Vissza a gyökerekhez!

Ezúttal Esztergomban, a Suzuki-gyár előtti placcon mutatta be esedékes show-műsorát Komjáthi Imre MSZP-alelnök, előadóművész.

2019. 06. 20. 5:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezúttal Esztergomban, a Suzuki-gyár előtti placcon mutatta be esedékes show-műsorát Komjáthi Imre MSZP-alelnök, előadóművész. Az erről szóló videót közösségi oldalán is megosztotta a néptribun – láthattuk, amint hősünk a gyár kerítéséhez láncolva épp beszédet intéz az őt gondterhelten szemlélő emberekhez. Szózatának legfontosabb eleme: ő addig nem megy el onnét, amíg valaki nem tárgyal vele, merthogy „betelt a büdös vizespohár”. A krisztusosra vett szenvedő figurát kissé gyengítette, hogy Imre megváltó a nagy meleg miatt a tér árnyékos oldalára tétette a Golgotát, ráadásul a lánc sem volt rendesen megtekerve a testén – egy darabját saját kezével markolta, hogy le ne csússzon róla. Arról most nem beszélve, hogy Jézus annak idején nem mondott beszédet a keresztfáról. (Egy kommentelő szerint nagyobbat szólt volna a jelenet, ha a komplett MSZP-pártelnökség ott sorjázik láncra verve…)

Ismeretes, Imre, a párt proletár (proli) szárnyának vezéralakja pár éve még éhségmeneteket szervezett a hiányzó munkahelyekért, most meg a „vállalhatatlan túlmunka” ellen hívja utcára az embereket. Nehéz követni… Jó fél éve ő alakította azt a bősz tüntetőt, aki a Parlament előtt vörös zászlóval a kezében körbesüvített: „Nem vehetik el tőlünk a Kossuth teret!” Majd rohamot kísérelt meg az Országház felé, ám ökör módjára nekiszaladt egy ott álló oszlopnak. Azóta is rajta röhög a publikum.

Sokat gondolkodtam, vajon miért épp ebbe az ellentmondásos atlétába helyezi bizalmát a nehéz időket élő szocialista párt. Egy nemrég elhangzott elnökségi nyilatkozatukból világosodtam meg: az MSZP-nek vissza kell térnie a gyökerekhez…

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.