Programbeszéd

Nem akar lemaradni Gyurcsány Ferenc mögött az immár miniszterelnök-jelöltté lett Momentum-vezér, Fekete-Győr András.

2021. 02. 24. 5:59
null
Pilhál György Fotó: Katona_Vanda Forrás: Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem akar lemaradni Gyurcsány Ferenc mögött az immár miniszterelnök-jelöltté lett Momentum-vezér, Fekete-Győr András, így ő is Fidesz-politikusok, gazdasági szereplők bírósági számonkérését tervezi. A Telexnek minap nyilatkozó tápos emberke azt mondta: reméli, hogy Orbán Viktor, Rogán Antal és Mészáros Lőrinc a 2022-es kormányváltás után bíróság elé kerül, merthogy mindegyikük bűnöző. Emlékezetes, pár hónapja maga Láriferi is hasonlóan fogalmazott: „Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ.” (Igaz, ez némiképp szembement a szemlőhegyi humanistának azzal a nemrég tett kijelentésével, hogy ő a szeretet nyelvén kíván politizálni.) A Fegyőr-kormány külpolitikája is markánsnak ígérkezik, hiszen hősünk már évekkel ezelőtt kijelentette, csak akkor lesz hajlandó találkozni Putyinnal, ha az orosz elnök kivonta csapatait Ukrajnából…

Emberünk mostani nyilatkozata nem maradt visszhangtalan. Budai Gyula kormánypárti országgyűlési képviselő például ekképp merengett: „Nem értem »Nyúlbélát« – írta közösségi oldalán –, miért nem kezdi a sort Gyurcsány Ferenccel vagy a költségvetési csaló, bűnöző Czeglédy Csabával, avagy a jogellenes pénzügyi tevékenységet folytató Dobrev Klárával? Ne legyél Nyúlbéla!” Szocialistákat is javasolt Budai, a cigarettacsempész Legény Zsoltot, a fehérporos Lackner Csabát, az ingatlanpanamás Gajda Pétert.

A kommentelők változatosan reagáltak a hatalomra spekuláló ifjúra. Ki kacagott, ki együttérzőn lehülyézte. Nehéz pálya.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.