Egy tavalyi történet. Kisnyugdíjas hölgyolvasóm szomszédjával vívott hosszú kálváriáját megelégelve úgy döntött, a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesülethez fordul. Ki más is segíthetne rajta, mint egy magát ekképp kínáló csapat: „Azért dolgozunk, hogy Magyarországon bárki megismerhesse alapvető emberi jogait és érvényesíthesse azokat […]” Házhoz jöttek a humanisták, élükön bizonyos Vidák Aladár elnök úrral – igaz, előtte odaszóltak, megvan-e a kikötött hatvanezres „önkéntes” adomány. (Eddig úgy tudtam, egy adomány attól adomány, hogy az ember maga dönti el, mennyit ad.) Fölmarkolták a pénzt, és elmentek. (Pecsét épp nem volt elnök úrnál, egy fecnire írta: adomány átvéve.) Aztán nagy csönd. Pár hét múlva az adományozó, rosszat sejtve, visszakérte a pénzt, ám azt a választ kapta, hogy „felhívását nem áll módunkban teljesíteni”. Mikor a kétségbeesett asszony a történetet kirakta a Facebookra, én pedig cikket kanyarítottam az esetből, Vidák elnök úr fölmondta a „megállapodást”, s közölte: mindkettőnket, sőt az újságot is bepereli. Lábjegyzetet is biggyesztett leveléhez: „Javaslom, hogy fogadjanak jó büntető és polgári ügyvédet.” Per persze nem lett, ellenben minap egy újabb nyugdíjas asszonyka keresett meg, aki egy hagyatéki ügyben fordult Vidák humanistáékhoz. Ő is ugyanúgy járt, ő is fut a pénze után, csak tőle már 210 ezer forint „adományt” kasszíroztak. Pecsét most sem volt elnök úrnál, igaz, az ákombákomokkal írt „elismervény” sem ment volna át egy magára valamit adó kisegítő iskola felvételijén.
Fleck Zoltán
Fleck-ötlet
Azért különös, hogy Fleck ember ebben a megveszekedett diktatúrában is gond nélkül terjesztheti orvosért kiáltó ökörségeit.
