idezojelek

Amiért nem elég jó Novák Katalin a balliberálisoknak

Az érvekkel alátámasztott, észszerű igények helyét mostanra a folyamatos elégedetlenség ideológiája vette át.

Kincses Krisztina avatarja
Kincses Krisztina
Cikk kép: undefined

Nem túlzás kijelenteni, hogy manapság sokkal nehezebb nőnek lenni, mint régen. Bár van szavazati jogunk, dolgozhatunk feleségként és édesanyaként, valamint sikerrel törtünk be számtalan, korábban férfiak uralta területre, mégsem éreztünk még soha a mostanihoz hasonló mértékű megfelelési kényszert. Nincs ez így jól – futhat át az agyunkon minden egyes reggel, amikor a gyors reggeli, a sebtében megivott kávé és valamelyik „hogyan készüljünk el öt perc alatt” című videó nyomán feldobott smink után kilépünk az ajtón.

Köztársasági elnöki jelölés ide vagy oda, valószínűleg sokan nem lennénk most Novák Katalin helyében, aki bár ékes példáját adja a feleség–anya–család–karrier négyes sokszor lehetetlennek tűnő összehangolásának, az utóbbi hetekben mégis támadások sorozata zúdul rá. Hiába lesz ugyanis ő Magyarország első női államfője, hiába örvend kimagasló népszerűségnek szinte minden generációban és hiába bizonyítja sok éve politikai rátermettségét, a balliberális megmondóembereknek mindez nem elég.

Míg korábban azért emelték fel hangjukat, hogy több női politikus ülhessen a parlamentben vagy kerüljön vezető pozícióba, az érvekkel alátámasztott, észszerű igények helyét mostanra a folyamatos elégedetlenség ideológiája vette át.

Ha valaki rászánja magát, hogy összegyűjtse a Novák Katalin jelölésével kapcsolatos, balliberális oldalról elhangzó pozitív és negatív kritikákat, az egyik oszlop jóval magasabb lesz a másiknál – és nem az előbbi. Tulajdonképpen az egyetlen pozitívnak mondható reakció részükről Novák Katalin nemére vonatkozik, ezen kívül azonban minden erejükkel igyekeznek meggyőzni minket, miért nem megfelelő választás a korábbi családokért felelős miniszter személye. Az érvek között szerepel alkalmatlansága (a legtöbbször bárminemű indoklás nélkül), párthűsége (ami a köztársasági elnökök esetében tudjuk, hogy soha, sehol nincs jelen) és a politikai önállóság hiánya, amely miatt nem tudná megfelelően betölteni a közjogi kontrollszerepet. A harcos feministák szerint továbbá az is főben járó bűnnek számít, hogy számára elfogadható, sőt támogatandó az is, ha egy nő a karrierépítés helyett a gyermeknevelést, a családot választja. De ezeknél jóval elrugaszkodottabb kritikákat is hallhatunk, például hogy Novák Katalin jelölése csupán gesztusértékű, valódi súlya nincs, hogy kizárólag azért választották őt, mert Kövér László házelnök nem vállalta a felkérést, valamint hogy Orbán Viktor egy beszédében Katának merte szólítani, miközben a férfi kormánytagokat „mindig teljes keresztnevükön szólítja”. Egyesek szőrszálhasogató módon már azt kérik számon, hogy mikor lesz női miniszterelnöke hazánknak és Orbán Viktor „kegyelmi ajándékaként” hivatkoznak a volt miniszter jelölésére.

Novák Katalin esete csak egy a sok közül, amely azt bizonyítja, hogy a haladó liberálisoknak magasztos céljaik csak addig fontosak, amíg meg nem valósulnak.

Hiszen éppen azáltal alacsonyítják le a szebbik nemet, hogy Novák Katalinról csak annyi pozitívumot tudnak elmondani, hogy nő. Miközben támadásaik nagy része ideológiai alapokon és nem objektív érveken vagy a valóságon alapszik, fröcsögésük lassan odáig fajul, hogy meg sem lepődnénk, ha szemrehányóan feltennék a kérdést: miért nem férfit jelöl a Fidesz–KDNP az államfői pozícióra? Nőként elért eredményeit semmire sem méltatják és állítólag elfogadó és szolidáris mentalitásukkal ellentétben a legkülönbözőbb módokon ócsárolják.

A negatív balliberális össztűz közepette egy másik dilemma is felmerül. Ha Novák Katalin nem, akkor mégis ki lenne a megfelelő jelölt számukra? Meg tudnak-e nevezni akár egyetlen olyan nőt, akit vélt vagy valós érdemei, hivatásában elért eredményei vagy akár személyes jellemvonásai alapján támogatni tudnának? Mert úgy tűnik, manapság már nemhogy az nem számít nekik, hogy valaki nő, de az ember összes meglévő erényét a (sokszor szélsőséges) liberalizmus szűrőjén szitálják át, és jaj annak, aki fennakad az ideológiai rostán.

Novák Katalin lehetne Nobel-díjas, háromszoros olim­piai bajnok, vagy beszélhetne akár száz idegen nyelven is (a jelenlegi négy mellett), valószínűleg soha nem fog tudni megfelelni a magukat az igazság bajnokainak, a haladás képviselői­nek, az emberi jogok szószólóinak titulálók csoportjának.

Már csak azért sem, mert neki sokkal több adatott: szerető társ, egy fárasztó munkanap után őt hazaváró gyermekek, a nőkért és a társadalomért, családpolitikai eredményekben is megnyilvánuló erőfeszítések megtétele.

Mi, akik mindezt láttuk, nem is várunk tőle mást, mint hogy az eddig tanúsított tettrekészségével, profizmusával és lelkesedésével őrködjön államunk demokratikus működése felett és szolgálja az egész magyar nemzetet.

Borítókép: Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter beszédet mond a családpolitikához kapcsolódó szakmai elismerések díjátadóján a budapesti Haris Parkban 2021. december 13-án (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.