idezojelek

Az SZDSZ-től a dollárbaloldalig

A legelutasítottabb politikus irányítja a globalista erők helyi lerakatát.

Cikk kép: undefined

Azt feltételezni, hogy a világ sorsát a színfalak előtti szereplők, a látható hatalmi intézmények, kormányok, parlamentek, nemzetközi szervezetek formális döntései szabják meg, egyszerre jelent végtelen naivitást és a történelmi ismeretek teljes hiányát. Az, hogy nem ismerjük a minden részletében felszín alatti világot, aligha lehet ok arra, hogy tagadjuk a létét.

Magyarországon 1918-ban ragadta meg első ízben egy dokumentáltan szabadkőműves-bekötöttségű politikai kommandó az irányítást. Az eredmény közismert. A magukat polgári radikálisnak nevező országvesztő puccsisták büszke szellemi utódai ott voltak a szovjet tankok árnyékában berendezkedő kommunista hatalmi szervezetekben s a fokozatosan kialakuló ellenzék körében is. Jászi Oszkár és Károlyi Mihály közös szellemi nevezője az MSZMP-nek, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek.

Az idegen érdekeket szolgáló katasztrófapolitikusok utódai a rendszerváltás után is megőrizték domináns szerepüket, annak ellenére, hogy első próbálkozásra nem sikerült megszerezni a parlamenti többséget, és a „taxisblokád” néven elhíresült államcsínykísérlet is elbukott.

A globális világhatalmi centrum által a magyar választás győztesének szánt SZDSZ ellenzékben maradt, de birtokolta a közéleti kommunikáció közel teljes kontrollját, a párt szellemi holdudvara uralta a sajtó bő kilencven százalékát. A Korniss Mihály által emlegetett ötezer értelmiségi határozta meg a kimondhatóság határát, jelölte ki saját érdekei szerint a tabukat, és szankcionálta a tabusértőket. Mindemellett ez a kör elképesztő szemantikai (jelentéstani) és hermeneutikai (értelmezéstani) hatalommal is bírt, így a szavak asszociatív erejével játszó, érveléskerülő nyelvpolitikai manőverek terén a jobboldal labdába sem tudott rúgni mellettük.

Ahhoz, hogy innen húsz év alatt a politikai megsemmisülésig jussanak, taktikai ballépések sorozatára volt szükség.

Az MSZP oldalán vállalt kormányzati szerep kijózanította azokat, akik komolyan vették a párt antikommunizmusát. A Tocsik-botrány felmorzsolta a valamiképpen megmaradt erkölcsi tőke nagy részét, a maradékot a 2006-os rendőrterrort követő gyalázatos szerep, a szemkilövő rendőrök mentegetése és Gergényi Péter kitüntetése vitte el. Aminek hatására a nemrég elhunyt Tamás Gáspár Miklós megírta a talán egyetlen olyan eszmefuttatását, aminek alapvető mondanivalójával egy nemzetben gondolkodó magyar ember azonosulni tudott: felszólította az SZDSZ vezetőit, hogy oszlassák fel pártot és „hagyják a fenébe az egészet”, mert a történtek után „nem lehet többé szabad demokratának lenni”.

Talán jobb is, hogy nem ez történt, mert ez a párt megérdemelte, hogy a választók akaratából tűnjön el.

És a választók is megérdemelték ezt az elégtételt azok után, amennyit ez a magyarellenes politikai bűnszövetség ártott a nemzet ügyének. Nem volt olyan nemzeti imperativus, legyen szó a magyar történelmi tudat helyreállításáról, a haderőről, a külpolitikáról, a gazdaságpolitikáról, a népszaporulatról, a határon túli magyarok autonómiájáról, a státustörvényről vagy a kettős állampolgárságról, amiben ez a társaság – amely nyíltan vállalta, hogy szembenáll az ezeréves magyar múlttal – ne képviselt volna idegen, magyarellenes érdekeket.

Talán nincs annál erősebb szimbólumértékkel bíró mozzanat történetükben, mint amikor a politikusai és a tollnokai Orbán Viktort azért is elmarasztalták, hogy 2002 februárjában kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a Benes-dekrétumok összeegyeztethetetlenek az unió jogrendjével. E dekrétumok náci ihletése ugyanis egyértelmű: a kollektív bűnösség elvére épülnek, és a jogfosztást származáshoz kötik.

„Az idegen szép” – nagyjából erre a kilencvenes években óriásplakátokon hirdetett SZDSZ-es jelszóra lehet visszavezetni azt a perverzitást, hogy ugyanazok a baloldali politikusok, akik a magyar szociális ellátórendszert féltették a határon kívüli magyaroktól 2004-ben, 2015 után szélesre tárták volna az ország kapuit az asszimilálhatatlan, világhódító küldetéstudattal és felsőbbrendűségi érzéssel érkező muszlim migránshorda előtt, mely most szabályosan letarolja és élhetetlenné teszi Nyugat-Európát.

Igen, ők így gondolták: „az idegen szép” – és nem a magyar. Volt annyi eszük, hogy az utóbbit csak hozzágondolják. De hangyaszorgalommal termelt írásaik özönében próbálták ezt igazolni, folytatva a „bűnös nemzet” kommunista propagandáját valamivel kifinomultabb stílusban.

Az SZDSZ 2010-ben letűnt a politika színpadáról, de fokozatosan örökébe lépett minden mai ellenzéki párt, leszámítva nyilván a 2016 előtti Jobbik szellemiségét képviselő Mi Hazánk Mozgalmat. A legvehemensebben, legnyíltabban a DK képviseli az SZDSZ következetes nemzetellenességét, az ország maradék szuverenitásának felszámolását, nem sokkal marad el tőle a MSZP, a Jobbik, valamint a két „XXI. századi párt”, a Momentum és az LMP, melyekkel Vona Gábor, aki önmagát középre próbálja most pozicionálni, el tudta képzelni a közös kormányzást. S ne feledjük a harmadik „XXI. századi pártot”, a Párbeszédet, mely nullához közelítő társadalmi támogatottsággal választásról választásra egyre több képviselőt juttat be a magyar törvényhozásba. „P mint parazita” – szokta mondani az egyetlen tisztességes, hiteles, belülről vezérelt és józan gondolkodású baloldali közszereplő, Schiffer András.

A játék peremfeltételei megváltoztak harminc év alatt. A baloldali médiamonopólium megtört, a harcosok fegyelmezettsége csökkent, kiépült jobboldal gazdasági védvonala. A kimondhatóság határait sikerült lényegesen kintebb tolni. Ha valakire a mai liberálisok fatvát adnak ki, mint anno Csoóri Sándorra és Csurka Istvánra, az inkább közderültséget okoz, mind megrettenést.

Ehhez nem kis mértékben járult hozzá a gyakorlati tapasztalat. Értelmes ember már nem mondhat a komolyanvétel igényével olyasmit, hogy a ballib ellenzék is a hazát kívánja szolgálni, csak másképpen, más ideológia mentén. Ezek nem akarják az országot szolgálni. Hallgatva az SZDSZ utódpártjainak propapandaszólamait, követve állásfoglalásaikat megállapíthatjuk, hogy elődpártjukhoz hasonlóan nincs olyan kérdés, amiben ne mennének szembe a magyar érdekekkel.

A világ oly mértékben megváltozott körülöttünk, hogy ma nem jobboldaliak és baloldaliak állnak egymással szemben, hanem a normalitás és az abnormalitás. Egy valódi liberálisnak minden oka megvan ma a konzervatívok mellé állni, mivel utóbbiak sokkal többet képviselnek a liberalizmus szabadságeszményeiből, mint azok, akik ma liberálisnak mondják magukat.

A magyarországi ellenzéknek nem lett volna kötelező felszállni a hülyeségvonatra. Rémisztő képződménynek nevezni a fehér, keresztény, heteroszexuális embereket, támadni a határkerítést és a rezsicsökkentést, a kardcsörtetők oldalára állni az orosz–ukrán háborúban. Észveszejtő, hogy az Európát tönkretevő szankciók és az Ukrajnába irányuló, egyre nagyobb mértéket öltő fegyverszállítás ügyében is képesek az SZDSZ-fiókák idegen érdekeket képviselve szembemenni a magyarok elsöprő többségének álláspontjával.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dollárbaloldal vezetői vélhetően nem fogták fel, hogy a választási győzelem és a külföldi szponzorok esztelen követése nem egyeztethető össze. Magyarországon egyelőre normalitáspárti többség van. A nemzeti oldal nagy számban begyűjtötte azok szavazatát is, akik nem feltétlenül azonosulnak a nemzeti-konzervatív értékrenddel, csupán kiszámítható, biztonságos, normális életre vágynak.

Most a nagy sakkjátékos, Gyurcsány Ferenc módszeresen darálja be az ellenzéket, de ez véletlenül sem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk, mert a legelutasítottabb politikus irányítja a globalista erők helyi lerakatát. Kifárasztásra játszanak s a felnövekvő generációk megnyerésére. Ebben kell megakadályozni őket minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel, mert ha ezek kormányközelbe jutnak, elég pár év ahhoz, hogy ne ismerjünk már rá Magyarországra.

 

Borítókép: Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának vezetője és férje, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A rendszerváltás mint tananyag

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

A történelem főutcáján

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

Mindannyian békét akarunk

Szőcs László avatarja
Szőcs László

A háború jó üzlet, csak nem nekünk

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.