Hoppon maradt ATV

Szigorú szankciót jelentett be az ATV-vel szemben Vágó István: ezentúl nem kíván szerepelni a csatornán.

2020. 06. 16. 5:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szigorú szankciót jelentett be az ATV-vel szemben Vágó István. Mint azt a „Na, most lett elegem” kezdetű Facebook-bejegyzésében olvashatjuk, a nyugalmazott tévébölcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja ezentúl nem kíván szerepelni a csatorna műsoraiban. Arra nézve egyelőre becslések sincsenek, hogy döntése nyomán miként alakul majd az ellenzéki televízió nézettsége, talpon marad-e egyáltalán a médium. A politikussá lett tudós, aki ősz óta a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelő bizottságába is meghívást kapott (ahhoz is ért), azért hozta e súlyos döntést, mert a csatorna Heti napló című műsorának „álmentős” anyaga azt sugallta, hogy az ellenzék alkalmatlan lenne az ország vezetésére. „Végig az MSZP videóján szörnyülködött [a műsorvezető], ide keverve a 2013-as bajai álvideót” – írja közösségi oldalán a felháborodott szerző, hozzátéve –, a propagandamédia meg is nyalná mind a tíz ujját, ha ők csinálták volna.” Ráadásul, füstölög tovább, szegény Demeter Mártát is lejáratták a műsorban azzal a szerencsétlen honvédrepülős üggyel, meg Szabó Tímea honanya parlamenti felszólalását is… „A fentiek (és néhány ATV-s munkatárs által nemrég engem ért méltánytalanság) miatt úgy döntöttem – összegez Vágó –, hogy egy ideig nem kívánok szerepelni az ATV műsoraiban.”

Nem szeretnék most a csatornavezetés helyében lenni.

Bár őszintén szólva Vágó István helyében sem, aki időskori munkássága során odáig jutott, hogy jó múltkoriban a Blikk riportere – a városszerte keringő közbeszéd kapcsán – arról faggatta: „Mit üzen azoknak, akik szerint ön meghülyült vénségére?” Válaszából kiderült, találkozott már a kérdéssel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.