A francia forradalom újragombolva

Ha visszamegyünk a francia forradalom Nemzeti Konventjéhez, akkor természetesen egészen mást képviselő jobboldalt láthatunk, mint a mai Magyarországon, és ugyanez igaz a baloldalra is.

Szikra Levente
2019. 12. 14. 12:00
null
Visszaszereznék a régi dicsőséget. A francia zászló színeit festik az égre a francia légierõ vadászgépei, amint elrepülnek a párizsi Champs-Élysées sugárúton lévõ Diadalív felett a francia nemzeti ünnepen rendezett katonai paradén 2018. július 14-én. Fotó: Ian Langsdon Forrás: (MTI/EPA/Ian Langsdon)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utóbbi években divatossá vált a politikai élet jobb-bal felosztásának tagadása, idejétmúlttá minősítése. Elemzőktől politikusokon át a választópolgárokig sokan értekeznek arról, hogy ennek ma már nincs jelentősége, hiszen a politika és a társadalom is átalakult, megváltozott, így nem a régen kialakult keretek és sablonok szerint kell értelmezni. Vajon igazuk van-e azoknak, akik ezt állítják?

Ha visszamegyünk a francia forradalom Nemzeti Konventjéhez, akkor természetesen egészen mást képviselő jobboldalt láthatunk, mint a mai Magyarországon, és ugyanez igaz a baloldalra is. Elsőre tehát ez is azt támasztja alá, hogy idejétmúlt a megközelítés, ugyanakkor mélyebbre kell ásnunk a pontosabb képhez. Ezzel a logikával ugyanis már akár az ötven évvel későbbi Franciaországban vagy a századforduló korabeli Egyesült Államokban is idejétmúltnak lehetne nevezni a felosztást, miközben a nyugati demokráciákban mindenhol ismert és használatos a jobb- és baloldal a politikában. A tézisem tehát az, hogy egyáltalán nem idejétmúlt ez a megkülönböztetés.

Azért tartja magát ilyen makacsul ez a felosztás, mert nem politikai nézeteket, véleményeket és főleg nem szakpolitikai álláspontokat ír le, hanem attitűdöket, megközelítéseket. Hogy jelenik ez meg? A mintaadó francia Nemzeti Konventben a jobboldalon azok foglaltak helyet, akik a régi rendszerben, a királyságban, az egyházak fontos szerepében és a társadalom hierarchikus felépítésében hittek. Ez persze nagyon általános megfogalmazás, de éppen ez a lényeg: nyilvánvalóan az 1790 körüli francia jobboldalnak szakpolitikai vagy konkrét ügyekben elfoglalt álláspont tekintetében nem sok köze van egyik mai jobboldali párthoz sem. Abban viszont igenis hasonlít mindegyikre, hogy a jobboldal nem támogatja a gyökeres felforgatást, hanem a szerves fejlődésben hisz, elfogadja a társadalom hierarchikus szerveződését, nem akar egyenlősíteni és fontosnak tartja a vallást az emberek életében. Ezek olyan attitűdök, megközelítések, amelyek minden jobboldali pártra jellemzők, és ez megkérdőjelezhetetlen párhuzam éppen azzal a francia eredetivel, ahonnan a jobb-bal felosztás ered.

A minta ugyanez a baloldal esetében is. A francia forradalom idején baloldalon elhelyezkedők a régi rendszer gyökeres felforgatását, elvetését képviselték, és a baloldal azóta is ugyanezen attitűdök mentén mozog. Ők most is az egyenlősítés, a hierarchia elvetése, a gyors változások hívei, ahogy már 1789-ben is ezt képviselték.

Úgy gondolom tehát, hogy a jobb-bal felosztás nem vesztette el a jelentőségét, csupán megváltozott a tartalma, ahogy egyébként ez folyamatos változásban is van. A világ alakulásával, régi ügyek és problémák megoldásával, újak keletkezésével természetesen mindig változnak azok az aktuális feladatok, amelyeket a politikai pártoknak meg kell oldaniuk.

Míg a XIX. századi amerikai jobboldalon az volt az egyik fontos ügy, hogy a rabszolgákat felszabadítsák (a jobboldal vezető erejét adó Republikánus Párt ezen elv mentén jött létre 1854-ben, ezt előszeretettel felejtik el azok, akik ma rasszistának bélyegzik a pártot!), addig jelenleg a faji megkülönböztetés újabb formája, a fehérekkel szembeni gyűlöletkeltés elleni fellépés számít jelentősnek ugyanabban a témában. Mindkét esetben tipikusan jobboldali politikáról van szó: a rabszolgák felszabadítása az amerikai alkotmány egyébként keresztény alapokon nyugvó elveihez való visszatérésből, azaz az attól való gyökeres eltérés elutasításából fakadt.

A mai rasszista baloldali politika (amely a fehéreket teszi felelőssé a feketék minden problémája miatt) elleni fellépés szintén ebből következik. Ha ugyanis minden embert egyenlőnek tekintünk, akkor sem a feketék rabszolgaságba taszítása, sem a fehérek bűnbakká kiáltása nem helyes. Márpedig az amerikai alkotmányból (és természetesen a Bibliából, melyet az alkotmány írói nagyon fontosnak tartottak) az egyenlő emberi méltóság elve következik, így ott a jobboldali politika annak képviselete kell legyen. Látható tehát, hogy bár más tartalommal, de alapjaiban ugyanazon logika mentén politizál a jobboldal.

Az eltérő tartalom azonban nemcsak időben, hanem térben is megfigyelhető: míg az Egyesült Államokban a fennálló rendszer képviselete a szabadpiac melletti kiállást eredményezi, addig Németországban például a szociális piacgazdaság fenntartása a jobboldali politika.

Itt egy kis időre ki kell térni a jobboldal egyik fő ideológiájára, a konzervativizmusra. A jobboldaliság nem azonos a konzervativizmussal. Úgy lehetne ezt jól megfogalmazni, hogy minden konzervatív jobboldali, de nem minden jobboldali konzervatív. Ezt a kitérőt azért tartom szükségesnek, mert a két kifejezést sokan szinonimaként használják, és ráadásul a konzervativizmust is sokan félreértik. El kell választani a struktúrakonzervativizmust az értékkonzervativizmustól. Előbbi a status quo fenntartását jelenti, ez lehet akár baloldaliak vagy liberálisok tulajdonsága is, például 1989-ben Magyarországon a struktúrakonzervatívok a szocialista rendszer fennmaradását képviselték. Utóbbi a világnézeti értelemben vett konzervativizmus, amely nem utasít el minden változást, csak ezt fontolva, megalapozottan és nem forradalmi felforgatással igyekszik végrehajtani.

A fentebbi példák tehát, amelyek a jobboldal régi rendszerhez való ragaszkodását fejezik ki, nem arra utalnak, hogy a jobboldaliak szerint minden mindig maradjon változatlan. Csupán azt jelentik, hogy a jobboldali gondolkodásmód nem akar mindig, minden körülmények között fejlődést, változást. A jobboldal elutasítja az erőltetett menetet.

A baloldalnak ezzel szemben lételeme a változás, és amint egyik céljukat elérik, a következőre fókuszálnak, mint a farkas a népmesében: ha engedjük nekik, hogy betegyék az egyik lábukat, a másikat is bekönyörgik majd, és ha azt is hagyjuk, a következő lépésben bejönnek és felfalnak minket. Ezek a jellemzők 1789-ben ugyanúgy fennálltak, mint 2019-ben.

Már csak egy kérdés maradt: mi a mai jobb- és baloldal fő tartalma? Melyek azok a közös pontok, amelyek az egyébként fennálló területi, illetve történelmi hagyományokból is következő eltérések mellett is jellemzik az egyes oldalakat? Úgy látom, hogy napjainkban a két, már kifejtett gondolkodásmód főként a szuverenista és a globalista politikák szembenállásában mutatkozik meg. A világ történelmében még soha nem volt olyan, amikor a teljes emberiséget azonos szabályok szerint kormányozták volna.

Ennek megvalósítása tehát egy forradalmi, rendszerszintű változás lenne, amely egyúttal véget vetne a független nemzetállamoknak is. Az elképzelés persze elsőre és másodikra is abszurd, de éppen ennek a korábbi rendszertől eltérő mivolta teszi a baloldalt, a gyökeres változások oldalát ezen eszme követőivé. A mai baloldal tehát elsősorban globalista.

A nemzetközi jog mindenhatóságát, a nemzetközi szervezeteknek juttatott több hatalmat, világszintű szabályozást, a nemzetek és államaik felszámolását hirdetik. A természetes közösségek (nemzet és család) helyett kreált közösségeket alkotnak (genderideológia, multikulturális társadalom). Vannak persze eltérések országonként, pártonként, sőt még személyenként is ebben, de általánosságban ez az irány jellemzi a mai baloldalt.

Ezzel szemben a jobboldal ma a szuverenitás híve. A nemzetállamokban, kisebb közösségekben, természetes egységekben hisz, mint például a család. A jobboldal nem akarja a nemzetek feletti hatalom növekedését, nem akar világszintű szabályozást.

Mi a természetes fejlődésben hiszünk, nem a forradalmi változásokban. Úgy gondolom tehát, hogy szó sincs idejétmúlt felosztásról. Azok a politikusok, akik ezt hirdetik, csupán nem akarnak vagy nem mernek állást foglalni fontos kérdésekben. Az emberek gondolkodásának leírására azonban még ma is ez a két kategória a legalkalmasabb.

A szerző az Alapjogokért Központ munkatársa

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.