Frusztrációk egy focimeccsen

Száz év távlatából még mindig hangos dühvel próbálják túlkiabálni lelkiismeretüket, maguknak is magyarázni az igazságtalanságot.

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata botrányos mérkőzésen veszített Romániában a Craiova együttese ellen. Miközben nem bírt egymással a két csapat, a türelmetlen román szurkolók egy hanggránátot robbantottak a játékvezető mellett, akit ápolni kellett az incidens után. Normál esetben az UEFA hivatalból kiküldött megfigyelője, a mérkőzés bírájával egyetértésben, véget vet a találkozónak, és a fegyelmi vizsgálat – amely csak formális és rutinszerű ilyen egyértelmű helyzetben – kizárja a Craiova csapatát szurkolóinak botrányos viselkedése miatt. Ezzel párhuzamosan 3-0-s gólkülönbséggel a Budapest Honvéd kapja a három pontot és jut tovább a nemzetközi kupában. Normál körülmények között, de nem Romániában.

Történt ugyanis, hogy a játékvezető felépülését követően folytatódott a mérkőzés, mely döntetlennel zárult, és végül tizenegyesrúgásokkal a román csapat jutott tovább. Az ügynek persze volt folytatása, hisz a magyar fél fellebbezett a nemzetközi szövetség illetékes testületénél. Azóta az UEFA fegyelmi bizottsága már döntött, és határozatuk értelmében eljárást fog indítani a Budapest Honvéd ellen „a kispesti szurkolók rigmusai, valamint rasszista magatartása miatt”.

Úgy mellékesen, a nem rasszista, rendes és csak gránátokat dobáló román szurkolók cselekménye miatt a Craiova csapatát 60 ezer euró megfizetésére kötelezte, valamint három nemzetközi meccsét zárt kapuk között kell megtartania, bár a harmadikat két év próbaidőre már fel is függesztették. Vagyis ismét győzött az Európában immáron mindennapossá vált „üsd a magyart” szemlélet, amely a sportot sem kerülheti el. Győzött a magyarok elleni antipátia és a románok lobbiereje, ahogy annak idején a Nagy-Trianon-kastélyban is.

Magyarország megítélése jelenleg erősen hasonlít az első világháborút követő vesztes állam státusára, már ami azt illeti, hogy hány ország és hatalom acsarkodik rá. Talán nem is az UEFA döntése a leginkább elszomorító fejlemény, hanem az egyéb körülmények. Ilyen például a román szurkolók érthetetlen és nehezen magyarázható viselkedése egy magyar csapattal szemben.

A tényekhez tartozik, hogy a mérkőzés kényszerszünetében, amikor automatikusan le kellett volna fújni, a román csendőrség közölte a sérült bíróval, ha most félbeszakítja a meccset, nem tudják – akarják?! – garantálni a mérkőzésvezetők és a magyar csapat tagjainak személyes biztonságát. A csendőrség által vélelmezett ilyen szurkolói magatartás minden korrekt országban a törvények hatálya alá esik mint meg nem engedett önbíráskodás. Ebből következően a rendfenntartó erők kötelessége és meg nem kerülhető feladata a törvényt érvényesíteni, vagyis a lázadókat lokalizálni, az ártatlanokat védeni.

Ez csak részmagyarázat a történtekre, mert sokkal inkább az a kérdés, hogy a román ultrák – és nem csak ők, hanem a román társadalom többsége – mitől ilyen dühös. Bármelyik más nemzet labdarúgói ellen nem lenne és nem lett volna ez a fajta felfokozott gyűlölet és düh, és az UEFA is betartotta volna a saját maga alkotta szabályait. Az ok és a részleges magyarázat kétirányú.

Van egy történelmi háttere mindazon országokban, melyek érdemtelenül jól jártak a tria­noni döntést követően, és magyar területeket kaptak. A románokon kívül ukránok, csehek és szlovákok, szerbek érintettek ebben az ügyben. Több mint három emberöltő elteltével a mai generáció tagjait éppúgy frusztrálja az erkölcsileg elfogadhatatlan felosztás, mint az akkori kor emberét. Száz év távlatából még mindig hangos dühvel próbálják túlkiabálni lelkiismeretüket, maguknak is magyarázni az igazságtalanságot. S mivel frusztráltak, hát törnek-zúznak és utálják azokat – a magyarokat –, akik miatt át kell élniük ezt a furcsa lelkiállapotot.

Még azt sem akarják észrevenni, hogy a rendszerváltást követően Magyarországon hivatalosan senki nem vetette fel a területi revízió ügyét. A jobboldali kormányok is csak a határainkon túl élő magyarok jogait kérték számon, illetve kulturális autonómiatörekvéseiket támogatták.

Akkor miért a naponta jelen lévő és fokozódó atrocitások sora Románián kívül Ukrajnában, Szlovákiában és időnként még a Vajdaságban is a magyar kisebbséggel és Magyarországgal szemben? Minderre korunk szellemisége és annak nem kívánt, bár logikus következménye ad magyarázatot. A migrációs jelzővel illetett európai válság a tagországokon belül etnikai és nemzetiségi feszültséget okoz, ahogy a szociális háló pénzügyi fedezet nélküli kiterjesztése az ideérkezőkre általános gazdasági megtorpanást is.

A probléma az, hogy a fősodor – a bevándorlási válság – hatására megjelennek a történelmi időkből visszamaradt látens feszültségek, melyek most gejzírek formájában törnek elő. A minket körülvevő országokban a magyarkártyát használják az éppen aktuális román, ukrán, szlovák, szerb belpolitikai csaták vagy bármilyen választás idején.

Európa tudatos amortizálása, látványos anarchiába taszítása regionális szinten fokozza az ellentéteket. Hogy ez tudatosan tervezett és irányított manipuláció eredménye, éppúgy bizonyítható lesz rövid időn belül, ahogy az illegális bevándorlásról is kiderült, hogy jól szervezett akció volt, amit 2015-ben még mindenki tagadott. Az egyes országok közötti konfliktusok eszkalálódhatnak, és akkor Magyarország Kelet-Közép-Európában rövid úton komoly kihívással fog találkozni.

Mert a Nyugat-Európában kialakult és egyre fokozódó kilátástalansággal szemben tudunk azzal védekezni, hogy lezárjuk nyugati határainkat, mint annak idején Bizánc tette, így élve túl a Nyugatrómai Birodalom bukását. De szűkebb világunk frusztrációja ellen mi lesz a védelmünk stratégiai válasza? A meggyőzés, a problémák kibeszélése rövid távon reménytelennek tűnik, miközben minden érintettnek észszerű megoldás lenne. Sajnos a XXI. század politikai elitjének számottevő része – ki tudja, miért – nem látszik alkalmasnak e történelmi kihívás méltó kezelésére. És ez baj, függetlenül attól, hogy az UEFA hogyan döntött a craio­vai botrány ügyében.

A szerző titkosszolgálati szakértő