A nagy előválasztási kabaré

Az összes ellenzéki főpolgármester-jelölt alkalmatlan, a kihívó mégis Gyurcsány Ferenc magyar hangja, Kálmán Olga lesz, mivel őt az ellenzéki térfélen többen ismerik, mint Korda Györgyöt, ami nem csekélység.

Ha Szerb Antal nyomán megpróbálnánk egy jó szándékú, a nyelvünket kifogástalanul beszélő, de a múltunkról mit sem tudó marslakónak elmagyarázni a mi magyar belpolitikai életünket, szegény alighanem egyik ámulatból a másikba esne. Érdeklődne például arról, hogy hol is a magyar ellenzék, amire megmutatnánk neki az elhíresült fotográfiát Márki-Zay Péterről, amint egy washingtoni épület folyosóján ácsorog, Kész Zoltán és néhány „Caution slippery when wet” (Vigyázat, nedvesen csúszik!) feliratú sárga tábla társaságában. Vendégünk ezen felettébb elcsodálkozna. Megmutatnánk neki a parlamentben éppen torkaszakadtából kiabáló Bangóné Borbély Ildikó fényképét is, ami kétségkívül ku…va erős kép, szegény marslakó egészen zavarba is jönne tőle.

Már csak azt a fotót kellene elővennünk, amelyen Szabó Tímea sípol néhány centiméterről a miniszterelnök arcába, és marslakónk végképp elveszítené a fonalat, afelől érdeklődne, hogy nem csaptuk-e be, nem egy bohóctréfa jeleneteit mutattuk-e neki. Pedig akkor még hátravolna egy kis videónk, amelyben Tordai Bence Párbeszéd-párti képviselő cöfcöfözik a parlament szónoki emelvényén. Marslakónk arcán ekkor széles mosoly jelenne meg, mondván, hogy azért ezt már egy marslakónak sem lehet bemesélni, érti ő a viccet, de most már mutassuk meg a valódi ellenzéket is, különben visszaül a csészealjába, és megy vissza a Marsra. Pedig még el sem mondtuk volna neki, hogy a Párbeszéd nevű párt támogatottsága kimutathatatlan, a képviselői egy félreértés következtében ülnek az Országgyűlésben.

Hagyjuk inkább a marslakónkat, röpüljön vissza a bolygójára, mi pedig próbáljuk meg magunknak elmagyarázni, mi is történik a magyar politikában! Most éppen az történik, hogy beindult az őszi önkormányzati választások előkampánya, zajlik az előválasztási szavazás, azt eldöntendő, ki legyen az ősszel Tarlós István főpolgármester kihívója Budapesten.

Itt mindjárt megakad az ember. Az előválasztás jó dolog, csak éppen nem arra való, amire most használják. A lényege eredetileg az, hogy kiválasszák egy adott párt, adott értékközösség képviselői közül a legalkalmasabbat. Előválasztást pártokon belül szokás tartani, almát az almával, körtét a körtével összevetni, hogy kiderüljön, melyik a legpirosabb alma, legzamatosabb körte. Ha viszont a naspolya versenyez a cserebogárral, abból csak azt lehet megtudni, hogy a naspolyának vagy a cserebogárnak van-e több kedvelője. De hogy megenni vagy gombostűre tűzni akarják, azt nem.

A budapesti főpolgármester-jelölti előválasztás során tehát nem az derül majd ki, hogy a választók melyik koncepciót tartják a legjobbnak a főváros felvirágoztatására, az sem, hogy kit tartanak a legalkalmasabbnak egy adott koncepció megvalósítására, hanem hogy melyik jelöltről gondolják, hogy van esélye legyőzni a jelenlegi polgármestert. A kérdésre azonban így nem adható jó válasz, mert a döntés nem aszerint születik majd meg, hogy ki a legerősebb jelölt, hanem aszerint, hogy a kampány során kiről sikerül ezt elhitetni.

Jelen ismereteink szerint öt jelölt áll majd fel a startvonalra. A liberális jelöltet (vajon mi a neve? végül is mindegy) egy halvány mosollyal kihúzhatjuk, szót sem érdemes rá vesztegetni. A negyedik versenyző, Puzsér Róbert üde színfolt, mondhatni oázis a honi ellenzéki politika kősivatagában. Tehetséges és intelligens ember, rendre gondolatai támadnak, és azokat képes megfogalmazni is, olykor üvöltve, máskor cikkeket írva. Viszont derültséget keltően dilettáns a politikában. Ezt a sportot, amit képviseleti demokráciának hívnak, nem így játsszák. Puzsér olyan, mintha a grundfocista egymagában nekirontana egy profi futballcsapatnak, hogy majd lenyomja őket rohanással és hangerővel. Az igaz, hogy a pályán nem a Real Madrid várja, hanem egy középcsapat az MLSZ-kettőből, de azért csak tizenegyen vannak és összejátszanak.

Szóval három komolyan vehető jelöltünk van, akik egymással mérkőznek meg először. Az már most valószínűsíthető, hogy közülük a legalkalmatlanabb lesz a befutó. A tévesen alkalmazott előválasztási rendszer szinte biztosan kontraszelektál. Igazából még azt a kérdést sem sikerült tisztázni, hogy mi tesz egy jelöltet alkalmassá. A versenynek elvileg arról kellene szólnia, hogy ki a legrátermettebb városvezető, ehelyett az dől majd el június 26-án, hogy kiről sikerül elhitetni az esélyességet. Ebben a versenyben pedig a következők döntenek: ismertség, kampánypénzkeret, a jelölt mögött álló párt támogatottsága és mozgósítóereje.

Innen már tudható, hogy a Momentum jelöltjének, Kerpel-Fronius Gábornak semmi esélye sincs. Talán azért sem, mert amúgy ő mutatkozik a legkevésbé alkalmatlannak a feladatra. Régebben hülyeségeket írt a közösségi oldalakra, de mióta elkezdte komolyan venni magát, egészen emberi hangot üt meg. Az igaz, hogy a NOlimpia akcióval a pártja bűnben fogant, és a neoliberalizmusával továbbra is a bukott SZDSZ újracsomagolt változatának mutatkozik, amit még egyszer nem vesz be a magyar választók gyomra. Ezt leszámítva azonban akár még kerületi önkormányzati képviselőnek is el tudná képzelni az ember, ott legalább szerezne némi ismeretet arról, mit jelent egy várost működtetni.

Karácsony Gergelynek már vannak erről tapasztalatai, és ez némileg akkor is mellette szól, ha jó vaskos botrányok fűződnek a nevéhez. Ám vele is komoly gondok vannak. Az egyik, hogy a saját pártja, a Párbeszéd nem létező politikai tényező, és ezt nagyjából mindenki tudja, lassan már az MSZP elnöksége is. A másik maga az MSZP, amely elvileg mögötte áll, valójában viszont élet és halál között lebeg, és semmi garancia rá, hogy túléli a mostani válságát, amit többek között annak köszönhet, hogy tévedésből Karácsony Gergely pártjával kötött szövetséget. És hát a legsúlyosabb: a közéletben Karácsonynál ügyefogyottabban botladozó politikus még nem fordult meg az elmúlt harminc évben Magyarországon. Valahogy süt belőle az odanemvalóság, az ember szinte már sajnálja, hogy szegénynek ezt kell csinálnia. A sajnálat a legnagyobb tehertétel, ami egy politikusra nehezedhet.

Szóval marad Kálmán Olga, a puszta jelöltségével igazolva, hogy mára a sajtó maradt az egyetlen potens ellenzéki erő Magyarországon. Mielőtt jelölt lett volna, nem lehetett tudni, hogy bárminemű városvezetői képességei lennének. Mióta újabb és újabb programjait hirdeti, már biztosan tudni lehet, hogy semmineművel. Minden programpontja kimódolt marketinges reklámelem, tökéletesen függetlenítve a pénzügyi és szakmai realitásoktól. Nagyjából az örök élet-ingyensör eszmekörből merít, cuki kiskutyával fűszerezve. Megtudhattuk továbbá, hogy a jövőben is lesznek kérdései Orbán Viktorhoz, és nem fog félni feltenni azokat.

Két hete még nem tudtuk, hogy Kálmán Olga alkalmatlan-e főpolgármesternek, most már tudjuk, hogy az. Viszont az ismertsége a miniszterelnökével vetekszik, Olgikát az ellenzéki térfélen többen ismerik, mint Korda Györgyöt, ami nem csekélység. Aki a Facebook hírfolyamára rápillant, láthatja, hogy itt pénz is van, egymás sarkát tapossák a fizetett kampányvideók. A párt, Gyurcsány pártja, naná, hogy teljes mellszélességgel mögötte áll, fut a szekér a DK-nak, most kell leverni a szocik jelöltjét, most kell eltörni a gerincüket, hogy megrokkanva oldalogjanak vissza Gyurcsányhoz, egyetlen megmaradt reménységükhöz.

Szóval a kihívó minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc legújabb magyar hangja, Kálmán Olga lesz. Az egyszerű ellenzéki budapesti szavazó pedig csak néz majd az ősszel: „Ezt így hogy?”

A szerző újságíró