Egmont gróftól a romlás virágaiig

Kinek van és kinek nincs keresnivalója az Európai Unióban: az itt a kérdés.

Faggyas Sándor
2021. 07. 09. 9:00
Dutch Cabinet meeting
epa09155338 Dutch Outgoing Prime Minister Mark Rutte speaks to the press after the weekly Council of Ministers in The Hague, the Netherlands, 23 April 2021. EPA/PHIL NIJHUIS Fotó: PHIL NIJHUIS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha átlagos műveltségű, a külvilág iránt érdeklődő honfitársainkat manapság arról kérdeznénk, hogy mi jut először az eszükbe Hollandiáról, a legtöbben alighanem a futballt, a tulipánt és a vörös csillagos sört említenék. Aztán hozzátennék még a csatornákat, a szélmalmokat, az örömlányokat és persze a szabad füvezést. A műveltebbek Erasmust, Rembrandtot, Van Goghot, talán még Kempis Tamást, Hugo Grotiust, Johan Huizingát is.

De azt nyilván kevesen tudják, hogy ki volt Lamoraal, Egmont negyedik grófja, akinek jövőre lesz az ötszázadik születési évfordulója. Ő volt a spanyol Habsburgok ellen az 1560-as években kezdődött németalföldi szabadságharc egyik első vezetője, egyben mártírja, akiről Goethe romantikus szomorújátékot írt, s ehhez Beethoven 1810-ben kísérőzenét komponált a hazáját elfoglaló Napó­leon zsarnoksága elleni tiltakozásként. A szabadság himnuszának számító Egmont-nyitány az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc napjaiban a legtöbbször felcsendülő zenemű, mintegy háttérmuzsika volt a rádióban. A szabadsághős holland arisztokratáról aligha hallottak ugyan a pesti srácok, de a zseniális német zeneszerző remekműve lélekben összekapcsolta a szabadságért és függetlenségért fegyvert fogó két népet.

És Egmont gróf csak az első volt a meglehetősen hosszú sorban. A kálvini reformációnak köszönhetően Észak-Németalföld hét protestáns provinciája szoros kapcsolatot tartott fenn Erdéllyel. Akkor kezdődött el a magyar református diákok tömegeinek peregrináció­ja holland egyetemekre, Utrechtbe, Gronin-genbe, Franekerbe, Leidenbe. Az új harderwijki egyetem első doktori címét a magyar művelődés- és neveléstörténet egyik géniusza, a székely Apáczai Csere János érdemelte ki, aki Németalföldön véste az elméjébe, hogy a református hollandok a spanyol katolikus Habsburgok elleni szabadságharcuk alatt alapították valamennyi akadémiájukat, mert „akkor jöttek rá, hogy a skolákban fontosabb hadiszer készül, mint az ágyúgolyó”.

Hollandia volt egyike azon országoknak, ahol a Károli-bibliát évszázadokon keresztül újra és újra kinyomtatták, hogy terjeszthessék azt a magyar nyelvterületen. Az utrechti egyetem főépületének a falán, pár méterre attól a teremtől, ahol 1579-ben megalakult az egyesült Holland Köztársaság, látható a debreceni Nagytemplom és az utrechti Dóm-torony között gyalogoló magyar diák domborműve ezzel a felirattal: „In sanguine Christi conglutinati sumus” (Krisztus vérében mosattunk össze). Kifejezésre jutott ez az összetartozás és szolidaritás abban is, hogy a holland flotta parancsnoka, Ruyter admirális 1676-ban kiszabadította a magyar protestáns gályarab prédikátorokat a nápolyi alkirály fogságából. Michiel de Ruyter admirális sírján, az amszterdami koronázótemplom mélyén máig ott látható a magyarok ezüstkoszorúja.

Ma már kevesen emlékeznek rá, hogy amikor 2001-ben, a magyar gályarabok megszabadításának 325. évfordulója alkalmából Orbán Viktor nagy ünnepségen megkoszorúzta Ruyter admirális sírját, a magyar miniszterelnököt a kíséretével együtt a holland kormány Hágában díszvacsorán látta vendégül. Akkor Wim Kok munkáspárti politikus vezette a hágai balliberális kormányt, amelynek „legnagyobb tette” az volt, hogy megszavaztatta az eutanáziát és az azonos ne­műek házasságát. Ezzel Hollandia a világ első ilyen országává vált, amely egyébként régóta az LMBTQ-közösség és ideológia egyik fellegvára, s Amszterdam úgy reklámozza magát, hogy Európa melegfővárosa.

Az az ország, amelyben a XVI. századtól a XX. század közepéig az istenhit, elsősorban a hétköznapi kálvinizmus átjárta a családok, a kis közösségek életét, az iskolarendszert, a kultúrát, a tudományt és a művészeteket, sőt az államéletet, ma már nem hasonlít az „aranykor” Hollandiájára, legfeljebb „papírmasé díszleteiben” (Huizinga kifejezése). Sőt már abban sem igen, aminek egyik pitiáner példája volt tavaly, hogy BLM-aktivisták követelésére kivonták a forgalomból a holland királyi család aranyozott hintóját, mert egyik oldaleleme fekete bőrű embereket ábrázol, amint meghajlással és ajándékokkal fejezik ki hódolatukat egy fehér nőnek, s ez a holland gyarmati időkre emlékeztet. Ami láthatóan ma is frusztrálja és bűntudattal tölti el a hollandokat, s lám, Amszterdam polgármestere egy hete, a rabszolgaság eltörlésének hollandiai emléknapján tartott beszédében bocsánatot kért a városnak a holland rabszolga-kereskedelemben való részvételéért.

Ez persze érthető, hiszen a kis Hollandia egészen a XX. század közepéig a világ egyik legnagyobb gyarmatbirodalmával rendelkezett, vagyis legendás gazdasága és jóléte nem csupán a derék honpolgárok szorgos munkájából, hanem a távoli, leigázott népek kifosztásából származik. Amszterdam polgármestere tehát bocsánatot kért a rabszolgaságért, a liberális miniszterelnök viszont a legutóbbi uniós csúcson kijelentette, hogy Magyarországnak nincs keresnivalója az EU-ban, ha kitart a pedofilellenes törvény mellett, mert szerinte elfogadhatatlan, ahogy az LMBTQ-közösséggel bánik, ezért térdre kell kényszeríteni a magyarokat. Mark Rutte diplomás történészként jól tudja (de persze soha nem fogja bevallani), hogy pontosan úgy viselkedik, ahogyan az egykori Holland Kelet-indiai és Nyugat-indiai Társaság cinikus és erőszakos gyarmattartó urai és rabszolga-kereskedői. Sajnos egyáltalán nincs egyedül. Ő (egyébként műkedvelő zongorista) csak megadta az alaphangot a hiénakórus vonításához, ami az Európai Parlamentet uraló baloldali söpredék szerdai „szeánszán” ért a csúcsára, amelyhez szégyenletes módon az Európai Bizottság német kereszténydemokrata elnök asszonya is csatlakozott.

Ezek a magukat demokratának és haladónak tartó álliberálisok, az „übermensch” nácikat és a „különös vágású” (vö. Sztálin) bolsevikokat is überelni igyekvő újtotalitárius-globalista sötét erők és aljas kis ügynökeik az új gyarmataikat Közép-Európában vélik megtalálni. Hát ez nem fog menni. De bármilyen jogos is a haragunk, az nem irányulhat a holland (sem más) nép ellen.

Számunkra a holland népet ugyanis nem a romlás virágait a balgaság, gőg és gyűlölet bürökpoharából öntöző „holland fickó” és megbízói, barátai, üzletfelei képviselik. Hanem például az Áprily Lajos gyönyörű versé­ben megörökített Aletta van der Maet, aki Utrechtben férjhez ment Apáczaihoz, és követte őt Erdélybe, a sírig. Vagy a száz éve elhunyt Abraham Kuyper, a híres kálvinista teo­lógus-lelkipásztorból lett miniszterelnök, akinek leányai Trianon után évekig szervezték a megcsonkított országban és az elszakított területeken élő szegény magyar gyerekek ezreinek hollandiai utazását és gondozását. Vagy az újkori Európa egyik legragyogóbb szelleme, Rotterdami Erasmus, akinek az volt a leghőbb vágya, hogy a nép egyszerű gyermekei is mindennap olvassák a Szentírást.

És természetesen Egmont gróf, aki Beetho­ven jóvoltából lélekben örökre összeköti a két szabadságharcos, térdre nem ereszkedő népet. Ezt üzenjük Hágába, Brüsszelbe, Strasbourgba, Berlinbe, Párizsba és az óceá­non túlra is.

(Borítóképen Mark Rutte holland miniszterelnök. Fotó: EPA/Phil Nijhuis)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.