Egy ismerős hang

A Momentum Mozgalom karaktere iránt érdeklődő embereknek már volt bőven alkalmuk bepillantást nyerni a párt vezetőinek sajátos stílusába.

A Momentum Mozgalom karaktere iránt érdeklődő embereknek már volt bőven alkalmuk bepillantást nyerni a párt vezetőinek sajátos stílusába. Gondolok itt Fekete-Győr András elnök úrnak az Origónál tett provokatív szerkesztőségi látogatására vagy később Soproni Tamás és Hajnal Miklós notabilitások ordenáré televíziós szerepléseire. Aki még nem látott tenyérbe mászó, arrogáns hülyegyerekeket, keresse vissza az archívumban a képernyős kunsztokat. Nem a mefisztói vigyorukkal van bajom, arról talán nem is ők tehetnek, hanem a zsigerből jövő arroganciájukkal, a nyomulásukkal. A nyegle Hajnal alelnök úr például nem is azért ment be a stúdióba, hogy nyilatkozzon. Frászt! Azért ment be, hogy majd kevélyen kivonulhasson onnan. Mert úgy volt kitalálva a dacos koreográfia…

Darabig merengtem, tudatos-e a párt részéről, hogy rendre ezeket a rókaképű/-lelkű embereket küldi ki a terepre?

Aztán rájöttem, mindegyikük ilyen.

Épp most olvasom friss EP-képviselőjük, Cseh Katalin blogbejegyzését. „Miniszterelnök úr, van egy rossz hírem. A mi megválasztásunkkal […] egy bivalyerős nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező csapat megy Brüsszelbe. […] Ott fogok ülni azoknál a tárgyalóasztaloknál, ahol a döntések születnek és ahol Orbánt már nem látják szívesen. […] Nem alibizni megyek Brüsszelbe, hanem kőkeményen dolgozni és változtatni.”

Mintha a „rendszerváltó” szabaddemokratákat hallanám – Tudjuk! Merjük! Tesszük! –, az affektáló, fölényes „szürkeállományt”. Azokat a pökhendi svindlereket, akik, miközben egyvégtében gúnyolták a keresztény nemzetet, kiárusították, eladták a hazát.

Igen, ez a hang – ne tévesszen meg senkit! – az SZDSZ-é. Amely momentán Momentum.