Hazaárulás mint nagyhatalmi elvárás

Joe Biden nyomatékosan felhívta a szövetségesei, különösen a magyar kormány figyelmét az új amerikai adminisztráció elvárásaira.

Washington, 2021. február 24. Joe Biden amerikai elnök (j) Kamala Harris alelnök társaságában virtuálisan tanácskozik Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Házban 2021. február 23-án. Biden és Trudeau megállapodott abban, hogy a két ország közös erõvel lép fel Kína károsnak ítélt törekvéseivel szemben és a klímaváltozás enyhítése érdekében. MTI/EPA/The New York Times/Pool/Pete Marovich Fotó: Pete Marovich

„Az életet és igazságot nem lehet egymástól elválasztani, mert ugyanegy dolognak két oldala. Csak az lehet igazság, ami egy egyetemes életből származott, és csak az az igazi élet, amely az Isten gondolatának igazságát követi.”

(Ravasz László püspök)

Amerika elnöke, Joe Biden meglepő nyilatkozattal hozakodott elő. Nyomatékosan felhívta a szövetségesei, különösen a magyar kormány figyelmét az új amerikai adminisztráció elvárásaira. Ezek egyike, hogy ne folytassák a többi nagyhatalommal – Oroszországgal és Kínával – a gazdasági és politikai együttműködésüket. Miért is? – kérdezhetnék a nagyhatalmi gondolkodásban kevésbé jártas polgárok. Egyszerűen azért, mert a Fehér Ház ezt nem nézi jó szemmel, hiszen eme kapcsolódások sértik az amerikai érdekeket.

Azt nem tudni, Amerika szövetségesei miként reagáltak a figyelmeztetésre, de a magyar válasz meglehetősen elegánsra sikeredett, mely csak annyiból állt, hogy a jelzett témát a magyar vezetés belügyként és nem szövetségi kérdésként kezeli. Nemcsak azért volt mértéktartó kormányunk reakciója, mert a bideni stílus nem támogatott a nemzetközi diplomáciában, hanem a megfontoltság sem teszi lehetővé az otrombaságot.

A politikai bölcsesség, miként a bölcs gondolkodók úgy általában, nem nagysághoz, azaz mérethez, hanem időhöz, azaz életkorhoz kötöttek. A tapasztalathoz, a kiérlelt életszemlélethez hosszú idő kell. Húszévesen lehet valaki zseniális matematikus, művész vagy bármilyen tudományban jártas. A képességek és szorgalom már korai életkorban sikerre vezethetik a kiválasztottakat. De hogyan lehetne bárki bölcs megfelelő élettapasztalat nélkül? A tehetséget a múló idő érleli valóban nehezen támadható éleslátássá.

Nincs másként a politika világában sem. Nem sovinizmus, hanem tény, hogy Magyarország azon kevesek táborához tartozik, ahol az államiság már ezer éve fennáll. Mellőzve az érvek sokaságát, csak annyit tehetünk hozzá – bár szerényen –, hogy ezzel szemben az Egyesült Államoknak még kétszáz éves múltja sincs. Birtokol viszont hatalmas földrajzi területet, a Fed nyomdájából kikerülő számolatlan mennyiségű dollárkötegeket és persze erős hadsereget.

A fenti rovancs számbavétele után szokták „érzékeny lelkű”, behódolásra hajlamos politikusok azt mondani, hogy éppen eme erőfölény véd meg minket, „kicsiket” itt Európában, amiért feltétel nélküli hálával tartozunk.

Ebben akár még igazság is lehet, bár felmerül a kérdés: kitől kell védve lennünk? Azoktól, akik üzletelni, nem pedig háborúzni akarnak velünk? Akik, így Kína és Oroszország, a nálunk létrehozott befektetéseiket nyilvánvalóan nem szeretnék földig bombázva látni egy katonai konfliktusban. Valahol nagyon sántító logika mindez, miként sértően átlátszó is egyben. És amikor a logika gellert kap, általában előtüremkedik a kétség az őszinte szövetségesi barátságot illetően.

Egyébként is a bideni adminisztrációról messziről érződik, hogy legszívesebben csak utasítana, és esze ágában sincs érvelő viták hevében elfogadtatni álláspontját barátaival. A „Mondom, és neked csak végre kell hajtanod, megspórolva a gondolkodás fáradságos munkáját” elv kicsit avíttnak tűnik. A szervilis magatartás megkövetelése az elegancia hiányát vizionálja, és a hazaárulást elfogadható politikai lehetőségként vetíti előre. Mert nyilvánvaló, hogy Magyarország gazdasági, ebből következően politikai érdekének a barátságon túli „nyitás” logikáját kell követnie.

Érthetetlen tehát, hogy miért vannak a magyar politikai színtéren olyanok, akik hisztérikusan követelik az Orbán-kormánytól, hogy legyen nemzetáruló. Döntsön úgy, ahogy nem teheti, vállalja azt, ami érdekeink ellen való, vagyis árulja el azokat az embereket, akik szavazatából kormányra kerülhetett. Mellesleg a rikoltozók között nem kevesen vannak olyanok, akik nem Magyarországon születtek, de nagyon szeretnék választási győzelmük esetén kiárusítani őseik földjét, mivel bírják az amerikai kormány mindenféle támogatását. Washingtonban úgy gondolják, ha támogatottjaik hatalomra kerülnek, Magyarország kizárólag az ő kottáikból muzsikál majd. Lehetséges, hogy mindezen körülmény miatt gondolják messziről jött magyarjaink és hazai kollaboránsaik, hogy ők nem is árulók, hanem valamiféle új hódítók képviselői.

A trendet látva tisztázandó, hogy a legújabb kori globalizmus nevében lehet-e és milyen feltételek mentén „nemzetfoglalást” kierőszakolni. Régóta ismert tény, hogy egy organizmus részelemei adják a teljességet. Bármelyik elemét kivesszük, a harmónia megszűnik, ahogy egy emberi test alkotóelemei sem cserélhetők fel egymással. Nem lehet a kéz helyén szem, miként csak lábból sem lehet összerakni egy embert.

Az egyformává silányított világban nem életképes a tévesen felvázolt globalizmus. Ahogy a múltban működött, úgy a jövő is csak akkor marad élhető, ha egymás mellett lesz jelen a katonai erejét fitogtatni tudó Egyesült Államok, a sok ezer éves kultúrát hordozó Kína, a valaha volt cárizmust újraélő Oroszország és persze az ezeréves Magyarország. Együtt, de önálló identitásként, szabad akaratuk által.

Természetesen voltak és lesznek erősebbek és alávetettek a történelemben mindig jelen lévő szövetségi rendszereken belül. De sehová sem vezet, ha le akarjuk bontani az egyedit, feláldozva a sokszínűségünket, hogy a szürkeség és az egyformaság legyen jelen a szenvtelenség oltárán.

Mindezek okán a Bidentől érkezett inkább parancs, mint kérés, miszerint Magyarország kivel üzleteljen és kivel ne, illogikus és álságos, még ha baráti is. Mert eközben az Egyesült Államokban alapított cégek kezüket törve igyekeznek partnerkapcsolatot kialakítani kínai és orosz érdekeltségekkel. A profit az profit elv nem politikai, hanem – üzleten túl – önvédelmi kérdés is. Ebben a játéktérben lehet erőből és lehet laza eleganciával is haladni. Egyet viszont érzékeltetni kell, különösen a közelmúltban hatalomra kerülőkkel: mi, itt a Kárpát-medencében mindig is a túlélés mesterei voltunk, s talán nem merész állítás, hogy leszünk a jövőben is.

A szerző titkosszolgálati szakértő