Humoristává lett

A Kádár-korból itt felejtett Ágh gondolkodó azóta sem hagyott fel a jövendőmondással, fáradhatatlanul alkot. Nagy változás viszont, hogy írásaiból egyre több mosoly kacsint ki.

2019. 11. 28. 5:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Fidesz körül egyre szűkül az időkúp, és a publikum elkezdi a zuhanó párt mozgását figyelni a korántsem dicsőséges becsapódásig.” Ágh Attila politológus, a daliás emlékezetű Párttörténeti Intézet egykori tudományos tanácsadója írta e kozmikus sorokat még 2010 szeptemberében megszokott orgánumában, a Népszavában. Szép, demagóg cikket fabrikált, telis-tele lózungokkal, kenetteljes ökörségekkel. Hozta magát. (Természetesen sem zuhanó mozgással, sem dicsőséges becsapódással nem találkoztunk a Fidesz háza táján az eltelt években, mindössze szűküléssel – beszűküléssel –, de azzal is csak a szerzőnél.)

A Kádár-korból itt felejtett Ágh gondolkodó azóta sem hagyott fel a jövendőmondással, fáradhatatlanul alkot. Nagy változás viszont, hogy írásaiból egyre több mosoly kacsint ki. Például amikor minap azt fejtegette, hogy „Budapest már felszabadult, van remény az újrakezdésre”. A derűs cikk – Budapest európai jövője – műfajilag valahol az utópisztikus népmese és a politikai humoreszk között foglal helyet, garantáltan vidám perceket ígér. Idebiggyesztek belőle pár vicces sort: „Nemcsak a demokrácia útjáról tértünk le, hanem az európai társadalmi fejlődés útjáról is (…), egy évtizede Budapest elesett, a modern barbárok a Várból kormányozták, és eltékozolták a jövőjét. (…) A fideszes oligarcháknak, a modern barbároknak az ország teljes alávetéséhez Budapestet kellett elfoglalni és kivéreztetni, és ezzel az európai fejlődés lehetőségét Budapest számára is elvágták.” Jópofa, nem?

Hogy aztán maga a szerző tudja-e, hogy az évek során humoristává lett, abban nem vagyok biztos. Végül is mindegy… Kacagjunk! Fő a jókedv!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.