Halállisták

„Hústermelés”, „élősúlyú” és „állított elő”. Kopogós, hiperrealista, könyörtelen kifejezések. Nincs kecmec, lacafaca, hogy mindezek mögött érző lények lennének, statisztika van, adatok.

Dombegyház, 2011. november 17. Nyolchetes malacok a malacnevelő épületben, a Dombegyházi Agrár Zrt. tulajdonában lévő, 1 milliárd 300 millió forintos összköltségből fejlesztett állattartó telepen, Dombegyház határában. A telepen épületfelújítást hajtottak végre, kialakították a hígtrágya tárolót és a technológia is megújult. MTI Fotó: Rosta Tibor Fotó: Rosta Tibor

Megjelent az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének legújabb elemzése az élelmiszer-termelési és világkereskedelmi folyamatokról. Eszerint 2019-ben hasítottak a gabonafélék, terjedt a TR4 elnevezésű banánbetegség, és alighanem a Kínában dúló afrikai sertéspestis következményeként húsz év után először csökkent a világ hústermelése. Ennek ellenére a mezőgazdaság ebben az évben eddig mintegy 335 millió tonna élősúlyú marha-, birka-, baromfi- és sertéshúst állított elő.

„Hústermelés”, „élősúlyú” és „állított elő”. Kopogós, hiperrealista, könyörtelen kifejezések. Nincs kecmec, lacafaca, hogy mindezek mögött érző lények lennének, statisztika van, adatok. Mert ezt az ipari mennyiségű embert, akiknek döntő többsége vajmi kevés érdeklődést tanúsít a növények rágcsálása iránt, etetni kell. És jelen állás szerint széles körben felejtős az a teória, amely szerint ez a világ eredendően úgy lett teremtve, hogy minden élőlény megtalálja a számítását a rendszeren belül, anélkül, hogy a másikat vegzálná. Inkább úgy fest az általános nézet, hogy ez szép, de például az oroszlánt is elfelejtették értesíteni arról, hogy szálljon le a gazelláról. Van, aki lelkiismereti kérdést csinál magának mindebből, van, aki néha, akadnak, akik a Földet mentenék meg a tehenektől, mások a teheneket a Földtől, és vannak rengetegen, akik a napi betevőre hajtanak és ünnep számukra a hús felbukkanása.

A világ már csak ilyen bonyolult, a megfellebbezhetetlen igazság birtokosai pedig szerencsésebb, ha időben pszichiáterhez fordulnak. Ez most itt nem azt jelentette, hogy nincs jó és rossz, csupán annyit, hogy árnyalni és gondolkodni menőbb, mint csordában üvölteni a vélelmezett überfrankót. Például, hogy egy látszólag merész váltással éljünk, Banksy, korunk legismertebb ismeretlen utcaművésze egyszer listát írt arról, hogy többek között le kéne lőni a fasiszta huligánokat és a vallási fundamentalistákat, majd hozzátette, hogy azokat is, akik listákat készítenek azokról, akiket le kellene lőni. Máskor meg, szinte már Dale Cooper-i magasságokba emelkedve, ezt mondta: „Néha olyan rosszul leszek a világ állapotától, hogy még a második almás pitémet sem tudom befejezni.” Láthatjuk hát, hogy az irónia miként segít a túlélésben, de legalábbis abban, hogy ne tébolyodjunk meg menten, még éhgyomorra a reggeli kávé előtt.

Meg is tetszett most ez a Banksy-téma, leragadok egy kicsit, látványosan összekötve azzal, hogy a Facebookban is van rossz is meg jó is, és még azzal is, hogy bármit is gondoljunk a húsevésről, abban igazán lehetne valamiféle közmegegyezés, hogy az állatok méltányos bánásmódot érdemelnek, amibe annak is bele kell tartoznia, ahogyan szállítják őket. A Facebookban például az is jó, hogy a minap az algoritmus elém sodort egy videót egy hat évvel ezelőtti Banksy-show-ról, amelynek során a művész visító plüssállatokat zsúfolt be egy teherautóba, majd a rakományt átutaztatta New York utcáin. A bárányok hallgatnak című közismert filmre utaló, Sirens of the Lambs című akció természetesen az állatok szenvedéseire és a mezőgazdaság-ipar borzalmai­ra hívta fel a figyelmet, talán hatásosabban is, mint egy a hajnali műsorsávba dugott dokumentumfilm. Valódi műalkotás pedig úgy lett egy performansszá terebélyesedett eleve pompás ötletből, hogy Banksy egy pár plüsspandát is elhelyezett a birkák, malacok és egyéb háziállatok közé, még egy csavart adva ezzel a történetnek. Az állatok sorsa iránti megkülönböztetett figyelme egyébként abból is kitűnik, hogy egy alkalommal a londoni állatkertben bemászott a pingvinekhez, öles betűkkel felfestette a falra, hogy unjuk a halat, majd távozott. Teret adva ezzel egy lehetséges másik akciónak, hogy valaki majd egy nagy flexszel és egy kis heringgel felszerelkezve kibontja a feliratot és eladja egy jelentősebb összegért. Mert a Banksy-alkotások szépen mennek az aukciókon is, történjen velük bármi.

Vegyük csak azt az esetet, amikor úgy nagyjából egy évvel ezelőtt 1,1 millió dollárért kelt el a mester Lány léggömbbel című műve. Ez eddig még rendben is lenne, ám a leütés pillanatában a keretbe rejtett daráló bekapcsolt és félig megette a műalkotást. Még ez is érthető – a dadaisták és a homok­mandalások együtt tapsolnának –, ám a szerencsés új tulajdonos szemrebbenés nélkül haza is vitte a maradékot. Valami azt súgja nekem, hogy a műkereskedelem ettől a pillanattól kezdve ismét új utakra lépett.

És hogy Andy Warholnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy a jó üzlet a legnagyobb művészet.