Tabut nem ismert

Márai Sándor évtizedeken át a Naplókon keresztül tudósított a nagyvilágról. Csak odabiggyesztett egy-egy mondatesszenciát a szürke tények mögé, merengjünk rajta, ahogyan ő is tette.

2019. 02. 21. 5:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma harminc éve halt meg Márai Sándor író és látnok. „A kommunizmus megbukott, mindenféle értelemben” – írta már 1967-ben az emigrációban –, „de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan konokan vérszomjas, mint a partizán, aki egy bukott jelszó zászlója alatt védi a meztelen életét és a zsákmányt.” Mindenről írt, ami körbevette, tabut nem ismert. És az olvasó az ő finom tollán át mindent megismerhetett a kor emberének tartásáról vagy annak hiányáról – Márai ezt kutatta minden történetcsipke mögött. Évtizedeken át írt Naplóit sem megunni, sem sietve olvasni nem lehet. Ízlelni kell a mondatokat, elmélázni rajtuk: lám, milyen elképesztő ereje lehet a leírt szónak… Pedig ezeket a kis jegyzetféléket csak úgy „mellesleg” vetette papírra, miközben más, „komoly” munkán dolgozott. Valahol ezt nyilatkozta a Naplókról: „Volt időszak, amikor úgy éreztem, megfulladok, ha nem tudok ez oldalak szelepein át lélegzeni.” Évtizedeken át a Naplókon keresztül tudósított a nagyvilágról. Csak odabiggyesztett egy-egy mondatesszenciát a szürke tények mögé, merengjünk rajta, ahogyan ő is tette. Például így: „Az író fél, hogy konfliktusba kerül a tömeggel, ha megőrzi egyénisége sajátságait a tömegízléssel szemben – és fél, hogy megsemmisül, ha feladja egyénisége sajátsá­gait, elvegyül a tömeggel. Ebből a skizofrén konfliktusból nincsen kiút.”

Írásai ma is mozgósítani képesek, hiszen gondolatsorát csak akkor értjük meg, ha utánanézünk a benne szereplő figurának, a kornak, a körülményeknek. Szinte nógat: tájékozódjunk, ha érdekel bennünket, mit akar mondani. És mi tájékozódunk, mert tényleg érdekel…

Nagy író volt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.