Egy haragos plakátszaggató

Először egy Soros Györgyöt bíráló kormányzati plakátot kapart le egy tűzfalról, majd a nemzeti konzultációról szóló egyik állami hirdetmény miatt mászott falra.

2019. 09. 04. 5:59
null
Pilhál György Fotó: Katona_Vanda Forrás: Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megrongálták Vajda Zoltán XVI. kerületi független képviselőjelölt választási plakátját (letéptek a sarkából egy tenyérnyi darabot) – a fényképes hírt maga az érintett tette közzé Facebook-oldalán: „Míg a hatalom embere (…) a kerület majdnem összes buszmegállójából lemosolyog ránk, addig nekünk, ellenzéknek csak néhány falapra kitehető kis plakát jut. Azokat is természetesen már szisztematikusan elkezdték letépni a »hívőik«!”

Mielőtt még háborogni kezdenénk, ismerkedjünk meg a korábban Együtt-színekben jeleskedő Vajda károsulttal. Ő az, aki tavaly két plakátszaggató bemutatót tartott a nyilvánosság előtt. Először egy Soros Györgyöt bíráló kormányzati plakátot kapart le egy tűzfalról, majd a nemzeti konzultációról szóló egyik állami hirdetmény miatt mászott falra. Mindkét attrakciót előre bejelentette – Zoltán atléta vállalta magát. (Fényes nappal történtek a kunsztok, ilyenkor ugyanis előnyösebbek a készülő fotók.) Az egyik falra mászást sajtótájékoztató előzte meg, az akrobata közölte országgal és világgal: „büszke hazafiként” adta plakátvakarásra a fejét, hogy így védje a magyar embereket a „szellemi és vizuális környezetszennyezéstől”. Vajda néptribun egyébként korábban is szerepelt már hasonló közéleti hírekben. Két és fél esztendeje, a március 15-i nemzeti ünnepen például azáltal jutott nyilvánossághoz, hogy – mint a Nemzeti Múzeum előtt fellépő Juhász-fúvósok egyikét – lecsapták egy zászlórúddal. (Kereplővel kísérte a füttyösöket, amikor egy ünnepelni érkező nyolcvanéves öregúr feddőleg fejbe verte.)

Most meg, tessék: megrongálták a plakátját…

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.