Az ellenzéket a félelem motiválja

Pandémia idején sehol nem kezdenek üldözni egy egészségügyi minisztert azért, mert jól teszi a dolgát.

Budapest, 2020. május 4. Kásler Miklós, az Emberi Erõforrások minisztere azonnali kérdésre válaszol az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. május 4-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

„Kásler miniszter védelmében, bár a tettei egyáltalán nem szorulnak védelemre.”

Két héttel ezelőtt írt cikkemben a hazaárulásról és a hazaárulókról volt szó. Közben rá kellett jönnöm, hogy szemantikailag helyes az „áruló” kifejezés használata, de a jelzőt birtoklók motivációja mégsem a klasszikus haza elárulása, hanem a félelem. A félelem inspirálja őket vadabbnál vadabb támadásokra, többnyire az igazság vagy a helyzet reális kezelése helyett.

Az a felismerés okozott hidegrázást egyesekben, hogy 2019 októbere – az önkormányzati választások eredménye – talán mégsem folytatódik automatikusan 2022 áprilisában, a parlamenti választások idején. Egyszerűen azért, mert a jelenleg hatalmon lévő kormányon és annak miniszterein még járvány idején sem látszottak a pánik jelei. Nem a politikai túlélést, hanem a mindenáron való problémakezelést tartották szem előtt. A dolgukat végezték, nem mutattak be varázslatot, hanem egyszerűen szakmailag jól vizsgáztak. Ez pedig dermesztő olyanoknak, akik hittel vallották és remélték, hogy végre elérkezett az idejük, ők követeznek a hatalom csúcsán. Látva, hogy Magyarországon nem halnak meg tömegesen betegek a Covid–19-járvány idején sem, sokkot kaptak, majd félelmükben elmeháborodottakat megszégyenítő módon támadni kezdtek.

A félelem két ok miatt járta át őket. Egyrészt rá kellett jönniük, hogy az intézkedései miatt ismét egyre népszerűbb Orbán-kormány kemény politikai ellenfél maradt, mert láthatólag van hitele a magyar lakosság körében. Így heves politikai ütközetek várhatók, és egyáltalán nem biztos a végeredmény két év múlva. Másrészt a félelem képében jelentek meg lelki szemeik előtt az elszámoltatás nehéz percei azok részéről, a külföldi érdekköröktől, amelyek megfelelő anyagi háttérrel, szakmai tanáccsal és egyéb operatív segítséggel támogatják őket már évek óta, annak reményében, hogy ha bábjaik végre kormányra kerülnének, könnyedén szerezhetik meg a befolyást Magyarország fölött (is).

Mindezen felismerés elkeseredett dühöt váltott ki a hazaárulók csoportjából. Olyan kijelentések, uszító nyilatkozatok és lejáratókampányok indultak el, melyekre még a sokat látott és megélt Rejtő Jenő képzeletbeli világcsavargói sem ragadtatták volna magukat. Az ellendrukkerek szemében a végén már az is bűnnek számít, ha hazánkban nagyságrendekkel kevesebben halnak meg a járvány idején, mint a fejlettebbnek tűnő nyugati országokban. Támadták a döntéseket, ha kijárási korlátozás lépett életbe, majd szinte azonnal számonkérték, ha indokolt esetekben lazítás történt. Szóval ismét kapott a magyar kormány hideget-meleget, csak éppen jó szót nem. Bár meggyőződésem, hogy a hazaárulók dicsérete úgy hatott volna, mint a már idézett Rejtő Jenő egyik figurája, Piszkos Fred barátsága. Ha ugyanis a kapitány valakire „szélesen rámosolygott”, a többiek megvetően azonnal elhúzódtak a kedvezményezett mellől.

A magyar valóság, különösen a koronavírus idején, nem a tréfa helye. Ahogy a félelmükben dühöngő hazaárulók sza­vait sem szabad félvállról venni. Különösen azért nem, mert látható módon erős háttércsapat áll mögöttük, amely mindenáron be akarja segíteni e nemesnek nem nevezhető társaságot a hatalomba. Hangsúlyozni kell, hogy a kormányváltást nem ideo­lógiai, politikai okok, hanem nagyon is egyértelmű külföldi üzleti érdekek motiválják. Mondhatnánk, hogy mindez természetes és rendben lévő – kard ki kard –, ha a támadás általános és politikai jellegű lenne. Elvégre az menjen politikai pályára, aki elég lélekjelenléttel rendelkezik az elvtelen támadásokkal szemben is. Immáron harminc éve látjuk ezt Orbán Viktor esetében. Éppen úgy három évtizedes évfordulója van a Fidesz vezetőjét érő támadásoknak, mint a rendszerváltásnak.

De! Napjainkban új támadási célpontok, személyek is bekerültek a célkeresztbe. Pandémia idején sehol a világon nem kezdenek üldözni egy egészségügyi minisztert azért, mert jól teszi a dolgát. Nyilvánvalóan nem egy emberen múlnak a sikerek, ahogyan a kudarcok sem. Jó néhány okos, hozzáértő elme garantálja az eredményeket. Még ha van is egy válságkezelésre szakosodott miniszterelnöke Magyarországnak, akkor is kellenek olyanok, akik a szakkérdésekben autentikusan képesek eligazodni, majd optimális döntéseket javasolni.

Mi hát a háttere a Kásler Miklós miniszter elleni burkolt és nyílt támadásoknak? A koronavírus elleni intézkedéseinek és döntéseinek mi köze az elmúlt évtizedekben végzett munkájához, családi, emberi hátteréhez? Miért tehetik meg jellemtelen emberek, hogy messze túllépve a konkrét intézkedései minősítését, megpróbálják sárba tiporni? Egy ellenségtől sem nézhető el ez a magatartás, legfeljebb nem kell rá odafigyelni. Ugyanakkor kevésbé megbocsátható, ha Fidesz–KDNP-politikusok, jobboldali médiaszakemberek irányából érkezik érezhetően szubjektív indíttatású kirohanás az emberi erőforrások minisztere ellen. Talán nem mindenkinek tűnt fel, hogy „harcban állunk”, és minden egyes lépés, tett, cselekedet vagy erősíti a védelmi képességünket, vagy fokozottan rombolja azokat.

Persze lehet más vélemény táboron belül is, de nem lehet tábornoki utasításokat megkérdőjelezni, ha az ellenséges tüzérség belekezdett a bombázásba. Ilyen helyzetekben a személyek elleni támadások többnyire félelemből történnek, vagy mert egyszerűen nem érik fel ésszel, hogy mit is művelnek a kritikákat osztogatók. A vírus elleni harc a tábornokok kezében van, és döntéseik megfellebbezhetetlenek harci helyzetben. Ez a háborúk törvénye. Bárkit közülük elmarasztalóan számonkérni, miközben sikeresen irányítják a védelmet, nem éppen hősies magatartás. Még egy, a jelenlegieknél korrektebb ellenség sem szokta megtenni. Mert a lelkük mélyén érzik a barikád másik oldalán is, hogy Kásler miniszter és csapata intézkedéseikkel mindenki szülei, rokonai, barátai életét mentik a koronavírus veszélyeitől. A jelen helyzetben az elfogadhatatlan kritikákat harsogóknak legalább az életet érdemes lenne tisztelniük, ha már az embert képtelenek.

A szerző titkosszolgálati szakértő