Amerika Oscar-díjas kultúrharca

„A Trump-korszakban minden a baloldal és a jobboldal nyereségének, illetve veszteségének prizmáján keresztül nyer értelmet” – fogalmaz a The Daily Beast.

2019. 03. 04. 10:00
null
Fotó: Mike Nelson Forrás: MTI/EPA/Mike Nelson
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha azt mondod, Trump, azt mondom, Eisenhower: ő is úgy lett elnök, hogy nem volt előtte politikus. Ha erre azt mondod, Dwight Eisen­hower viszont tábornok volt, míg Donald Trump kerülte a hadsereget, én azt felelem, akkor legyen Reagan, ő is színész. Igaz, Ronald Reagan mindig is filmekben szerepelt, Trump pedig csak a Reszkessetek, betörők!-ben játszott (önmagát, naná), ellenben az egész életét filmszerepként éli meg. Női főszereplő: Melania Trump – és még sokan mások. Vendégművész: az egész világ.

Donald Trump megválasztása, majd elnöksége megosztotta Amerikát és kiélezte a kultúrharcot. Jussie Smollett, egy közepes sorozatszínész mostani botrányával és az idei Oscar-díjak átadásával az amerikai filmipar is teljesen felvette ezzel a tempót, beteljesítve a The Daily Beast weboldal sommás véleményét: „A Trump-korszakban minden a baloldal és a jobboldal nyereségének, illetve veszteségének prizmáján keresztül nyer értelmet.”

Humphrey Bogart és Marlon Brando országában ma Smollett neve forog leginkább a nyilvánosságban. Ellene nemrég eljárás indult, amiért a vád szerint Chicagóban megrendezett egy – az eredeti feljelentés szerint rasszista és homofób indíttatású – támadást, amelynek ő volt az állítólagos sértettje. A hatóságok szerint lefizetett támadóinak az volt a feladatuk, hogy Trump-híveknek állítsák be magukat, az egész akció pedig azt szolgálta, hogy Smollett Trump-ellenes vonalon építhesse tovább a karrierjét.

Pár nappal később átadták az idei Oscar-díjakat, Spike Lee pedig in medias res tért a lényegre. – A 2020-as elnökválasztás már a küszöbön áll. Cselekedjünk együtt. Legyünk mindnyájan a történelem jó oldalán. Hozzuk meg az erkölcsi döntést szeretet és gyűlölet között. Cselekedjünk helyesen! – fogalmazott hevenyészett Trump-ellenes kampánybeszédében a rendező, kihasználva, hogy Csuklyások című filmje elnyerte az egyik kis szobrot. Ezt mind­össze harmincmillió amerikai láthatta a foteljéből, összetoborzásukkal Lee-nek nem kellett különösebben bajlódnia. Mire Trump rögtön azt felelte a Twitter mikroblogon – 59 millió követőjével megosztva –, hogy Lee rasszista oldalvágással élt.

A trükk nem új Hollywoodban. Robert De Niro tavaly a színházi Oscar, a Tony-díjak kiosztását használta fel arra, hogy melegebb éghajlatra küldje az elnököt. Holly­woodban elsöprő többséget élveznek a liberális megmondóemberek. A jobboldal legfeljebb néhány ismert arcra számíthat, mint Chuck Norris. Más kérdés, mire elég mindez a választásokon: mint 2016 bebizonyította, Hillary Clintonnak kevés volt hoznia az olyan liberális, jelentős részben nagyvárosiak lakta államokat, mint Kalifornia, New York vagy Illinois.

A díjazott filmeknek sem más a témájuk, mint a kultúrharc. Mivel a filmesztétika terepén bizonytalan léptekkel járok, átadom a szót az avatott kritikusoknak, ráadásul a másik oldaléinak, ők úgyis mindent jobban tudnak. „Ez az Oscar a pocsék filmekről szól” – így az Index. „Akár bosszankodhatunk is a sok szájbarágós tanulságon, amit a Zöld könyvben felmondanak” – írja a legjobbnak talált moziról a 24.hu, amelynek ítésze szerint ez „az a fajta liberális tételfilm, amire egyesek ráfognák, hogy a Peter Farrelly rendezőhöz hasonló alkotóknak a valóságtól elrugaszkodott politikai korrektsége vezetett Donald Trump elnökké választásához”.

Témánál vagyunk. Mivel pedig az amerikai tömegkultúra hatása közismerten óriási, nemcsak belföldön, de az egész világon, tulajdonítsunk jelentőséget a 24.hu e mondatainak is: „El kell ismerni, hogy Farrelly filmje jó humorú, erős atmoszférájú és fordulatos – vagyis igazán szórakoztató. Magyarországon pedig, ami egy kicsit rasszistább és gyűlölködőbb hely lett, mint pár éve volt, nem fog ártani az sem, ha az elfogadásról szónokolnak a moziban.” Lefordítom: Trump és Orbán egyenlő gyűlölködő, rasszista, szájszagú ország, Obama és akárki-de-nem-Orbán egyenlő üde leheletű ország. Hab a polkorrekt tortán, hogy az egész film a bőrszín szerinti – csúnya amerikai szóval: faji – viszonyokról szól: a ’60-as évek elején, még a polgárjogi fordulat előtt egy fekete zenészt kell körbeutaztatni a fekete szállóvendégeket nem nagyon fogadó amerikai Délen.

Ám a polkorrektség mai rostáján még egy ilyen film alkotói is fennakadnak. Viggo Mortensen (az egyik főszereplő) száján kicsúszott az n betűs szó, amelyet nem szabad használni a feketékre. Kezébe is nyomták a vesszőnyalábot, hogy csapkodja vele a hátát. A rendező, Peter Farrelly régebben szexuális téren rosszalkodott, Nick Vallelonga forgatókönyvíró pedig a muszlimokra tett sértő kijelentést, miközben Maharshala Ali, a másik főszereplő történetesen iszlámhitű. A végén mindenki mindenkitől bocsánatot kér: ilyen ma egy igazi amerikai dráma, katarzissal és kiengesztelődéssel.

Rasszizmusvád vagy szexuális kihágások: az inkvizíciós bíróság előtt mindenki megjelenik, legyen felperes vagy vádlott. Tavaly Brett Kavanaugh főbírójelölt meghallgatása és meghurcolása kavarta fel Amerikát. A legfőbb bírói jelölések esetében évtizedek óta arra törekszenek, hogy a kilencfős testület bőrszín, vallás, nemek, sőt újabban anyanyelv szerint is minél jobban tükrözze a társadalom sokszínűségét. Ehhez képest Brett Kavanaugh egy perifériára szoruló embertípus képviselőjeként (fehér, konzervatív férfi) akart menetelni a történelem főutcáján, hogy aztán nézők tízmilliói, köztük a saját gyerekei előtt olyan szexvádakat vágjanak a fejéhez, amelyeket a legtöbben egy kocsmában sem szeretnénk hallani, nemhogy életünk fő eseményén. Kava­naugh ezek elől egyetlen helyre menekülhetett, hogy békén hagyják: a paragrafusok kolostorába, ahol szerzetesi csuhaként ölthette magára a fekete talárt.

Így megy ez, hosszú tömött sorokban. Kérdezem a szakíró kollégákat, ki most az első aktív amerikai sportoló, aki eszükbe jut? Ste­phen Curry, LeBron James, Michael Phelps – mondják. Ehhez képest a nyilvánosságban Colin Kaepernick, egy amerikai futballista neve forog leginkább. Róla még én is tudom, hogy nem a legjobb irányító, pedig különösebben nem értek ehhez sem. De ő az, aki nem volt hajlandó állni, amikor felcsendült a himnusz – először leült, aztán térdelt –, mert szerinte rasszizmus van ma Amerikában. A sportága kiközösítette, de mostanra peren kívül megegyeztek vele, hogy legyen mit a tejbe aprítania.

Az amerikai tornasportra mintha atombombát dobtak volna. A csapatorvost, Larry Nassart zaklatások és molesztálások sorozatáért 175 év börtönre ítélték, ami még gombócból is sok. Az atlantai olimpia alighanem leghíresebb fotóján Károlyi Béla – Nadia Comaneci felfedezője – az ölében viszi az eredményhirdetésre a pöttöm Kerri Strugot, aki elszakadt bokaszalaggal versenyezve segítette aranyéremhez a csapatát. A Károlyi edzőházaspár hírneve ma a porban hever.

Ismer-e esetleg az olvasó tudóst a Dél-kaliforniai Egyetemről? Akkor már ketten vagyunk. Nőgyógyászt viszont tudok, noha ritkán járok ilyen rendelésre. Az egyetem a minap csillagászati összegben, 215 millió dollárban (60 milliárd forint) egyezett ki peren kívül olyan nőkkel, akiket George Tyndall zaklatott a rendelésén: nem mindig oda nyúlt, ahová szakmailag indokolt lett volna. Ez évtizedeken át elment, ám napjaink polgárjogi forradalma, a #metoo mozgalom most mindent a felszínre hoz, és – ami önmagában helyes is – minden bűnöst elszámoltat. Ugyanakkor a politikai port a nők lekezelésével és házasságon kívüli kapcsolatokkal vádolt Trumpon akarják leverni 2020-ban.

Személyes okokból a végére hagytam Barbra Streisandot. Nem tudott éppen mibe belekötni, ezért belekötött abba, hogy Trumpnak nincs kutyája, ami amerikai elnök esetében 120 éve példátlan. Trump ezért nem jó ember, állítja kamaszkorom félistennője. Míg a többiek az iskolatársnőinkbe voltak szerelmesek, én a Woman In Love énekesébe, noha az anyám lehetne. Megspórolhatta volna a kutyás sztorit az életrajzíróinak. De ütni kell Trumpot. Más nem számít, a nyakunkon az elnökválasztás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.