Ki az ideál?

Példaképeink sűrűn változnak. Nem csupán az életkorunktól függ, kit állítunk magunk elé, még csak nem is a kor, amelyben élünk, ezernyi más.

Példaképeink sűrűn változnak. Nem csupán az életkorunktól függ, kit állítunk magunk elé, még csak nem is a kor, amelyben élünk, ezernyi más. Azokhoz próbálunk hasonlítani, akik okosabbak, szebbek nálunk – no, de ki mondja meg, mit takar a szó: okos, szép? Egy tizenévesnek ma az a legokosabb, aki a legügyesebben babrál a számítógépen, a legszebb, akinek a legütősebb a tetkója… Ha hőst szeretnénk példaképül, akkor sem könnyű a helyzetünk. Száz éve még a történelem vagy az irodalom nagyjai közül választottunk eszményt. Ma rockzenészek, filmsztárok, megmondóemberek vezetik a sort. Vagy ami még rosszabb, azok, akiket a média arra kijelöl. El lehet képzelni… Csak úgy zúdul ránk a Légy gazdagabb, szebb, vékonyabb! silány üzenete.

Beteg világ – beteg bálványok. Egy ismert német filozófus hajdan azt mondta, minden példakövetés alapjául a szeretet szolgál, ebből kell kiindulni. Igaza lehetett. A történelem régebbi szakaszaiban a példakép a család volt, már csak azért is, mert a gyermek ott töltötte a legtöbb időt. Nemritkán maga a szülő volt az első számú példakép. Aztán a háborúk utáni ideál nélküli világba berobbanó televízió kreált figurái rohamosan kiszorították a gyerek gondolataiból az igazi értékeket: őszinteség, becsület, segítőkészség… Egy polccal lejjebb került az önzetlenség, a kemény munka. Egy felmérés szerint 1965-ben a nyugat-németországi tizenévesek többsége még Albert Schweitzer Nobel-díjas polihisztort (teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész, tanár, orvos) tekintette első számú példaképének. A kétezres évek Magyarországán egy ideig a whiskys rabló vezette a bálványmezőnyt. Vajon ma ki az ideál?