Keresés
Magyar Nemzet
2020. szeptember 26., szombat, Jusztina napja
HÍR TV – Informátor:A koronatanú kitálal

TRIANON100

Trianonban Magyarország jövőjét akarták ellehetetleníteni
De ma már látszik, hogy ez nem sikerült – mondta Potápi Árpád János, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Út az új magyar nemzetpolitikáig
Trianon utóélete képezte a Magyarságkutató Intézet csütörtöki konferenciájának központi témáját.
A nemzeti összetartozásunkról szól az emlékhely
Orbán Viktor kezdettől fogva támogatta Szentmihályi Szabó Péter író elgondolását.
Gulyás Gergely: A reménytelennek tűnő küzdelem is hozhat eredményt
Kercaszomor bátorsága és a népszavazással hazánkban maradt Sopron példát és hitet adott az egész országnak.
Nagyon kellett Ady Endre a szabadkőműveseknek
Erdélyben jobbára népi, míg Pesten pedig urbánus szabadkőműves páholyok működtek.
Barbárság vonalzóval: határjárás az egykori Ung vármegyében
Ung vármegyénken ma három állam, Magyarország mellett Szlovákia és Ukrajna osztozik.
Trianoni harangok című est a Szent Margit Gimnáziumban
A Kárpát-medencét, ha nem muszáj, ne hagyjuk el! – mondta Meister Éva Magyar Művészetért-díjas színművész.
We do still exist! – Trianonról szóló versek, angolul
Panasz, fájdalom, létbizonytalanság, létbizonyosság és a „csak azért is” elszánt magyar érzése árad belőlük.
Az elnök kiáltványa blöff volt
Fejtő Ferenc érdeme, hogy ráirányította a figyelmet a Trianon-problematika fontos elemeire.
„Jászi Oszkárnak az ideológia volt a heroinja”
Andrási Attila: Egy életre elegem van a régi és az új politikailag korrekt-cenzúrából.
Trianon 100: A csehszlovák állam születése a Felvidéken
A „legionáriusok” által elkövetett kisebb fosztogatások, betörések később is rendszeresek voltak.
A püspök a románok szerint Horthy Miklós ügynöke volt
„Legyen ez a tér egy téglába épített, kőbe vésett, ércbe öntött Nem, nem, soha!”
2010 óta új alapokat kapott a nemzetpolitika – Nézze meg!
Már több mint egymillió külhoni magyar honfitársunk kapta meg a kettős állampolgárságot 2010 óta.
Földfogyatkozás: mától ismét látogatható a Mezőgazdasági Múzeum
A Vajdahunyadvár Galériában létrehozott képzőművészeti tárlatot Nagy István nyitotta meg.
Így állt talpra Magyarország a trianoni békediktátum után
Talpra állás Trianon után címmel rendezett online tudományos konferenciát a Magyarságkutató Intézet.
Miért érzékeny és megosztó még ma is a békediktátum?
Gyászszínű díszdobozban, hét térképpel kiegészített könyvtrilógia jelent meg a centenárium alkalmából.
Trianon nem egy nap a magyarság történetében
Ma újabb állomásához érkezik a Trianonról szóló megemlékezés-trilógia a Magyarságkutató Intézet szervezésében.
Szabadtéri kiállítással emlékeznek Trianonra Békéscsabán
A múzeum bemutatja, milyen út vezetett a békeszerződéshez és az milyen hatással volt az országra.
Kiállítás a nagy háborúról és a Trianon utáni Erdélyről
A napokban indította el Fotótér elnevezésű tartalomszolgáltatását az Országos Széchényi Könyvtár.
Trianon cuvée: egy különleges bor, egy különleges történet
Aki ezt megkóstolja, érezheti az elszakított nemzetrészekre jellemző ízeket.
Számos emlékművet emelünk a régmúlt veszteségének
Az országban sokféle Trianon-emlékmű található kereszttel, térképpel, szoborral, de itt most másról van szó.
Egy szimbolikus erejű jelképet juttathatunk vissza méltó helyére
A törökbecsei Szabadság-szobor helyreállításáért tevékenykednek a Délvidéken.
Orbán Viktor: Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs
A miniszterelnök szerint a döntő ütközetet a következő nemzedéknek kell megvívnia.
Kiszelly Zoltán: Magyarország újra maggá válhat
A politológus szerint a tíz év óta tartó patrióta politikának köszönhetően Magyarország megerősödött.
Baranyi Krisztina szerint nyereség és ünnep Trianon
Azt írta, minden második magyarországi lakosnak egyszerűen nem volt elég vonzó a magyar nemzeti ajánlat.
Méltó emléket állítana az évfordulónak az Operettszínház
Kiss-B. Atilla elmondta, belső indíttatást érzett arra, hogy odafigyeljen az operett műfajára.
Az alföldi szlovákság beolvasztása a két világégés között
Tóth István hiánypótló munkája árnyalja azt az önképet, amely szerint csak mi láttuk kárát Trianonnak.
Önök kérték
Kerpel-Fronius Gábortól a Nemzeti összetartozás emlékhelye egyértelműen megkapta a magáét.
Kásler Miklósnak a trianoni döntés személyesen is fájó seb
A miniszter apai ágon erdélyi, székely származású, így a döntés családjukat is érintette.
Virtuális kiállítással beutazhatjuk a Kárpát-medence vidékeit
A magyar tájakat soha nem rabolhatják el, erőnek-erejével sem lehet megfosztani minket tőlük.
Trianonról készített online musicalt a Budapesti Operettszínház
A musical legfőbb üzenete, hogy tanuljuk meg visszaszeretni határon túli honfitársainkat.
Még a trianoninál is nagyobb lehetett volna az országcsonkítás
Szerencsére 1919 és 1921 között voltak olyan honfitársaink, akik valóban tettek is a haza védelméért.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!