idezojelek

A jogvédők ordító csendje

A magyarországi NGO-k kizárólag a megrendelői igények szolgai végrehajtásában jeleskednek.

Cikk kép: undefined
Fotó: Fotó: Fotó: Bereczky Tamás

Lassan tíz éve, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete időről időre vezető hírként tér vissza a médiában, az Ukrajnában élő nemzetiségek ugyanis az emlékezetes Majdan téri események óta folyamatosan növekvő elnyomással találják szembe magukat. Persze, tegyük hozzá gyorsan, csak a magyar médiában olvashatunk erről, sőt igazából annak is csak az egyik részében – a globális hírgyárak és helyi rezidenseik igyekeznek ezt a kérdést elhallgatni, vagy ha az nem lehetséges, akkor elbagatellizálni, esetleg valamiféle szükséges kellemetlenségként beállítani.

Ezért nem lett világbotrány abból, hogy októberben ledöntötték a munkácsi turulszobrot, a helyi magyarság egyik legfontosabb nemzeti-közösségi jelképét, és az a gyanúnk, hogy hasonlóan visszhangtalan marad (a magyar diplomácia tiltakozása ellenére) az új év szintén emlékezetes akciója, a Munkács környéki magyar falvak ellen intézett legutóbbi magyartalanító razzia, amikor karhatalmi erővel eltávolították a magyar feliratokat és szimbólumokat az épületekről, továbbá köztiszteletben álló magyar intézményvezetőket menesztettek azonnali hatállyal, indokolás nélkül.

Lassan-lassan hozzászokunk ezekhez a botrányos, embertelen, a sztálinizmus idején sem jellemző nemzetiségpolitikához (akkor más alapon üldözték az embereket), amelynek minden mozzanata egy irányba mutat: a homogén Ukrajna megteremtése felé, ahol nincsenek nyelvi vagy nemzeti kisebbségek. A Munkácsi járás, úgy tűnik, a magyarellenesség kárpátaljai fészkévé és egyben kísérleti laboratóriumává vált, nyilván nem függetlenül a város politikai életét uraló maffiacsalád, a Baloga klán visszataszítóan opportunista szerepvállalásától. De ne legyenek illúzióink: háborús időkben, amikor a központi hatalomnak csontig ható ellenőrzést kell gyakorolnia a társadalom és a közviszonyok felett még a végeken is, egy-egy ilyen feszültségkeltő lépés, főképpen támadássorozat nem lehet csupán helyi erők akciója a központi hatalom tudta, beleegyezése, súlyosabb esetben biztatása nélkül.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A soknemzetiségű Kárpátalja hagyományosan a béke szigete volt, és a helyi elit még Ukrajna majdanizálódása után is – olykor a központi elvárásokkal dacolva – egy ideig meg tudta őrizni a népek harmonikus együttélését. A 2014 után megszaporodó Szics-gárdista-felvonulások már nyilván az eszkaláció előhírnökeiként jelentkeztek, de élüket jelentősen tompította, hogy eleinte még a Kárpátokon túlról buszoztatott aktivistákkal tudták biztosítani az amúgy sem túl nagy létszámot. Kárpátalja akkor még csak importcikként találkozott a nyugat-ukrán nacionalizmussal, amelynek a forrásvidéke a történelmi Galícia, különösen Lemberg térsége. Ennek a második világháború idején virágkorát élő ideológiának a törekvései, amelyek már a Majdan téri események előtt is nehezen fértek meg egy országban az oroszpártinak bélyegzett kelet-ukrajnaiak mentalitásával, a 2014-es fordulat óta deklarált államcélokká váltak, méghozzá a Nyugat beleegyezésével.

A Majdan téren hatalomra jutott erők globális gazdái úgy vélik, a hagyományosan oroszellenes nyugatukrán nacionalizmus szabadjára engedése, a nemzetiségi ellentétek szítása ebben a térségben az ő érdekeiket szolgálja. Új ukrán nemzetet kell építeni a meglévő helyébe, amelyik ortodox kultúrája, keleti szláv gyökerei és történelmi háttere okán túl közel állt a szomszédos orosz világhoz, ami a nyugati világpolitikai érdekeknek nem felel meg. 

Ezért fordulhat elő az a paradox helyzet, hogy a kozmopolita globalisták számára kézenfekvő a nacionalista erők támogatása Ukrajnában. A cél pedig szentesíti az eszközt: a magyarok legfeljebb csak „járulékos veszteség” lehetnek ott, ahol nyíltan náci történelmi szereplők rehabilitálása, a Harmadik Birodalom ideológiájával kapcsolatba hozható jelszavak, szimbólumok használata is elfogadható a nagy terv érdekében.

Az áldozati pózban tetszelgő ukrán kormány nem minden alap nélkül érzi úgy, hogy szabad kezet kapott: az Európai Unió nyomására ugyan el kellett fogadniuk egy új nemzetiségi törvényt, de azt már nem szabta meg a „művelt” Nyugat, hogy annak mit is kellene tartalmaznia.

 A tavaly decemberben meghozott jogforrás nem meglepő módon nem előrelépést, hanem inkább visszaesést jelentett az ukrajnai nemzeti közösségek számára: amellett, hogy továbbra sem biztosítja a szabad szimbólumhasználatot és a nemzetiségi média működését, a nemzetiségi jogok kedvezményezettjeként kifejezetten az egyes magánszemélyeket jelöli meg, még véletlenül sem a közösségeket. Ezzel együtt is, az új törvény csupán szemfényvesztés, és ez jól láthatóan senkit sem érdekel Brüsszelben.

Ukrajna minden erkölcsi-politikai támogatást feltétel nélkül megkap, legfeljebb csak udvarias tessék-lássék elvárásokat támasztanak az unióba igyekvő „éltanulóval” szemben. 

Miközben a renitenskedő EU-tagállamok – Magyarország, Lengyelország – jogi köntösbe bújtatott, valójában politikai természetű leckéztetése folyik, addig az uniós vezetők nyilatkozatai alapján az lehet a benyomásunk, hogy Ukrajna maga a megtestesült jogállam, arrafelé legfeljebb apró gyermekbetegségek akadnak, és ez az egyébként maffiaszerű működéséről közismert államalakulat, ahol a titkosszolgálat embereket tesz el láb alól indokolás nélkül, a nyugati értékek védőbástyája.

A Munkácsi járásban történtek éppen a legtisztábban mutatnak rá arra, hogy Ukrajnában nemcsak jogállamiságról nem beszélhetünk (ami egyébként eleve egy nehezen meghatározható, átpolitizált fogalom), hanem jogról sem, legalábbis a nyugati civilizációban szokásos értelemben semmiképp.

 Munkácson ugyanis a magyar szervezetek szerint – mit sem törődve Ukrajna nemzetközi vállalásai­val, a Kijevben megalkotott törvényekkel – helyi rendeletekkel szabályozzák a nemzetiségi jogokat, vagyis az őshonos magyar közösség emberi jogait. Hab a tortán, hogy ezeket a „jogszabályokat” a helyi önkormányzat végrehajtó (!) bizottsága alkotja, egyes pletykák szerint azért, mert a környéket uraló kiskirálynak ott van meg a többsége. Ha ez az ország Brüsszel értékelése szerint jogállam, akkor feltehetően Észak-Korea is az (csak politikai döntés kérdése!), de lehet, hogy Magyarország mégsem.

Bizonyára így gondolhatják ezt a nyugati jogvédő szervezetek is, tiltakozó hangjukat ugyanis egyszer sem hallatták. 

Vagy ha mégis megfogalmazódott egy-egy kritika, akkor azt gyors bocsánatkérés és szabadkozás követte, amint az Amnesty International emlékezetes nyári jelentésével kapcsolatban láthattuk. Még véletlenül sem szeretnék megbántani Ukrajnát, ezért elnézőek, és a jelek szerint ezt az iránymutatást követik a máskor egyébként igen hangos magyarországi emberi jogi szervezetek is. A kárpátaljai magyarok szisztematikus jogfosztása valamilyen sajátos okból nem érte még el az ingerküszöbüket, és továbbra is hallgatnak. Olykor azzal bújnak ki a felelősség alól: ők csak a magyarországi viszonyokat monitorozzák, odakint nem illetékesek – ez az érdekes elv persze csak szelektíven érvényesül, a lángoló amazóniai őserdők vagy az amerikai BLM-mozgalom magyarországi tematizálásának már nem áll útjába.

A történelmi tapasztalatok szerint nem a véletlen műve, ha egy szervezet a finanszírozója elvárásainak megfelelő magatartást tanúsít. A magyarországi hivatásos jogvédő NGO-k derékhada bevallottan kétes eredetű, demokráciaexportra szánt dollárból és euróból gazdálkodik. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban tanúsított szemforgató hozzáállásuk leleplezte őket abban, hogy minimális érzékenységet sem tanúsítanak a valóban életveszélyben lévő kárpátaljai nemzettársaink iránt, hanem kizárólag a megrendelői igények szolgai végrehajtásában merül ki ténykedésük. Jusson ez eszünkbe, amikor legközelebb Magyarországot támadják, kik is ők valójában!
A szerző jogász, a Patrióták elnöke és a Nemzeti Összetartozás Alapítvány kurátora

Borítókép: A munkácsi turulszobor (Fotó: Bereczky Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.