idezojelek

Bajnai lett a baloldal kulcsfigurája

Minden szál a globalista informális hálózat „csomópontjainál” fut össze.

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás
Cikk kép: undefined

Ma már – hála tényfeltáró újságíróinknak – jól látjuk, hogy a hazai baloldal, amelyet alapvetően a nemzetközi baloldal irányított és irányít mind a mai napig, milyen összetett, többrétegű hálózat segítségével próbálta megbuktatni az általuk gyűlölt Orbán-kormányt. S itt a hálózat (network) a kulcsszó, ami tudományos értelemben is jól megragadja ezt a jelenséget, aminek ténykedésével immáron egyre látványosabban szembesülünk, hála Márki-Zay Péter amatőr politikus őszinteségének és nyíltságának.

Ha a magyar szuverenista oldalt politikailag megsemmisíteni kívánó balliberális tábor működésmódját igazán meg akarjuk érteni, akkor a hálózataik belső működésmódjának, jellemzőinek a feltárása a legfontosabb feladat.

Kétféle működésmódot érdemes megkülönböztetni egymástól: a szervezetit és a hálózatost. Amíg a szervezet emberek közötti formális, hierarchiákra épülő együttműködési formákat jelent, amelyek a legtöbb esetben jogszabályok szerint működnek, addig a hálózatok olyan személyközi viszonyok, kapcsolatrendszerek, melyek nem formálisak, nem rögzítettek jogszabályok által, rugalmasan változnak a kihívásokra, és sok esetben láthatatlanok, nem ellenőrizhetők. A hálózatok is lehetnek hierarchikusan felépülők, mint a szervezetek, a legtöbb esetben léteznek benne hatalmi központok vagy más néven csomópontok – erről írt a neves hálózatkutató, Barabási Albert-László is –, de a lényeg mégis az, hogy megkerülik a szervezetek kötöttségeit, a jogi kereteket, a külső ellenőrizhetőséget, vagyis a rögzített, statikus, formális működésmódot.

A bonyolult, sokszor láthatatlan és ellenőrizhetetlen személyközi viszonyokban megvannak azok a – Barabási elnevezése alapján – „csomópontok”, azok a személyek, amelyeknél/akiknél „összefutnak a szálak”. Ők vannak abban a központi pozícióban és szerepben, hogy másokkal szemben, akik csak bizonyos személyekhez kötődnek, ők mindenkivel tartják a kapcsolatot, hozzájuk minden információ befut, s ami még ennél is fontosabb: ők mozgatják a szálakat, ők indítják el a folyamatokat, amelyek viszont minden egyes hálózati személyhez eljutnak.

Mi következik ebből? Az, hogy a hálózatok egyfelől erősek, mert a kieső pontok helyébe újak jönnek, viszont sebezhetők is, mert a csomópontok kikapcsolása, megszüntetése a hálózat felbomlásával fenyegethet.

Ennek fényében érdemes felkutatni és megkeresni a hálózatok csomópontjait – vagy ha úgy tetszik, a háttérből irányító személyeket, akiknek a hatalma óriási a hálózaton belül, viszont hiányuk sok tekintetben pótolhatatlan, s a hálózat felbomlását, vagy rohamos legyengülését hozhatja magával. Márpedig ha tenni akarunk a magyar identitás és nemzeti szuverenitás ellen fellépő nemzetközi és hazai baloldali hálózattal szemben, s főleg, ha ezt eredményesen akarjuk tenni, akkor érdemes rámutatni arra, hogy kik ennek a hálózatnak a központi figurái, a csomópontjai.

Meggyőződésem szerint nem nehéz megnevezni a balliberális hálózat nemzetközi részének abszolút csomópontját: ez nem más, mint Soros György, a nagyszerű filantróp, a kiváló dollárpapa, aki csak szépet és jó akar tenni Magyarországgal – kivéve, amikor nem. Ezzel már jó ideje tisztában van a magyar nemzeti oldal, s jól tudjuk azt is, hogy jelen körülmények között Soros addig marad központi figurája a nemzetközi hálózatnak, amíg az élete tart.

Sokkal többet jelent annak a személynek a megnevezése, aki a nemzetközi balliberális hálózat „magyar tagozatának” a csomópontja, aki a nemzetközi és a hazai balosok között az igazán meghatározó kapcsolattartó. Ez a személy pedig nem más, mint Bajnai Gordon.

Miért nem Gyurcsány? Azért, mert – véleményem szerint – tőle már egy ideje elfordultak a nemzetközi hálózat vezetői, meghatározó alakjai, sőt vélhetően maga Soros is.

Hiszen 2006, az őszödi beszéd után ők tartották életben Magyarországon, ők paríroztak a hazugságaihoz, de azt is látták, hogy már nem lesz igazán ütőképes ebben az országban, mert az elfogadottsága hosszú évek óta a béka feneke alatt van. 2009-ben nem azért lépett vissza a hatalomtól, mert a legenda szerint Dobrev Klára erre bölcsen rávette, hanem azért, mert a nemzetközi összekötők világosan tudtára adták, hogy távoznia kell, mert vele már nem lehet a hatalmat megtartani, sem később megszerezni. Ekkor lépett elő Bajnai Gordon, de már későn, a csúfos vereséget nem tudta megakadályozni.

Annyit azért megtesznek Gyurcsányért – hiszen jó fiú ő, mindent úgy csinált és csinál, ahogyan ők diktálják neki –, hogy ne lehessen eltávolítani a politikai életből. Azóta a háttérben él, néha ugratja a lovát, „árnyékkormányt” és miegyebeket szervez, tehát szórakoztatja a nagyérdeműt.

De aki mára igazán fontos a nagyfiúknak a tengeren innen és túl, az Bajnai Gordon, másodsorban pedig az ő kiválasztott táskahordója, Korányi Dávid. Érdemes áttekinteni Bajnai 2010 utáni „felemelkedését” a hálózat csomópontjává.

A 2012-ben alapított, Bajnai-féle Haza és Haladás Alapítványt az a Center for American Progress nevű, a Clinton-családhoz húzó agytröszt támogatta, amelyet Soros György ötlete alapján hoztak létre, s amelyet Soros fő szponzorként támogatott.

Emellett Bajnai Gordon tagja lett a Soros György által alapított, az Európai Uniót behálózó Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR), mely testület (inkább agytröszt) az unió egyfajta mélyállamaként működik. Olyan háttérerő, amely megszabja, de legalábbis erősen befolyásolja, hogy milyen döntések szülessenek az unióban. Bajnai ma már nem pusztán tag az ECFR-ben, hanem a globális tanácsadó testület tagja, egyben a globális infrastruktúra vezetője. (Időközben azt is elintézte, hogy jobbkeze, Korányi Dávid is az ECFR tagja legyen.)

Bajnai e testületen belül is megmutatta már Soros iránti feltétlen odaadását: 2018 tavaszán az ECFR ötven tagja, befolyásos európai személyiségek – köztük Bajnai Gordon – nyílt levelet tettek közzé a magyar felsőoktatási törvény ellen és a Soros-féle CEU (Közép-európai Egyetem) védelmében. Ebben gyakorlatilag felszólították (!) az Európai Bizottságot és az EU tagállamait, hogy minden erővel lépjenek fel a törvénnyel szemben.

Továbbá: egy évvel korábban Bajnai mutatta be azt a New Pact for Europe nevet viselő tervet, melyet Soros Nyílt Társadalom Alapítványa, a Bertelsmann Alapítvány és még néhány más, nem kevésbé nemzetiszuverenitás-ellenes képződmény tákolt össze, a brüsszeli politikai elit nagy örömére. Bajnai és Soros, a két „csomópont” szoros (persze nem egyenrangú) viszonyáról talán ennyi is elég.

A Kontra.hu jóvoltából nemrég azt is megtudhattuk , hogy

a Globsec nevű, befolyásos atlantista agytrösztnek Bajnai Gordon az alelnöke, s természetesen ott van mellette Korányi is. A Globsecet olyan „csekélységek” támogatják, mint az amerikai (demokrata) kormány, a NATO és persze Soros is.

Egyébként együttműködik a Political Capital nevű, önmagát okjektív elemzőcsoportnak beállító, Budapesten bejelentett balliberális agytröszttel is. A Datadat nevű cégcsoport ausztriai és észtországi cégeiben is érdekelt, régi harcostársaival, Ficsor Ádámmal, Szigetvári Viktorral. S a végére az itthoni bekötöttsége: Bajnai emberei elárasztották a fővárosi vezetést is, többek között: Walter Katalin, Mártha Imre, Tordai Csaba, Számadó Tamás, Szentirmai Judit, Kiss Ambrus, Belyó Pál, Perjés Gábor.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bajnai messze túllépett a mai hazai balliberális „kocsmán” – ő már a ballibek nemzetközi „kocsmáiban” tart eligazításokat, például az áprilisi választás előtt Márki-Zaynak egy londoni pubban. Figyeljük a mozgását: nagyban rajta múlik, mit tesz vagy inkább tehet a nemzetközi baloldal Magyarországra kihelyezett ügynöksége.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: Bajnai Gordon (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.