi énjét, valamint azt, hogy nem tülekedett, amikor az észt porciózták.

2020. 10. 13. 5:59
null
Pilhál György Fotó: Katona_Vanda Forrás: Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismeretes, momentumos hősnőnk harcostársával, Cseh Katalinnal arra vállalkozott megválasztásakor, hogy „Magyarország hangja” lesz Európában, mint aki, teszem azt, az Eurovíziós Dalfesztiválra készül. Hamar kiderült, a két szirén Brüsszelben nem a „magyar dalt” adja elő, csupán a párt szerzeményeit. Fekete-Győr András szövegíró-koncertmester darabjaiban viszont nemcsak harmóniát, de valóságot se nagyon találunk. (Donáth Anna hatalmas munkabírásáról közösségi oldala tanúskodik. Itt értesülhetünk arról is, hogy miközben éjt nappallá téve fideszes EP-képviselőkről ránt le leplet, még a brüsszeli ügyekben tájékozatlan olvasók útbaigazítását is vállalja; rendszeres háttérmagyarázattal segíti a rászorulókat, hogy szegények megértsék az unióban zajló folyamatokat, kikerülve ezzel úgymond önmaguk Fidesz általi meghülyítését.)

Nos, egy a Hír Televízió birtokába került belső videóbeszélgetésen Donáth Anna arról beszélt, brüsszeli cimboráik a Magyarországról érkező ellenzéki nyilatkozatok alapján tévesen értelmezték az úgynevezett „felhatalmazási” törvényt. „Sokszor előbb nyilvánítottak véleményt, még mielőtt tudtunk volna beszélni – panaszolta –, így terjedhetett el az, hogy a törvény következtében gyakorlatilag megszűnt a parlament működése. Holott tisztában voltak vele, szó sincs arról, hogy a kormány teljhatalmat kapott volna.” Mindenesetre, tette hozzá, ők is serényen diktatúrázni kezdtek, terjesztették az álhírt Európában. Talán még a tükörbe is belenéztek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.