Az, hogy kit, mennyire néznek hülyének, nagyban függ attól, hogy ő maga hol húzza meg ebben a személyes határait. Azt hiszem, sokan vagyunk bajban ezzel, az élet és az általa elénk dobott problémák végtelen számú variánsa erősen próbára teszi abbéli képességeinket, kinek, hogyan mondunk nemet, vagy egyáltalán: képesek vagyunk-e rá. Ebben a folyamatban pedig erősen hatnak ránk az érzelmeink is: például hogy mi a mögöttes célunk, aminek érdekében lenyelünk bizonyos hazugságokat, hagyjuk elferdíteni a saját valóságunkat a másik érdekében, elhisszük neki, hogy tulajdonképpen csak nekünk akar jót, és persze nem mellékes tény az sem, hogyan érzünk az iránt, aki éppen sáros bakanccsal próbál beletrappolni az integritásunkba. Egyénre szabott, hogy kinél hol van a határ.
Annak azonban, hogy valaki(ke)t palira vesznek, vannak elég egyértelmű jelei, így, ha nyitott szemmel járunk a világban, nem is olyan nehéz kiszűrni. Az egyik ilyen szembetűnő kommunikációs taktika, amikor valaki folyamatosan és következetesen önmagának mond ellent attól függően, hogy az adott szituáció mit kíván meg tőle.
Az ellenzéki érzelmű szavazók Orbán Viktor iránt érzett dühét és elkeseredettségét Magyar Péter kiválóan becsatornázta. Vélhetően azért tudott ilyen pontosan és hatásosan célozni, mert ő maga is dühös. Szinte minden érzelmet el tud rejteni, amikor nyilatkozik, vagy szónokol – ezt az egyet viszont még nem sikerült: a haragját.
Ez viszont rá nézve azért jelent problémát, mert ha az ember dühös és indulatos, nem mindig tud tisztán gondolkodni és frappánsan válaszolni, ilyenkor pedig kilóg a lóláb.
Történt ugyanis, hogy néhány nappal ezelőtt a Tisza-vezér a III/III-as ügynökökről szónokolt heti monológjában a követőinek, és érzékletesen próbálta illusztrálni, hogy a beszervezett ügynökök milyen módszerekkel éltek az információszerzés érdekében. Például lehallgatták a saját családtagjaikat, akár a feleségüket is… Khm. Már önmagában nehezen érthető számomra az, hogyan siklott át követőtábora annak idején azon a cseppet sem elhanyagolható tényen, hogy tulajdonképpen
Magyar bűncselekményt követett el, amikor a Varga Judit volt igazságügyi miniszterrel zajlott beszélgetéseit rögzítette és nyilvánosságra hozta, de az sem világos, hogy – amikor a saját módszereit a III/III-as ügynökök válogatott gaztetteihez hasonlítja – miért nem szólal meg a hallgatóságában a vészcsengő. Mi a különbség?
Szintén izgalmas fordulat volt Vogel Evelin interjúja, aki Magyar Péterrel zajló kapcsolatáról mesélt hosszan a minap az Indexnek, a sértett fél pedig gyorsan be is jelentette: zsarolásért és hangfelvételek készítéséért feljelenti volt barátnőjét. Mert hiszen ez tűrhetetlen bűncselekmény, és egyébként is, hogy meri őt bárki zsarolni (ha egyáltalán megtette Vogel), amikor ez az eszköz csak az ő kezében lehet, csak neki nézhető el, mert őt a szeretet és a jobbítás szándéka vezérli… Tessék?
A szövevényes szappanoperába ennél bővebben nem mennék bele, ugyanakkor ezek alapján igen szembetűnő kép rajzolódik ki a Tisza-vezérről:
ő bármit megtehet másokkal, míg a vele szemben állók drákói szigort és az igazságszolgáltatás büntetését érdemlik mindenért, amit elkövetnek.
Szintén az elmúlt napokban tette közzé Magyar, hogy a Tisza Párthoz és a Tisza-szigetekhez nem csatlakozhatnak a volt és/vagy jelenlegi Országgyűlés képviselői, jelöltjei, továbbá kormánytagok, államtitkárok húsz évre visszamenően. Szintén nem lehetnek tagok, akik az MSZMP vagy a rendszerváltás előtti állambiztonság bármelyik ügyosztályának vagy a munkásőrségnek voltak tagjai. Aki erről valótlanságot állít, azt azonnal kizárják soraikból. Hogyha valaki vagy valamely párt ilyen közleményt ír, az azt feltételezi, hogy találkozott már ilyen esettel, vagyis jelentkezett hozzájuk felvételre kormánytag, államtitkár vagy volt munkásőr.
Elképzeltem egy pillanatra, ahogyan mondjuk a külügyminiszter vagy a belügyminiszter gyöngyöző homlokkal próbálja retusálgatni a saját fotóját az önéletrajzához, hogy a szigorú ellenőrzésnél átcsússzon a Tisza Párthoz leadott pályázata. Az is lehet, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Vona Gábor ragadott tollat és írt álnok módon hamis állításokat munkásságáról, annyira szeretnének Magyar Péter fényében sütkérezni és zászlót lengetni az oldalán a következő nemzeti ünnepen vagy épp a közmédia elé szervezett tüntetésen. Életszerű, nem?
Mindenesetre annak, aki elhiszi,
újabb mozaik kerül a Magyar Péter-féle univerzum alkotóelemei közé arról, hogy lám-lám, olyan elsöprő és megkérdőjelezhetetlen mostanra a Tisza Párt többsége, hogy a felemelkedés egyetlen útja a bűnbánat és a csatlakozás. Előbbiben egyébként segítségünkre lehetnek a párt által meghirdetett digitális gyóntatószékek (tényleg ez a neve), ahol anonim módon bárki jelenthet bármit, ami terhelő bizonyítékként hat majd a mostani korrupt rendszer elszámoltatásakor.
És, ha már MSZMP és munkásőrök: nem tudom, hogy vannak vele, de hátborzongató a párhuzam a módszerek között.
Mert ha már arról beszélünk, ki milyen taktikával nézi hülyének a körülötte élőket, ez is egy kiváló módszer: ráfogom az ellenfelemre azt, amit egyébként én követtem el. Ezzel pedig kommunikációs szempontból nagyjából angolnává lehet válni: bármilyen helyzetben, bárkivel szemben a szemem közé irányított puskacsövet a velem szemben álló felé tudom fordítani, így pedig pár percre nyeregben lehetek. A hangsúly az idő rövidségén van: nagy tömegek előtt ez a taktika nem túl tartós. Ugyanis ami mögötte van, az a nagy büdös semmi.
Magyar Péter és a Tisza Párt mögött nincsen vízió és konkrétum. Nincsen szaguk, színük, tartalmuk, nincs egy határozott ideológia, ami mentén meghatározhatóak lennének, nincs programjuk, nem mondanak semmi konkrétumot.
Például mit gondolnak az egészségügyről azon kívül, hogy fals hőfokokkal dobálóznak és látványosan bejelentik, hogy minden rossz és eredménytelen, amit Orbán Viktor csinált? Hogyan tennék jobbá? Hol vannak a szakmai beavatkozási pontok? Mit fognak képviselni az Európai Unióban? Az önmagában kevés, hogy a Fidesz-kormány korrupt és milyen szörnyű, hogy nem csatlakoztunk még az Európai Ügyészséghez. Milyen lesz a Tisza-által elképzelt Budapest? Mit kezdenek a BKV-val, a közlekedéssel, az autóforgalommal, a parkolási rendszerrel, az árvízvédelemmel, a költségvetéssel, milyen a Tisza Párt szerint az ideális főváros?
Ezekről az egyszeri ellenzéki választó és úgy egyébként senki nem tud semmit. Csak azt tudjuk biztosan, hogy Magyar Péter szerint az Orbán-kormány mindent elhibázott az elmúlt másfél évtizedben, de azt, hogy ő hogyan kormányozná ezt az országot, sőt azt, hogy a jelen pillanatban ölébe hulló pozíciókat milyen koncepció mentén tölti majd be és hogyan él majd a neki megszavazott bizalommal: ezekről nem tudunk semmit.
Elárulok egy titkot: nem is fogunk. Mert
a Tisza-sztori mögött nincsen tartalom. A szervezet mögött semmi más nem áll, semmi más nem hajtja, mint Magyar Péter dühe, aki elveszített valamit, amiről sosem gondolta, hogy egyszer már nem lesz az övé.
Egy szó mint száz, azoknak az ellenzéki szavazóknak, akiket hülyének néznek, sok erőt kívánok ahhoz a felismeréshez, amit sokan már a nulladik percben megállapítottunk: kutyából nem lesz szalonna, Magyar Péterből pedig az, amire vágyik. A magyar embereknek ennél több eszük van.
