E-sport, e-neklés, e-vés

Pápai Joci nem jutott tovább a 64. Eurovíziós dalfesztivál első, keddi elődöntőjéből. A kudarc már akkor garantálható volt, amikor a kivetítőkön a puszta cím megjelent: Az én apám (My Father).

Ballai Attila
2019. 05. 16. 8:00
PÁPAI Joci
Budapest, 2019. februr 23. Ppai Joci nekli a gyztes Az n apm cm dalt A Dal 2019 televzis versenyen a Mdiaszolgltats-tmogat s Vagyonkezel Alap (MTVA) budai stdijban 2019. februr 23-n. MTI/Mohai Balzs Fotó: Mohai Balázs Forrás: MTI/Mohai Balázs
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pápai Joci nem jutott tovább a 64. Eurovíziós dalfesztivál első, keddi elődöntőjéből, de ezért kizárólag magára vessen. Illetve azokra, akik őt és a közeg számára bántóan provokatív tartalmú, szándékú versenyszámát kiválasztották, benevezték. A kudarc már akkor garantálható volt, amikor a kivetítőkön a puszta cím megjelent: Az én apám (My Father).

Azt hiszik, viccelek, pedig ahhoz most végképp nincs kedvem. Legfeljebb keserű irónia, önirónia ez, de az is csak félig, mert a másik fele a szomorú igazság. Kiállt egy srác egy szál magában a tel-avivi aréna színpadára, és tiszta, fenn és lenn jól beágyazott, érzelmes hangon, fals felütések, sikolyok, hörgések nélkül előadott egy balladát a régi szép napok és édesapja emlékéről, az összetartozásról, a családról. És természetesen simán kiesett.

Továbbjutott ellenben a szombati döntőbe a tizenhétből tíz előadó. Köztük egy élénkzöld duó, amely alapvetően két növénynek tűnt a szélben; úgy hajladoztak, úgy is énekeltek. Még náluk is nagyobb sikert aratott a nap embere, Serhat San Marinóból, akinek – ellentétben Pápai Jocival – már a címválasztással nyert ügye volt: Say Na Na Na. Ezzel aztán tényleg nincs semmi baj.

Egyébként is, mi mást mondhatna manapság az ember? A magamfajta talán csak annyit: ne, ne, ne. Csakhogy a közönség reakcióiból úgy tűnt: de, de, de. Egy teknősfejű, erősen behatárolt mozgású fazon éneklés helyett meleg levegőt fúj, összességében olyan hatást keltve, mint örömapa hajnali kettőkor a falusi lakodalomban, előtte egy fehér és egy fekete táncos himbálja magát fehér rövidnaciban. Az eredmény garantált.

Erről ennyit.

Ezen túl viszont hiábavalóság azon fanyalogni, mivé lett az eurovíziós dalfesztivál. Csupán a környezetével, a világgal együtt változott. Az 1970-es években az ABBA és a Brotherhood of Man nyerte, még 1988-ban is Céline Dion, aztán 1998-ban már a beszédes nevű Dana International, 2014-ben pedig a nála is sokkal beszédesebb nevű Conchita Wurst. Aki annak idején Thomas Neuwirthként indult, de az még a régi, letűnt időkben volt.

A Conchita Wurst ma már sokkal jobban, ha kell, sejtelmesebben, ha kell, direktebben hangzik, a Conchita ugyanis a spanyol szlengben női nemi szervet, a Wurst pedig németül kolbászt jelent.

Amikor a svéd ABBA, kora két nőideáljával – az együttes férfi tagjairól hadd ne ítéljek – és az azóta is világsláger Waterlooval 1974-ben győzött, Wurst úrhölgy a maga fizimiskájával még az utcán sem mert volna végigmenni.

Ahogyan az azt megelőző pár ezer esztendőben sem. 2014-ben bezzeg diadalmaskodott a földkerekség egyik legismertebb dalversenyén, majd Brüsszelben, az Európai Parlamentben megosztotta hallgatóságával a toleranciával kapcsolatos tapasztalatait, nézeteit.

Nem én vagyok hivatott eldönteni, hogy a minket megelőző száz generáció látta helyesebben a világot, vagy ez az egyetlenegy, a mostani. Ráadásul semlegesként sem nyilatkozhatok, mert némileg megszenvedem, hogy – miközben alig változom – egykori, normális, átlagos mivoltomból kezdek átcsúszni csodabogárba.

Ha mindezt végiggondolom, szinte már kezdem megszeretni Serhatot San Marinóból. Hiszen vele csupán annyi a gondom, hogy nyilvánvalóan, sőt picit irritálóan nem tud énekelni, kísérletet sem tesz rá, mégis nemzetközi sikert érhet el egy énekversenyen.

Amiről ő tehet a legkevésbé. Mert ha a harmadik évezredben a sport mellett, azaz egyre többeknél helyett tarolhat annak szimulált internetes változata, az e-sport, az éneklést miért ne cserélhetnénk be „e-neklésre”? Egyiknek sincs különösebb kockázata. E művilágban csak az evésből ne legyen „e-vés”, mert abba menthetetlenül belehalunk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.