idezojelek

Tisztelt Szabó Tímea, kérem, ne használjon többes számot!

Mi jellemzi Szabó Tímeát? A tények elferdítése nyilvánvaló félrevezetési szándékkal.

Cikk kép: undefined
Fotó: Balogh Zoltán

Budapest III. kerülete DK-s vezetésű, élén Kiss Lászlóval, aki ugyan MSZP-s zászló alatt nyerte el 2019-ben a kerület polgármesteri posztját, végül a DK-ban landolt. A kerületben sok minden egészen másképp történik, mint a korábbi vezetők, Tarlós István és Bús Balázs alatt. Lényegesen rosszabbul megy minden, mint a korábbi nemzeti elkötelezettségű vezetés idején. De tudomásul veszem, hogy az istenadta nép többsége úgy szavazott, hogy az ellenzék képviselői vezessék fővárosunk III. kerületét, sajnos hasonlóan Budapest számos más kerületéhez. Elfogadom, ahogy a választópolgárok többsége szavazott, de nem értek egyet vele.

Több okból sem. Országos szinten sem értek egyet az ellenzék vezérpártjának tekinthető Demokratikus Koalíció politikai nézeteivel, keresztényellenes, migránspártoló, az Oroszországgal szembeni uniós szankciókat támogató, nemzetellenes kirohanásaikkal, a Gyurcsány–Dobrev tandem hazaáruló tevékenységével, sem pedig ezen politika és gazdaságpolitika kerületi szinten történő megvalósításával. De maradjunk csak a kerületünkhöz kapcsolódó témánál!

Nem kívánok most felsorolást adni az általam kifogásolható intézkedésekről, csupán egy tényezőt említek. Ez pedig Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a kimutathatatlanul alacsony támogatottságú Párbeszéd társelnöke működése, szóbeli és írásos megnyilvánulásai. Az a zsigeri gyűlölet, ami belőle árad a nemzeti-konzervatív-keresztény elkötelezettségű emberekkel szemben.

Mi jellemzi Szabó Tímeát? A balliberális elit mérhetetlen felsőbbrendűségének hirdetése, a kioktatás, a tőle eltérő nézetet valló emberek sárba tiprása, a kormány ostorozása, annak minden döntésének kifogásolása, kicsúfolása, nevetségessé tétele, az összevissza hazudozás. A tények elferdítése nyilvánvaló félrevezetési szándékkal. Az alapvető erkölcsi tartás hiánya érződik mindig és minden szavából, mondatából. S most mi, III. kerületi polgárok mit olvashattunk tőle a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumból az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba átigazoló diáklány, Pankotai Lili kapcsán? Azt írta Szabó Tímea a diáklánynak, hogy az egész III. kerület szeretettel fogadja.

Hát nem! Azt hiszem, súlyos tévedésben van. Tisztelt Szabó Tímea, kérem, ne használjon többes számot! Engem például nem kérdezett meg és még elég sok embert sem a kerületünkben, olyanokat, akiket mélységesen felháborított az a viselkedésmód és a közlés tartalma, amit Pankotai Lili megengedett magának. A trágárság, a primitívség, annak figyelmen kívül hagyása, hogy mit szabad egy józanul viselkedő fiatalnak és mit nem. Mert valahol van egy határ, egy erkölcsi limit, amit nem szabad átlépni, ami alá nem szabad süllyedni.

A pécsi diáklány nevét egyébként az október 23-i pedagógustüntetésen előadott felszólalása után ismerte meg az ország közvéleménye. Több ezer ember hallhatta a szép magyar nyelvet és a jó ízlést megcsúfoló, trágár szavait. Nem csoda, hogy utána – főleg a nyomdafestéket nem tűrő alpári hangnem miatt – az iskola igazgatója elhatárolódott tőle, és úgy vélte (teljesen egyetértek vele), ez a beszéd nem egyeztethető össze az egyházi értékekkel. Kapott is eleget ezért a balliberális média megmondóembereitől szegény igazgató. Ez a lány talán fel sem fogta igazán, hogy mekkorát vétett az iskolája, a városa, a családja, a fiatal nemzedék ellen. Pedig józanul kellett volna mérlegelnie.

Szabó Tímea azt írta, hogy Óbuda szereti a szókimondó embereket. Igen, én is úgy vélem, hogy azokat a szókimondó embereket lehet is szeretni, akik a mondandójukat megfelelően tudják csomagolni, trágárság, mások megbotránkoztatása nélkül. De a kormány működését kritizáló pécsi gimnazista felszólalása nem a szókimondó, hanem a másokat megbotránkoztató kategóriába sorolható.

Én egyetemen és középiskolában is tanítok. De nem találkoztam egyetlen pedagógustársammal sem, aki helyeselte volna a pécsi diák megnyilvánulását. Így az sem lepett meg, hogy nem csupán az igazgató, de a tanárai is elhatárolódtak tőle. Szeretném remélni, hogy a Pécsről eltávozó diáklányt nem hozsannával fogadták az Alternatív Közgazdasági Gimná­ziumban Óbudán, hanem azzal a javaslattal, hogy a későbbiekben próbálja meg méltó módon képviselni korosztályát. Mert amit tett október 23-án, az nem volt méltó. Az csak Szabó Tímea és hasonszőrű társai szerint volt méltó és követendő. És bizony nem örülök annak, hogy ez a lány a következőkben az óbudai diáktársaira lesz hatással. Mert ha folytatja a menetelést ezen az úton, akkor rossz irányba megy.

Volt már a politikai palettán hozzá hasonló trágár diáklány, Nagy Blanka, akiért meg a momentumos Cseh Katalin lelkesedett, a lányt generációjának példaképeként állítva. Az MSZP pedig azonnali jogsegélyt ígért visszataszító megnyilvánulása után.

Mi pedig csendben ülünk és elmélkedünk, hogy hová s mivé fajult a világ, a belpolitikai életben hogyan lehet a taszító trágárságot, a közönséges kocsmastílust követendő normaként beállítani, amikor a lehető leghatározottabban fel kellene lépni ellene. Éppen a jövő nemzedéke érdekében. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy csak a Szabó Tímeák és a Cseh Katalinok akarata érvényesüljön. Hiszen látjuk az eredményt. Azt, amit fiatal követőik, Pankotai Lili és Nagy Blanka is hangoztatnak, képviselnek. Pankotai Lili felszólalt a múlt szombati pedagógustüntetésen is, ahol egy tévesen Széchenyinek tulajdonított idézettel próbálta lejáratni a kormányt. Ezzel ostobasága mellett elárulta műveletlenségét is. Nemzeti elkötelezettségű honpolgárok, ébresztő!

A szerző egyetemi tanár

Borítókép: Szabó Tímea (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.